A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 10. (Veszprém, 1971)

Petánovits Katalin: A sármelléki női viselet a századfordulótól napjainkig

11. Leányok kacamajkóban (1915). 11. Mädchen in Blusen (1915). 11. Jeunes filles en vestes doublées de fourrure (1915). 11. Девушки в кацавейке (1915). vetű, jobb minőségű, valójában kár munkára használni. Számtalan esetben még az is előfordul, hogy a divatból kiment korábbi ünnepi viseletet hétköznapra sem hordják el.

25 Hadd idézzek egy beszélgetést egy zöldbársony réklivel kapcsolatban, melyet az idősebb sógornő adott a fiatalabbnak. Mutatja a réklit, és mondja Vargáné: „Észt má nem viselem." Erre a sógornője: „Pedig millen jó lenne még neked dologténap." — „Dologténap? Hisze kinevetnének! Nem vagyok én Köszörűs Mari! Köll hallannyi a korra. Most má nem divat a számedlis. Azt mongyák ránk, hogy maradiak vagyunk, mer viseletben járunk. Pedig mink is menünk a divat után, hisze a réklik is mindig mások." Lánczi Péterné — az idősebb sógornő —• kicsit keserűen gondol vissza a ruhaszerzésre, hiszen napszámmal kereste ruháinak árát. Két bársonyréklit, egy fűzöld blüst („szünjátszó, ha rásütött a nap, csak ugy ragyogott") és egy fekete apróvirágost. „Nem is igen mertem fővenni, mer sajnátam, hogy kopik. Mer drága vót a ruha, különössen a bársony, és különössen nekünk, akik napszámmá kerestük meg az árát. Sokba került egy-egy illen rékli, tele csipkévé, ragyogóvá, és nem kerestünk sokat. Bársonszoknyára nem is tellett. Azt csak a gazdagabb parasztlányok viselték," s még azok is csak egyet-egyet mondhattak magukénak. Ez a rövid szóváltás két dologra mutat: az egyik a kihasználatlanul félretett ruha, tehát elfecsérelt, kidobott pénz sajnálata, a másik pedig egyfajta rátartiság, amely nem engedi meg — anyagi áldozatok árán sem — a maradiságot. A réklik általános jellemvonása: bevarrott ujjúak, általában derékhoz simulok. A mai adatközlők emlékezetében legrégibb az anyáik által viselt dómánrékli (9—10. ábra). A dómánrékli szorosan testhezsimuló ruhadarab, melynek háta alul farkossan vót lekerekítve. Nyaka felálló pánt, eleje gazdagon díszítve zámedlikka, fekete csipkévé. A dómánréklit nevezték még kacamajkó, majkó és testhőálló néven is. Varga Andrásné 12—13 éves korban kapta az első kacamajkót. Azt tartják, hogy a kacamajkó divatját Horváth Gizella, Nagyradáról Sármellékre került fiatalasszony hozta. Az ő réklijéről vették Vargáné fehér kacamajkójának mintáját is (11. ábra). A rékli háta egybeszabott, deréktól lefelé félkörös. Eleje középen vagy oldalt gombolódik színes apró üveggombokkal. Eleje jóval rövidebb a hátánál, de alja itt is félkörívesen szabott. A gombolás mellett 4—5 függőleges becsípés (zámedli) keskeny csipkehímzéses fodorral. A rékli alján ugyanilyen, csak szélesebb csipke. Nyaka zárt, keskeny fehér csipkefodorral. Ujja bevarrott, ún. görbe ujj, „könyékben görbül a szabás." Válla sima beillesztésű, nem búbos (10. ábra). A kacamajkóra még rákötötték keresztben a színesvirágú terittőt, de ezzel be is fejeződött a teríttő azaz a vállkendő viselése, mert azután már kiment a divatból (12. ábra). A kacamajkót kiszorította a ráncos rékli (13. ábra). Ez is szorosan simult a testhez, amit még rejtett gombolásokkal, kötőkkel is elősegítettek. Volt kisháta — kb. a lapocka vonaláig ért — melyet egyenes vagy szíves tűzéssel a zámedlivel, vagy másként mizlivel sűrűn televarrt allához varrnak. A kishátától a derék vonaláig érő allához varrják a rékli ráncát, mely hátul szedett (rakott) a nehéz anyagok esetében (szövet, bársony) és fodros selyemből vagy kartonból varrva. A rékli eleje kiselejéből, allábu és fodorbu áll. Két részes, fodra szedetlen. Jobb fele szélesebb, ha oldalkapcsolásos, és a bal mellnél kapcsolódik. De középen is gombolódhat. A ráncos rékli elejét gazdagon díszítették. Mellvonaláig darázsféckes, alatta keresztirányú zámedlik, egy vagy kétsoros ragyogó csipke (sötétkék zsinór flitterekkel), mellette fekete görbe12. Leány ünnepi viseletben (1915). 12. Mädchen in Festtagstracht (1915). 12. Jeune fille endimanchée (1915). 12. Девушка в праздничной одежде. 322