A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 10. (Veszprém, 1971)
Körmendy József: Fa- és sövénytemplomok a Veszprémi Egyházmegye területén a XVIII. században
sértetlen oltárkővel és elegendő számú terítővel, szenteltvizes edény, paraszti munkával készült kórus és padok. A templom mellett zsindellyel fedett fatorony állt ormán kereszttel. A 100 font súlyú harangján a Keresztrefeszített Üdvözítő és a Boldogságos Szűz képe. A harangot a Szent László ferences provinciából hozták a hívek költségén. A templom körül karóval kerített temető volt, de abba már csak ritkán temetkeztek. Inkább a falun kívül fekvő temetőt használták, amelynek kerítése és keresztje nem volt. (Vpl. A8/9,205., — OL. CPDV. Nr. 1.) Kőtemplom 1776-ban épült. (Genthon 297.) 180. Somogyszob. (Szob.) Somogy m. v Ref. fatemplom. (Oratórium.) A reformátusok a XVIII. század elején sárral tapasztott és szalmával fedett fatemplomot építettek. Mivel királyi engedély nélkül történt az építés, Szopkovics János ker. esperes 1746-ban elvette tőlük, felszentelte és a katolikusoknak átadta. Az oratórium mellett faharangláb állott kb. 50 font súlyú haranggal szent képe nélkül. A temető a falun kívül a régi r. k. templom romjai mellett volt kereszt és kerítés nélkül. Közösen használták. (Vpl. A8/9, 520., — vö. Pehm, 242, 462.) Ref. kőtemplom 1788-ban épült (G. 297). R. k. templom épült 1779—81-ig (Vpl. Vis. Can. Distr. Següsd 1815, 72.) 181. Somogy udvarhely. (Udvarhely.) Somogy m. v Ref. fatemplom. (?) (Oratórium.) A reformátusok kérelemmel (évszám nélkül) fordultak az illetékes hatósághoz, hogy az iskolamester udvarán a házhoz toldva fából oratóriumot építhessenek. (Vpl. XVII-Csu /12/1.) 40 182. Somogyviszló. (Viszló.) Somogy m. v Ref. fatemplom. (Oratórium.) Az 1779. évi hatósági vizsgálat jelentése szerint Viszlón az iskolamester lakásához folytatólagosan hozzá épített faoratórium állt. Ebben korábban az iskolamester lakott. Volt benne kemence és fapadok. (Vpl. XVII-Csö/1/ 3.) Új templom 1788-ban épült. (Kováts, II. 442.) 183. Surd. Zala m. a Ev. fatemplom. (Oratórium.) Az evangélikusok 1746-ban sárral tapasztott és szalmával fedett fatemplomot építettek. Berendezése: művészi kivitelű fából készült kórus, amely majdnem annyi hivőt tud befogadni, mint maga az oratórium, asztalosmunkával készült padok, szószék és terítővel fedett asztal. Az oratórium mellett állt a vele egyidős faharangláb 50 font súlyú haranggal szent képe nélkül. A katolikusokkal közösen vették. A temető a falutól délre volt kereszt és kerítés nélkül. Közösen használták. (Vpl. A8/9, 603.) 184. Szabás. Somogy m. v Ref. fatemplom. (Oratórium.) „Valószínű, hogy már 1657-ben volt (fa) temploma a gyülekezetnek." (Kováts, II. 442.) Az 1748. évi Canonica Visitatio jegyzőkönyve szerint a reformátusoknak fatemploma volt, amelyben szószéken és padokon kívül mást nem találtak. Az oratórium mellett faharangláb állt 25 font súlyú haranggal. A temető a falun kívül nyugatra volt kereszt és kerítés nélkül. Vegyesen használták. (Vpl. A8/9, 466—467.) 1786-ban új fatemplom építésére kértek engedélyt. Megemlítették, hogy van 491 forint készpénzük, a kézi és szekeres munkát közmunkával végeznék és vannak faépítésben járatos molnáraik, akik az oratóriumot megépítenék. (Vpl. XVII-Csö/24/5.) Kőtemplom 1835-ben épült. (Genthon 334.) 185. Szulok. Somogy m. = R. k. fatemplom. (Ecclesia.) A templom fából és téglából 1761-ben épült Szent Simon és Júdás apostolok tiszteletére a hívek adományából. 1778-ban már düledező állapotban volt. Három oltára közül csak egyet használtak. Abban volt oltárkő. Minden egyéb felszerelése megvolt. (Vpl. A8/13, 289—290.) Kőtemplom 1800-ban épült. (Genthon 374.) 186. Tarany. (Taranja.) Somogy m. A R. kat. fakápolna. (Capella.) 1731-ben a falun kívül szalmával fedett fakápolna állt a régi Keresztelő Szent János kápolna romos falain belül, amelyet kívül-belül sárral tapasztottak, de fehérre nem meszeltek. Felszerelése hiányzott. A temető a kápolna körül volt kerítés nélkül. A harangláb a faluban állt 16 font súlyú haranggal. 1742-ben a kápolnának zsindelyes teteje volt, és a hiányzó felszereléssel is ellátták. (Pfeiffer, 77—78. 111.) Kőtemploma 1763-ban épült. (Genthon 378.) 187. Tótszentgyörgy. (Thót Szent György.) Baranya m. v Ref. fatemplom. (Oratórium.) A reformátusok 1742-ben sárral tapasztott és szalmával fedett fatemplomot építettek, amelyben nem volt más mint paraszti munkával készített padok és 1 leterített asztal. Az oratórium mellett volt a harangláb kb. 20 fönt súlyú, szent képe nélküli haranggal. (Vpl. A8/9, 592.) 1788-ban Somogy vármegye bizottsága megállapította, hogy a fatemplom életveszélyes állapotú, (uo. XVII-Csö/29/2.) A kőtemplom 1790-ben épült. (Genthon 397.) A temető a falutól északra volt kerítés és kereszt nélkül. Vegyesen használták. (Vpl. A8/9, 592.) 188. Vásárosbéc. (Bécz.) Baranya m. v Ref. fatemplom. (Oratórium.) A reformátusok 1745-ben a falu közepén építették fel sárral tapasztott és szalmával fedett fatemplomukat. Berendezése: paraszti munkával készült padok, szószék, terítővel letakart asztal és „szégyenkő" a nyilvános bűnösök számára. Mellette volt a harangláb, amelynek 50 font súlyú harangját szent képe nélkül öntettek a helybeli lakosok. A körülsáncolt temető a falutól keletre feküdt kereszt nélkül. Vegyesen használták. (Vpl. A8/9, 600.) Kőtemplom 1802-ben épült. (Kováts, II. 444.) 189. Vízvár. Somogy m. A R. k. fatemplom. (Ecclesia.) 1778-ban szilárd alapú fatemplom volt Nep. Szent János tiszteletére, amelyet a falu lakosai építettek. Három oltára volt a szükséges felszereléssel és keresztelő kút. (Vpl. A8/13, 326—327.) A temető a templom körül jó kerítéssel. (Pfeiffer, 92.) 41 190. Zákány. Somogy m. A a) R. k. fatemplom. (Ecclesia.) A plébániatemplom fából készült a XVIII. század második felében Ker. Szent János tiszteletére sekrestyével. Volt 2 oltára, hordozható, jó állapotú oltárkővel és a szükséges felszereléssel. Egyik harangja 400 (!), a másik 80 font súlyú. Ez utóbbi repedt. A b) R. k. fakápolna. (Capella.) A plébániatemplomon kívül volt még itt fakápolna Szent Izidor tiszteletére, amelyet 1750 körül építettek. Évente csak kétszer misézett benne a plébános. Oltára minden szükséges kellékkel fel volt szerelve. Szüret idején a „kolduló barátok" szoktak benne misézni. Kb. 100 font súlyú harangja is volt. (Vpl. A8/13, 346—347., Pfeiffer 119.) Kőtemplom 1811-ben épült. (Genthon, 440.) 75