A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 11. (Veszprém, 1972)
Valter Ilona–Koppány Tibor–Gedeon Tihamér–Nemcsics Antal–Lengyel Imre–Zimmer Károly: A Balatonfüred-temetői templomrom feltárása és helyreállítása
sem kezei, sem lábai nincsenek átütve és a kereszten is hiányoznak a felerősítésre szolgáló szegek nyomai. A dolog technikai részén túlmenően szokatlan és megmagyarázhatatlan ez a tény ikonográfiái szempontból is. A corpus közepén durva vasszeget látunk erősen oxidált állapotban, mellyel a corpust a perizonium közepén durván átütve felerősítették. E vasszeg nyoma a kereszt alsó szárán is látszik. Ez a felerősítés feltehetően a kereszt átalakításakor készülhetett. A corpus eredeti felerősítését gondos vizsgálat alapján próbáltuk rekonstruálni. 67 A kereszt elő- és hátlapjának közepén (30. kép, 33. kép) kis bemélyedést figyelhetünk meg. Ugyanakkor a corpus hátoldalán, a karok és a test találkozásánál csapocska lereszelt nyomai látszanak (35. kép). Ennek felfekvési helye pontosan beleillik az előbb említett bemélyedésbe. Feltételezhető tehát, hogy e csapocskával volt ráforrasztva a kereszt közepére eredetileg a corpus. A keresztről készített röntgen felvétel világosan mutatja, hogy a kereszt közepén át volt lyukasztva, s ez megerősíti feltevésünket a felerősítést illetően. 68 Az átalakítás után a csapocskát lereszelték, s a corpust a perizonium közepén durva vasszeggel átütve erősítették újra a keresztre. Az alsó szárban levő negyedik kő, (amelyen a corpus lába feküdt) környéke volt a kereszt statikailag leggyengébb pontja. A kő kiesett a megterheléstől, a kereszt is elgörbült és eltört. Ezután átalakították a keresztet. Aki az átalakítást végezte, nem volt olyan kitűnő ötvös, mint az, aki a keresztet készítette. A legprimitívebb eljárást alkalmazta, a legprimitívebb munkát végezte. A kőfoglalat letörése után megmaradt alsó szárvéget szétkalapálta. Feltehetően egy másik lemezt rakott erősítésre és ezzel együtt kalapálta szét a szárvéget, hogy jobban fogjon. A szétkalapált alsó szárvég a lemezzel a félgömb belsejében jól látható. E szárvégre az ötvös ráhúzta a már eredetileg is meglevő szalagfonatos pántot a félgömbbel és ezt két rézszeggel erősítette fel. A szalagfonatos pánt fölött most látszó két lyuk szögecshely nyoma. A szalagfonatos pánt szögecsének fúrták, de rossz helyre mérték ki, rossz helyre fúrták és azután otthagyták. Az átalakítás időpontját nehéz lenne meghatározni. A keresztet készítése után, nyilván még hosszú ideig (100—150 év) használták. Éppen e használat miatti megterheléstől törhetett el, s az átalakított, körmeneti keresztnek már nem használható keresztet, valamely jelentősebb személlyel sírba tették. 39—40. A MNM-ban őrzött körmeneti kereszt. (Ltsz: 1926/108) részlet. 39—40. Im Nationalmuseum bewahrtes Prozessionskreuz (Inventarnummer: 1926/108). Ausschnitt. 39—40. Croix processionnelle gardée au Musée National (côte: 1926/108) Détail. 39—40. Фрагмент креста из Венгерского национального музея (инв. номер: 1926/108). Ahhoz, hogy a kereszt készítésének korát megközelítőleg megállapíthassuk, meg kell vizsgálnunk minden részletét, ellenőriznünk kell díszítő motívumait, hogy az ikonográfiái, stíluskritikai eredmények összegezése után alkothassunk véleményt. A vizsgálatot a kereszt legfinomabban munkált darabjával, a corpusszal kezdjük. Hogy corpuszunkat időben el tudjuk helyezni, át kell tekintenünk röviden az egyes korok Krisztus ábrázolásait. Krisztus művészi ábrázolásának, mely a középkori művészte legfontosabb feladatai közé tartozott, három nagy — időbeli és tartalmi — szakaszát lehet megkülönböztetni. Az első három évszázadban főképpen szimbolikus módon történt az ábrázolás. Friedrick Gerke szerint a szimbolikus ábrázolásokon kívül legkésőbb a IV. század közepén kellett már lennie egy történelmi képciklusnak, amelyben a keresztrefeszítési jelenet is szerepet játszott. Egy ilyen elbeszélő képsorozat utórezgéseinek számítanak a római Santa Sabina kapunak (431 körül készült) és a 425-ből való, a londoni British Múzeumban őrzött elefántcsont doboznak megfelelő keresztre feszítési jelenetei. E két mű egyszersmind a legkorábbi keresztrefeszítési ábrázolás. 69 A második ábrázolási szakasz tartalma a világon való győzelem, amelyet elsősorban Krisztus élő ábrázolásaival fejeztek ki. A szakállas, hosszú elválasztott hajú, a kereszten élő Krisztus, állóhelyzetben, kezén és lábán négy szöggel átütve, colobiumban — azaz tunikában —, amelyet az V— VI. században a szíriai—palesztinai művészet megalkotott, az egész koraközépkori világon, a legtávolabbi kelettől a legtávolabbi nyugatig ismert volt. Ebből maradt meg a szakállas, hosszú elválasztott hajú Krisztus-típus egész a mai napig ismétlődő ábrázolási formaként. 70 A szíriai képtípus legszebb példája az 586-ra datált Rabula kódex keresztre feszítést ábrázoló miniatúrája (Firenze, Biblioteca Laurenziana). 71 A karolingi kor miniatúrái és kisplasztikái darabjai azt mutatják, hogy a Krisztus ábrázolásban megtartották a hagyományos sémát. Krisztus itt is él a kereszten, négy szöggel van felfeszítve. A colobium helyébe gyakran a perizonium kerül. Körülötte szimbolikus kísérő személyeket látunk (Oceanus, Terra, Egyház, Synagoga). 72 Az Ottó-kori keresztábrázolásnak két típusát ismerjük: az egyik bizánci hatáson alapul, az élő Krisztust ábrázolja, nyitott szemekkel, kissé lehajtott fejjel. Legjellemzőbb képviselői az esseni első Matild kereszt és a Gizella kereszt. A vele párhuzamosan megjelenő halott Krisztus ábrázolásának legszebb példája az ún. Gero kereszt, mely a X. század második felében készült, s a korabeli krónikák szerint (elsősorban Thietmar püspök krónikája) a nagyhatalmú kölni érsek, Gero készítette. 73 Ennek ikonográfiái megfelelői, stiláris analógiái az ezredfordulón szép számmal kimutathatók. Területileg a kölni könyvfestészetre, a rajnai elefántcsont faragásra és ötvösművészetre terjed ki hatása. A Gero keresztből kiinduló sorozatban (az Echternachi evangéliumkötés Coburg-i mesterének elefántcsont faragásai, a Hildesheim-i bronzkapu, a Bernward kereszt) mint kritériumokat, leolvashatjuk a karolingi időkből átvett naturalizmust, a kifejezetten monumentalitásra való törekvést, a szenvedve meghaló, önmagába roskadó Krisztusábrázolás kezdetét. 74 A Krisztus ábrázolások harmadik szakaszában tehát halottnak ábrázolják Jézust. Szeme becsukódik, feje a jobb vállára hanyatlik, teste megmerevedik. Meggyötört holttest, amely királyi méltóságát elvesztette. Nyugat-Európában a IX. század végén — X. század elején jelenik meg, 75 és a XI. századtól válik általánossá ez az ábrázolási mód. 76 Bizáncban az első ismert példák Grondijs szerint a XI. század közepe után lépnek fel, Niketosz működése idején. 77 A nyugat-európai művészetben a kisplasztikában és a monumentális daraboknál egyaránt a halott Krisztus ábrázolást a IX— X. században találjuk meg. Metz-i iskola elefántcsont Evangélium kötésein, az esseni katedrális Theophanu keresztjén, a Victoria and Albert Museum elefántcsont keresztjén 78 170
