A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 10. (Veszprém, 1971)

Körmendy József: Fa- és sövénytemplomok a Veszprémi Egyházmegye területén a XVIII. században

Fa- és sövénytemplomok a Veszprémi Egyházmegye területén a XVIII. században Századunk elején a Műemlékek Országos Bizottsága, a felszabadulás után pedig a Múzeumok és Műemlékek Országos Központja, majd az Országos Műemléki Felügyelőség irányításával, munkájával, és hathatós anyagi támogatásával az ország egész területét átfogóan megindult a műemlékek feltárása, megóvása, helyreállítása és bemutatása. Köztudomású, hogy a XVI—

XVII. század folyamán a törökkel folytatott harcok idején az ország nagy része hadszíntérré változott. Az átvonuló seregek útját mindenfelé romok jelezték. Akkor pusztult el Dunántúlon a középkori templomok nagy része is. Magyarország első és legrégibb püspöksége, a Géza fejedelem által 990—997 közt alapított veszprémi püspökség.

1 Az öt vármegyére (Pilis, Fejér, Veszprém, Zala, Somogy) kiterjedő óriási egyházmegyének a XIV. században 431 plébániája, és több mint 100 apátsága, prépostsága és szerzetesháza volt.

2 Ezek közül a XVII. század közepén már csak 5 plébánia működött.

3 A század végéig az állandó török harcok és hadmozdulatok következtében 2147 falu elpusztult; a XVIII. század elejére csak 734 maradt.

4 A gazdátlanná vált és lerombolt templomok anyagát a törökök sokszor várak építéséhez és javításához, a földesurak pedig gazdasági építkezéseikhez kőbányául használták.

5 Népünk azonban a török hódoltság alatt, és főleg a felszabadítás utáni ínséges időkben is megőrizte élniakarását és alkotó szellemét. Az elszegényedett és vallásilag is megoszlott lakosság nem tudta elpusztult kőtemplomait újjáépíteni. Felépítette helyébe a maga szerény sövény- és fatemplomait, s ezzel összekötő kapcsot teremtett a magyar középkor gyönyörű román, gótikus, reneszánsz és a restaurálás korának fényesen tündöklő barokk építészete között. Művészi értékben nem egyenrangút, de az építési kedvben és anyagi áldozatban példamutatót! A faépítészet Erdélyben és a Felvidéken a kitűnő építőanyag bősége miatt magas, művészi fokra emelkedett. A mi területünkön azonban csupán ideiglenes jellegű maradt. Talán a kanizsai, zalacsébi, meg néhány göcseji fatemplom közelítette meg a művészi fokot. Az újjáépítés szükségességének fő hatóereje a vallás gyakorlásának, tehát az új, az önálló kultuszhely létesítésének igénye volt mind a katolikus, mind a protestáns magyarokban. Ennek mielőbbi kielégítésére, miként saját házaikat, sövényből és fából építették újra templomaikat is. Nem volt ez új dolog, hisz Pannóniában a IV. század végétől kezdve a népvándorlás korán át a^középkorig megtalálhatjuk a fatemplomépítés emlékeit. De nyomainak kutatása és adatainak ismertetése túlnő dolgozatunk keretén.

6 A rendelkezésre álló adatok alapján, a mi területünkön a fatemplomoknak általában három típusát különböztethetjük meg : a) harasztkerítéses templom (oratórium ex palis et virgultis septum), melynek falait földbevert karókra zöld gallyakból fonták, vagy két sor karó közét földdel tömték meg, és kívül-belül sárral tapasztották ; b) sövénytemplom (oratórium ex lignis et sepibus, oratórium ex lignis et virgultis septum) : fatalpra, gerendára faoszlopokat emeltek, az oszlopok közét lécezték, a lécek közét vesszővel befonták, és sárral tapasztották ; c) fatemplom (boronafalas, oratórium ligneum septum, oratórium ligneum et luto plasmatum): fatalpra gerendákból vagy vastag pallókból csapokkal összefogott falat építettek, és ezt többnyire sárral tapasztották.

7 Arra is találunk példát, hogy a régi templom megmaradt kőrészeit (szentély, vagy más falmaradvány) fa- és sövény fallal egészítették ki. A fatemplomépítés elterjedésének okait vizsgálva a következőket állapíthatjuk meg : 1. A nép szegénysége. Az építéshez felhasználható anyag (fa, zsupp, nád) könnyen rendelkezésre állt. A fatemplom nem kívánt külön építőmestert sem, mert minden faluban akadt bőven fúró-faragó férfi; közmunkával pedig szinte minden munkafolyamatot el tudtak végezni. 2. Az 1681. évi soproni országgyűlésen a vallásszabadságról hozott XXV., XXVI. te. a vallásszabadság elvének kimondása mellett korlátokat is állított, amikor törvénybe iktatta az artikuláris helyeket 11 vármegyében — Vas, Sopron, Pozsony, Nyitra, Bars, Zólyom, Turóc, Liptó, Árva, Trencsén, Szepes —, továbbá elrendelte, hogy a felsorolt vármegyékben csak 2—2 helyen építhettek a protestánsok templomot, és tarthattak nyilvános istentiszteletet. A többi keleti és nyugati vármegyét nem érintette a fenti törvény, mivel azok területén elismerte az országgyűlés a szabad val53