A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 10. (Veszprém, 1971)

Petánovits Katalin: A sármelléki női viselet a századfordulótól napjainkig

6 éves kortól libalegeltetés, kisebb testvéreire való ügyelés, söpörgetés, mosogatás, a baromfiak vizéről való gondoskodás már mind a kislány feladata. 7 éves gyerekkel ebédet küldenek a mezőre, 9 évesen kapál a felnőttekkel, vizet hord az aratóknak, és kötelet terít, 12 évesen markot szed, különösen ha erősebb, fejlettebb alkatú. Ritka az olyan 12 éves lány, akire egyszerűbb ételek készítését ne lehetne rábízni. S míg nyáron a mezei munka tanulása járta, a korán estébe hajló téli délutánokon ablak elé telepedve varrogatni, hímezni, fonni tanította az édesanya a kislányt. „Télen, mikó kimutak a lányok az iskolábu, singőtek, kötötték a gombos kapcát, fonták a kendert" — mondják az asszonyok. Kezdetben rongydarabra rajzolgatták a zsebkendő mintákat, s azt öltögették, majd megpróbálkoztak igazi zsebkendő varrással is. Az ügyes, tanulékony lánykáknak hamar híre kelt. De nemcsak a gyereklány ügyességét, tudását gyarapították a szülők, hanem gondoskodtak kelengyéjükről is. „Má mikó iskolába jár a lány, akkó má kezdik neki szütetni a ruhát. Kenderbü, meg pamutbu szütettünk." Ha a kislány kimaradt az iskolából, tulajdonképpen nagylányi jogai voltak, pl. elmehetett a bálba a 14 éves is, ha tudott táncolni, de azért nem számított még igazi nagylánynak, mert „illen kis taknyosokat nemigen hijtak el" — mondja Láncziné. A kislányok állandóan figyelték a nagyokat, hogy azok miképpen viselkednek, hogy mozognak bizonyos alkalmakkor,

47 és ők is utánozták egymás közötti játékukban. Vargáné meséli: „Mikó kislányok vótunk, és a templomba a padok előtt átunk, akkó mindég hátra lesekettünk, mit csinának a nagylányok. Láttuk, hogy letérdelnek a jobb térdükre, a balra meg fölállítva tették a becsukott imakönyvet, és arra támasztották a bal könyöküket." De maguk az édesanyák, nagyanyák is figyelmeztetik a kislányokat, hogy ülés közben ne vessék szét a lábukat, kezüket ölükbe tegyék, üljenek egyenes derékkal akkor szóljanak csak, ha kérdezik, különösen idegen helyen. Ha otthon vannak, és idegen, vagy szomszéd, vagy udvarló jön a házhoz, sohasem szabad tétlen kézzel lenni. Ezt így fogalmazták meg: „A lánnak illett dógozni valamit, hogy lássák, ügyes, dógos. Ha egész nap nem is csinált semmit, de idegen jelenlétébe horgot vagy vart valamit." Idegen jelenlétében nem illett sokat enni, vagy többször szedni, viszont ha másnál volt, és kínálták valamivel, nem illett elfogadni, csak többszöri szabadkozás és kínálás után. Ilyeneket mondtak: nem azér gyüttem ám; köszönöm, most ettem otthun is, nem vájok éhes stb. Már a viseletbe — azaz sokszoknyába — öltöztetett kislányt tanítják a helyes mozgásra: „egyenesen járj, ne bukty le, (azaz ne hajtsa le a fejét), ne ugy menny, mintha fábu lenné, riszáld meg egy kicsit a derekad." Nem illett utcára menve — különösen vasár- és ünnepnap templomba igyekezve — viháncolni, jobbra-balra nézegetni és nevetgélni. A lányok akkor mentek szépen és illedelmesen, ha egymás mellett, esetleg összekarolva 3—4-en, hímzett zsebkendőjükbe takart nagy imakönyvüket mellhez szorítva végigringtak az utcán, „hogy jó Vót utánnuk nézni. Csak ugy ringott a sok kikeményített szoknya. Mer ünnepre egy-egy lány fővett 5 kikeményített alsószoknyát, föléje a szines fölsőszoknya, fekete kötény." „Ugy át az emberen a sok szoknya, mint a buréttó. Monták is : hü, nektek ki köll nyitni a templom mindkét ajtaját, hogy beférgyetek. Mikor meg letérdetünk, a szoknyák alla át a fődön, mind a buréttó, és főgyütt egésszen a hátunk közepéig." A templomban hátul álltak baloldalt. Énekeltek, de a nagy csatos imakönyvet nemigen nyitották ki. Az viseleti tartozék volt, minél nagyobb, annál szebb. A gazdagságot is jelképezte, „mer akinek nem vót, nem is vót gazdag Ián." A húszas években a nagyméretű imakönyveket drága pénzért sem lehetett már kapni, így kezdett kikopni a viseletből. Szertartás alatt beszélgetni, nevetgélni, a legények felé nézegetni tilos volt. Az ünnepnapi viselkedés fokozott szolidsága természetesen nem ok nélküli. Templom körül állnak a férfiak, ilyenkor gyűlik össze a falu apraja-nagyja, tehát mindenkire és minden mozzanatra jut egy-egy figyelő, rosszalló vagy helyeslő szempár — s utána száj is. Különösen kell vigyázniuk az eladó lányoknak. Délután — litániáról jövet — már oldottabb a viselkedési mód, mint ahogy lazább az öltözködés is, pl. mezítláb mentek — szabad nevetgélni, álldogálni, fiatalemberekkel játszani. Mindent mértékkel, ezt mondanom sem kell. A túlságosan merész viselkedésű, szabadabb szájú lányokat általában elítélték, „rossznak" tartják. Megszólják a „megbotlott" lányokat, de van egy bölcs közmondásuk is: Kislányos asszon ne szójja meg a nagylányos asszont ! A lányok, illetve fiatalok vasárnap délutáni szórakozása igen változatos volt. „Akkó még az uccán is jáccottunk, nem vót egy fija autó se" — mondják az idősebbek. Labdáztak (rongy- és szőrlabdával), árkot ugráltak stb. Azonban a nagylányok kedvelt szórakozását a tánc adta. Táncmulatság ritkán szokott lenni : karácsony napján, húshagyókor, húsvétkor és búcsú alkalmával. De egy időben — úgy a húszas évek táján — a faluban megtelepedett egy amerikai korcsmáros, aki csaknem minden vasárnap, litánia után, táncot rendezett, ahol a fiatalok estig táncoltak. Bálba a félünnepi ruhájukat vették fel, nem a rangosat. Amit nem sajnáltak a portól, az izzadt tenyerektől, s amit könnyen ki tudtak mosni. Vargáné így emlékszik: „Monták is nekünk az öregek: tik mindenhová elmentek, ha egy kukorica muzsikát rángatnak, oda is. Mink lányok — szövi tovább — 4—5-en összefogóztunk, úgy mentünk a bálba. De nem mentünk ám be, mert udvarba vót a bál, hanem megátunk a lesőbe. A legények meg ittak ott benn, és amikor megszólat a fuvószene (falusiak vótak) a legények összebeszétek, ki kit hi el, aszta odagyüttek és monták: Szabad kérem? — Mi meg ászt feletük: — Kérem! és mentünk. (Jót nevet azon, milyen szertartásosak voltak ezek a szavak a hétköznapi érintkezésükhöz képest.) Tánc végén kiszalattunk a lesőbe. Ha valaki többször elhijta ugyanazt a lant, arra ráfogták, azt akarja evenni." A fiatalokkal régen nem mentek el a szülők a bálba. Viszont szigorú intelmekkel engedték el a lányokat, és általában megparancsolták, mely órára legyenek otthon. A szigorúan nevelt lányoknak éjjeli mulatságon nem szabadott részt venniök, bármily keservesen sírtak is szüleik kérlelhetetlen keménysége miatt. Akit nagyon táncoltattak a bálban, az vagy kiválóan jó táncos volt, vagy „rossz Ián". Arra is rámondták, hogy rossz, aki éjjel sokáig maradt a bálban. Az már nem illett rendes lányhoz. Az anyák azzal a szavak mögött rejlő mélyebb intelemmel szokták útra bocsátani leányaikat a bálba: aszta nekem nehogy gyűrött legyen a ruhád !

48 Az ecceri asszon is elengedte a lányát szép fejér ruhába, aszonta neki: ha hazagyüssz a bálbu, akkor is illen legyen, ne gyürekes. Aszta mégis gyürekes lett, de nem mert hazamenni úgy, hanem kértek vasallót. Mikó hazament, az annya megnézte és megdicsérte: jó van lányom, ugy gyütté meg, ahogy ementé" — mondja az egyszeri lány történetét Vargáné. A lánytól ugyanis a legteljesebb tisztaságot követelték meg. Férfiakkal kapcsolatban nem volt annyira szigorú a közfelfogás, de a túlságosan kicsapongó legények viselkedését már helytelenítették, mégpedig jövendő családjuk szempontjából. Azt tartják, hogy a kicsapongó élet következményei a gyerekeken, az utódokban öltenek testet, mert az „Isten nem bottal ver!" Mint mindenre, erre is akad szemléltető és intő példájuk. „Vót a faluban egy férfi, gazdag és szép, de igen rossz életű. Az aszta megnősült, és evett egy igen rendes lant. Született több gyerekük is, de csak kettő maratt meg. De azok magukon viselték a zaptyuk életének a nyomát, mer ollan vékonyak, ollan cilinkapilinkák. Sémi formájuk, csak az a nagy szemük." A fiatalok tehát a jövő nemzedék egészségéért, erős munkabíró voltáért is felelősek. Gyengealkatú, korcs parasztság nem bírja a nehéz fizikai munkát, a földműveléssel járó sok fáradtságot. Az eladó lány helye a családban az anya után következik, ami a munkát és a felelősséget illeti. Főz, mos, ellátja kisebb testvéreit, mezőn kapál, markot szed, itthon megeteti az állatokat, fej. Télen fon, varr. Tehát birtokában van mindannak a tudásnak, ami feljogosítja őt a családalapítás vállalására. Sőt, szegényebb családoknál napszámba is eljárt, így teremtette elő kelengyéjét, ruházatát. Rábízták a piaci árulást, vehetett magának ruhát, amilyet akart, a lány ritkán merte áthágni a kialakult rendet. Ugyanakkor teljes engedelmességgel tartozik szüleinek, ők parancsolnak neki, és szabják meg napi elvégzendő munkáját. Sőt, szórakozásában is az általuk meg331