A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 10. (Veszprém, 1971)

Füzes Miklós: Régészeti-növénytani megjegyzések Moór Elemér: A bor és szőlő c. cikkéhez

tékát a liget- és láperdők fái, cserjéi szolgáltatják". Ennek hiányában a „keleti-tenger partvidékén a homoktövis (Hippophöa rhamnoides)

59 nyílt, alacsony (kb. 1 m) bozótjaira kúszik fel".

60 Ezért aligha érthetünk egyet olyan elképzeléssel, amelyek szerint a karó és komló szavaink összekapcsolása révén hallgatólagosan csupán karós komlóművelési-módszert

61 tételezhetünk fel. Kérdés ugyanis — s erre az eddigi régészeti- és régészeti-növénytani leletek alapján nem felelhetünk — hogy a Kazar-kaganatus idején és területén egyáltalán folyt-e komlótermesztés, vagy csupán a spontán termőhelyükön gyűjtötték a sörneveléshez (vagy az említett célokra) a komló egyes szerveit, közöttük a tobozkatermését (julus)? Szükséges hangsúlyozni, hogy a komlótermesztés esetén sem szabad a mai, modern technológiához hasonló megoldásra gondolni, inkább ligeterdőkben fára futtatott, félig vadonélő ültetvényekre, legfeljebb magas póznákra kapaszkodó komlósokra gondolhatunk. Czuczor G.—Fogarasi J. a karó felhasználásának leírásakor megemlékszik még a „Karókkal bekeríteni valamit" funkciójáról. Közmondásunk, „köti az ebet a karóhoz" ugyancsak egyik ősi felhasználásra utal. További jelentései későbbi értelembővülést jelentenek megítélésünk szerint: „Fából csinált nyárs. Karóra húzatni az embereket... Fogas pózna, vagy szobor, melyre a tejes fazekakat akgatják".

62 Véleményünk szerint már ennyiből is kiderül, hogy karó eszköz egyik vagy másik funkció számára nem sajátítható ki ; a komló számára pedig különösen meggondolandó. Említett alkalmazási területéből következik, hogy alkalmazásuk egy része másodlagos. Annyi azonban biztos, hogy a karó eszköz használatának kezdetére a szó származásából aligha következtethetünk ! Ez az igen kezdetleges, az emberiség egyik legősibb eszköze, nagyon hosszú múltra tekint vissza; a legkezdetlegesebb halász-vadász-gyűjtögető életmód mellett is nélkülözhetetlen, de elengedhetetlen kelléke a legkezdetlegesebb kunyhó építésének is! Megítélésünk szerint ebből egyenesen következik, hogy ennek az ősi eszköznek, a bolgár— török eredetű karó szónak finnugor megfelelőjének is kellett lennie. A hajdani szó mellé bekerülő, ma már azonos tartalmú, hajdan pedig rokonértelmű új szónak bizonyára valamely új termelési technológiával kellett kapcsolatban lennie: valamely újonnan megismert növény termesztésével. Megjegyezzük, hogy ennek a kérdésnek vizsgálata, hogy szőlővel, vagy komlóval, esetleg valamely más kultúrnövény termesztésével kapcsolatos, nem lehet a régészeti-növényt an feladata. Most csupán nyelvészeink figyelmét szeretnénk felhívni tudományágunk kételyeire, égető kérdéseire. A komló támaszigényével kapcsolatban már korábban említettük a ligeterdőket, amelyek a Szerző feltételezése szerint őseink korábbi szállásterületein nem élhettek, azt teljesen fa szegény vidéknek tekinti, ellentétben másutt közölt álláspontjával.

63 Belső ellentmondást rejt elképzelése, mert ugyanakkor hallgatólagosan karós, vagy kordonos komlóművelési kultúrát feltételez.

64 írásos feljegyzéssel is szembekerül a Szerző, mivel Ibn Ruszta szerint a „magyarok tartománya fában és vizekben bővelkedő".

65 Lényeges kitétel ez, mivel az erdők valóban elsősorban a folyók és egyéb vizek partjain húzódtak. Ugyanő írja, hogy „Télvíz idején, aki ezen folyók valamelyikének közelében lakik, a folyókhoz húzódik s a telet partjain tölti el halászva ; az ott tartózkodás tél idején nekik alkalmasabb"

66

. Bartha A. az őseink sertéstenyésztésével kapcsolatban elmondott adataiból arra következtet, hogy a szállásterületek a ligetes sztyepp övezetében voltak, „beleértve a folyók menti galériaerdők vidékét is".

67 Az etelközi szállásterületről (Dnyeper és Al-Duna közötti terület)

68 pedig modern idők erdőirtásai után sem beszélhetünk egyértelműen mint erdőnélküli vidékről; a kérdéses időkben legalább a vizek partján a lebédiaihoz hasonló vegetáció uralkodott. Ebből következik, hogy amennyiben őseink a szőlészetet ismerték, azt a téli szállásterületen, illetve annak közvetlen közelében folytatták.

69 Itt a szőlőtermesztés rendelkezésére megfelelő mennyiségű és minőségű faanyagot biztosíthattak, de a kötözőanyagot is (gyékény, káka,

70 Kötöző fií — sás

71 stb.) korlátlanul gyűjthettek. Ezek után a cikk leglényegesebb kérdésére kell kitérnünk, t. i. hogy őseink ismerték-e már Lebédiában, Etelközben a szőlőt, annak termesztését, amit a Szerző a korábbi nézetekkel szemben tagad. A szőlőfajok Földünkön valamikor sokkal nagyobb területen voltak elterjedve, mint napjainkban.

72 A jégkorban azonban sok helyen kipusztultak.

73 A bortermő szőlő (Vitis vinifera L.), ez a mediterrán-középázsiai faj

74 az, amelyre a szőlő szavunk vonatkozik. Közvetlen ősalakja a jégkorban az európai és kisázsiai mediterráneumra húzódott vissza. Ebben az időben spontán elterjedése a Pontus vidékét és a Kaukázust érintette. L. Levadoux ezt az állapotot térképen rögzítette.

75 Kolenatij nyomán már A. de Candolle a bortermő szőlő kialakulási centrumának a Kaukázus déli oldalának vidékét tekintette.

76 Jávorka S.—Máthé I.—Priszter Sz. ezt az álláspontot a közelmúltban is elfogadta.

77 A növénytani adatok tehát nincsenek ellentétben a nyelvészeti adatokkal, hiszen a növényt jelölő szó a legrégibb (bolgár) török jövevényszavaink rétegéhez tartozik.

78 A hazai és szovjet kutatók eredményei alapján Bartha A. nagyon fontosnak tartja, hogy „a 'bor' szavunk analógiái kizárólag a szőlőre utalnak".

79 Sokkal lényegesebbnek tartjuk a söprő és szűr szavak megjelenését,

80 amelyek közvetlenül a bor készítésével kapcsolatosak. Mint látni fogjuk, az írásos adatok és régészeti lelet is támogatják elképzelésünket, amely szerint őseink Lebédiában megismerkedtek a szőlő termesztésével.

81 Tehát a bortermő szőlő elterjedésének jégkori határa nagyon közel esett Lebédiához, ahová igen könnyen átkerülhetett a földmívelés ismeretének terjedésével, kereskedelmi kapcsolatok révén, vagy a betelepülő népelemekkel és ott meghonosodott. Megítélésünk szerint a szőlőtermesztés területeinek gyors bővülése már a neolitikus közösségek migrációja folytán bekövetkezett.

82 Csupán így képzelhető el, hogy Svédországban neolitikus telepen szőlőmag lenyomatát

83 gyűjthettek. Járainé az Alföldről Vitis sp. pollenjét mutatta ki az atlanti fázisból (neolitikum).

84 A tiszántúli Békés határában pedig vesszejének 25 bronzkori faszéndarabját találták.

85 Ettől az időtől kezdve adataink sűrűsödnek, de nem is volt olyan nagyfokú éghajlatváltozás,

86 hogy a szőlő Európából kipusztult volna. Ezért véleményünk szerint, viszonylag olyan késői időben, amikor őseink a Kazar-kaganatus területén éltek, a szőlő már feltétlenül átjutott a Kaukázuson túlra, és a legrosszabb esetben is a görög—római telepesek hatására e területen időszámításunk IV. századáig meghonosult növényünk termesztése. Ezeket a meggondolásokat a keleti kútfők is megerősítik. Isztakhrî a kazár Szemender városról feljegyezte, hogy „sok kertje van, s azt mondják, hogy... Szerir határáig körülbelől négyezer... szőlőkertet foglal magában".

87 IbnHaukal negyvenezer kertet említ, de Isztakhrî egyik kéziratában is ekkora kertbőségről olvashatunk.

88 Szőlőt termesztettek a mordatok is.

89 A kérdést D. M. Dunlop is ez úton közelítette meg,

90 azonban a perdöntő bizonyítékot a Sz. A. Pletnyeva által közölt szőlőmetsző kés szolgáltatja, amelyet a Cimljanszk-i földvárban találtak.

91 A szőlőmetsző kés köpüs, fokán jól felismerhető baltácska van. A leletet leíró Pletnyeva helyesen értékelte, amikor annak rendkívüli tudományos jelentőséget tulajdonított.

92 Számunkra igen lényeges e metszőkés, mivel a keleti kútfők szőlővel kapcsolatos adatait hitelesíti. A szőlő északi termesztési határa az Északi-féltekén az 51. szélességi fok, délen pedig a 30. szélességi fokig nyúlik; valamint már ott érdemes termeszteni, ahol az évi középhőmérséklet a +9 °C-t eléri, s a +21 °C-t nem haladja meg,

93 így Moór E. elképzelését a szőlővel kapcsolatban alapvetően hibásnak találjuk. Ellentmondástól terhes a cikk következő része: „ha őseink kénytelenek voltak is elhagyni Pontus bortermő mellékét, azért az előkelők új hazájukban bizonyára már a X. század folyamán is be tudták szerezni szlávok révén a boritalt... ",

94 mivel saját korábbi állítása szerint őseink a borral, mint kereskedelmi áruval ismerkedtek meg, amit a török származású szatócsok szállítottak számukra. Egyoldalúnak találjuk az olyan véleményt, amely szerint Kelet-Európában a szőlőt csupán arbustum-jellegű, azaz élőfára felfuttatott termelési módszerrel kultiválták. A felhasznált irodalmat a Szerző nem jelölte meg, s így nem tudhatjuk, 117