A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 10. (Veszprém, 1971)

Petánovits Katalin–Törő László: Veszprém megye néprajzi kutatásának 10 éves távlati terve

a) Laposedények E csoportba tartoznak a különböző méretű tálak, tányérok, tepsik, lábasserpenyők, lábasok, kalácssütők, fánksütők, szűrők, fedők. Közülük leginkább a tányérok és a fedők hiányoznak múzeumainkból. b) Fennálló öblösedények Főzőfazekak és a tárolóedények; szilke, ételhordó, ikerbögre, bödön, dohánytartó, köcsögköpülő, bögre, fali sótartó, fűszertartó, gyertyamártó. Ezek egy része — a főzőfazekak — kívül mázatlanok, belül mázasak, a tárolóedények pedig kívül-belül mázasak, gyakran díszítettek. E csoport már hiányosabban van gyűjteményeinkben: hiányoznak az ikerbögrék, és a fali só- és fűszertartók, nem kielégítő a bödönök száma. Gyűjtéseink alkalmával ki kell egészítenünk a hiányokat. Vizesedények közül a legnagyobb számban korsókat birtokolunk. Több változatuk ismert: fekete csiszolt, mázas, mázatlan földmázdísszel, és vászonkorsó. Méreteik is eltérnek. Használatuk az 50-es években szűnt meg teljesen. Kanta (szélesszájú vizesedény) kevés van. Vidékünkön nem volt általánosan elterjedt a használata. öntözőkanna cserépből — nagyon ritka. Nem használták szívesen, mert nehézkes darab. Gyűjteményeinkben is 1—1 darab van belőlük. Gyűjtésüket folytatjuk. Borosedényeink legszebb és legértékesebb részét képezik a kancsók. Általában domborművesek, feliratosak. Ide sorolhatjuk a céhkorsókat is, hiszen funkciójuk szerint borosedények. A Bakonyi Múzeumnak gazdag a céhkorsó gyűjteménye van. A Balatoni Múzeum ilyen irányú anyaga 1945-ben megsemmisült, csak a Malonyay sorozatban közölt darabokról van leírásunk és fényképünk.

69 A kisebb kancsók száma nem kielégítő. Kulacsaink közül különösen a ritka pereckulacsot és hordókulacsot kell gyűjtenünk, mert ezekből 1—2 darabot birtokolunk csak. Pálinkásedények a különböző formájú (könyv, hordó, figurális) butellák. Nem voltak nagy tömegben használt tárgyak. És a különleges, vagy díszes butéliákat egyéni megrendelésre készítették a mesterek, ezért van rajtuk sokszor utalás a készíttetőre. Gyűjtésükre különös gondot kell fordítanunk, mert igen kevés van belőlük. Különféle cseréptárgyak csoportjába általánosan azok a kerámiák tartoznak, amelyekből kevés kellett. (Kivételt képeznek a virágcserepek és a csirkeitatók.) Ilyenek: áttört díszű kerámiakosár, a különböző formájú tintatartók, virágvázák, cserépmécsesek és gyertyatartók, hamutartók, gyerekjátékok, és a legtöbbször figurális megoldású, nagyon szép és változatos szenteltvíztartók. Mivel e tárgyak nem tömegcikkek, múzeumaink gyűjteményeiben sem jelentkeznek tömegesen. A Balatoni Múzeum szenteltvíztartó gyűjteménye nagyon gazdag volt, de 1945-ben az is elpusztult, így csak néhány szép darab maradt.

70 Gyűjtésüket folyamatosan végezzük. Bárhol bukkanunk egy-egy darabra, mindig meg kell vásárolnunk. c) Kályhásmunkák A bögrealakú kályhaszem (mázatlan, kemenceépítésre is használták), a mázas kályhafiók (szemeskályhaszem), a díszes kivitelű kályhacsempe, kályhapárkány és kályhagomb vagy egyéb díszítő elem (pl. kakas stb.). A kályhás mesterség ma is funkcionál, bár egyre kisebb jelentőségű. Múzeumaink feladata, hogy a gyűjtőterületükön előforduló kályhák típusait (szemeskályha mázas, mázatlan stb.) összeszedjék, és ha lehet, fel is állítsák. A szabadtéri múzeumokban vannak ilyen kályhák. A Balatoni Múzeum rendelkezik kályhás gipsz minta anyaggal, és kályhaszemekkel. XIII. Ruházat, viselet, textil Bakonyi Múzeum: 558 db Balatoni Múzeum: 341 db Pápai Múzeum: 17 db Veszprém megye viseletéről múlt századi rajzok, útleírások, fényképek, tanulmányok tudósítanak. A szegénynép, az „adózók", a múlt század első felében önellátók voltak. Ruházatuk ennek megfelelően elsősorban vászonholmi és bőr volt, s csak az ünneplő öltözékük volt bolti áru. A múlt századi leírások alapján a megye viseleti képe nagyjából azonos volt. A férfiak hétköznapi viselete: rövidderekú vászoning, bő rojtos szárú vászongatya, nagykarimás kalap. Télen két gatyát húztak egymás fölé, s a nyári bocskort csizmával váltották fel. Ünneplő öltözetük inkább csak a vagyonosabb embereknek volt: sötétkék nadrág és dolmány, posztóból. (Fényes E. 1836) Felsőruhaként szűr, ködmön, bunda szolgált, és a hidegben báránybőr kucsma. A nők viselete változatosabb: megyeszerte alsó és felsőruhaként is hordták a paraszt nők a vászonpéntőt, mely korábban hosszabb volt, és rövidderekú ing járult hozzá. De helyenként péntő helyett a hosszú vászoninget viselték. Több szoknyát viseltek egymás fölött. Mellükön kendőt kötöttek keresztbe, vagy télen báránybőr ködmönt viseltek. Lábbelijük bocskor, félcipő (a vagyonosabbaknál) és télen csizma. A század második felében viseletük színesedik, rövidül és megsokszorozódik. Ekkor jönnek divatba a mind díszesebbé váló főkötők is. A nemes viselete: sötétkék vagy világoskék posztóruha, zsinórozott. Hétköznapra szürke posztó ruha, dolmánnyal vagy kabáttal. Lábbelije csizma. A nők viselete korán polgárosult, csak egyes darabjaiban utalt a falusi viseletre. Általánosságban elmondható, hogy a nemesség viselete keverék viselet volt : félig falusi, félig városi. A németek csak nyáron hordtak vászongatyát, télen bő posztónadrágot, melyet magyar hatásra szűkre cseréltek fel a XIX. század második felében. Az ing fölött kék vagy fekete posztó pruszlikot, e fölött posztó kabátot viseltek. Télen a férfiak és nők egyaránt hímzett birkabőrködmönt vettek magukra. A férfiak fején nyáron kalap, télen kucsma volt. A nők kedvelték a bő kékfestő szoknyát, a piros kendőt, a bársony félcipőt.

71 A pásztorok viselete eltért a „köznép" viseletétől. Szerették a bő vászongatyát, a slingert inget, a hegyes sarkú csizmát, (de gyakran jártak bocskorban is, különösen a kanászok),'a gombos dolmányt, a karikás szélű kalapot és a fekete selyem nyakravalót. Viseletükhöz tartozott a szűr, amely bő, nagygallérú és gazdag rátétes díszű, rövid, fenekelt ujjú. Viseletét az 1824-es rendelet tiltotta meg. Öltözetüket kiegészítette a tarisznya, az őrzőszerszám, és a fokos vagy a buzogány. A fenti rövid összefoglalás a múlt század első és második felére érvényes. Ma már az egész megye polgárosult öltözetben jár, csak egyes falvak (Sármellék, Zalavár) őriztek meg egy-ké t jellegzetes ruházati darabot, pl. gyöngyöskontyot, sokszoknyát, csizmát. A vázlatos leírásból is kiderül, mennyiféle ruhadarabot, lábbelit kellene gyűjteményeinkben őrizni, hogy csak nagyjából is képet adhassunk a korábbi viseletről. Gyűjteményeink azonban igen szegények. Veszprémben egy-két szűr, tarisznya képviseli a pásztorviseletet, Keszthelyen csupán egy kalap, fokosok és buzogányok. A nemesi viseletből semmit sem őriztünk meg. A parasztnép viseletét gyűjtöttük leginkább: vászongatyákat, ünneplő hímzett és sima hétköznapi ingeket. Női viseleti darabjaink újabb gyűjtésűek. Lábbeli gyűjteményünk egyedül bocskorban gazdag, de csizmáink, félcipőink, gombos cipőink nincsenek, vagy kevés számban. Külön kell szólnom az alsóruhák elenyészően csekély számáról, gyermekruhák, és a népi ékszerek hiányáról. Viseleti gyűjteményeinket minél előbb pótolnunk kell, mégpedig úgy, hogy képet kaphassunk a falu társadalmi rétegződéséről is. E gyűjteménycsoport kiegészítése, illetve kialakítása a 10 éves terv egyik legfontosabb feladata. Textil Az egész megye területén általánosan termelték a kendert, amit az asszonyok fonalként feldolgoztak, a takácsok pedig megszőtték. A parasztgazdaság sok vásznat igényel. Emiatt folyt még 38