A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 10. (Veszprém, 1971)

Petánovits Katalin–Törő László: Veszprém megye néprajzi kutatásának 10 éves távlati terve

Balaton-felvidék húzódik. A Balaton környékén emelkednek a hajdani vulkánok, tetejükön erdővel. Puhább bazalttufa alkotja a gejzírkúpjairól híres Tihanyi félszigetet. Éghajlata mérsékelt, bő csapadékkal. Ennek ellenére kevés a vízfolyás. A Zalán kívül csak kisebb patakok (Lesence, Eger, Tapolca) és sédek táplálják a Balatont. A Marcalba folyik a Bittva, Torna és a Gerence patak. Megyénkben számos természetvédelmi terület van (Szent­gál, Bakonyszentlászló, Zirc). A megye lakói magyar anyanyelvűek, kivéve a 0,5%-ot kitevő telepeseket, akiket a török hódoltság után telepítettek a megye területére. 22 A földbirtokosok telepítési akciója a XVIII. századi birtokszerzés egyik leglényegesebb része volt. A telepítések mindjárt a század elején megindultak, s az úr­bérezés idejére, 1768-ra túlnyomórészt be is fejeződtek. A te­lepítések az elpusztult falvak helyére történtek, s csak kevés új telep keletkezett. A legjobban a Bakony falvai pusztásod­tak el, ezért itt volt a legnagyobb mértékű telepítés. A telepített lakosok magyarok, németek és szlovákok. A magyarok aránya alig több egyötödnél, a németeké lénye­gesen felülmúlja az egyötödöt, s csak a maradvány illeti a szlovákokat. Az 1773-as összeírás szerint Veszprém megye falvai a ben­nük beszélt nyelv alapján így oszlanak meg : magyar helység 130 német helység 31 szlovák helység 7 Nagy részük jobbágy-zsellér falu, a nemesi falvak száma kb. 27. Ami a telepes falvak földrajzi elhelyezkedését illeti, figyelemreméltó, hogy a német és szlovák helységek csaknem kivétel nélkül erdős és hegyes vidéken találhatók: Bakony­ban, Nagyvázsonyban és Várpalota környékén. A beköltöző németek és szlovákok korábbi miliőjüknek megfelelően, in­kább erdős vidékek puszta faluhelyeit szállták meg. A megye népességének megélhetési forrása a XVIII— XIX. században. Veszprém megyében a legelterjedtebb gazdálkodási ág a földművelés volt. A föld minősége nagyrészt agyagos, a dom­bos-hegyes vidéken köves, s csak kisebb részben homokos. Igen fontos szerepet tölt be a nép megélhetésében már a középkortól kezdve a szőlőtermelés. Annyira elterjedt az egész megyében a szőlő művelése, hogy — kivéve a Bakonyt és a peremén elterült községeket — nem volt olyan falu, amely­nek lakói ne foglalkoztak volna szőlőműveléssel. (Ti. a szőlő utáni szolgáltatás állandó volt, boraikat fél évig saját hasz­nukra mérhették é. i. t.) A török harcok miatt a föld és a szőlő művelése bizonytalan­ná lett, a korábban lakott területek 70%-a pusztává vált, és így kedvező feltételek alakultak ki az állattenyésztés számára, amely egyre nagyobb méreteket öltött. A Bakonyban szinte korlátlan mennyiségben lehetett ser­téseket makkoltatni úgy, hogy nemcsak a Veszprém megyeiek, de a szomszédos megyék is ide hajtották hizlalni sertéseiket. A sertéseknél is nagyobb jövedelmet biztosított a XVI— XVII. században a szarvasmarha tenyésztése. Egy részét igáz­ták, a nagyobb részét pedig rideg gulyákon tartották, és Bécsbe szállították vágómarhaként. A birkatenyésztés virágkora a XVIII. század második felé­től kezdődött, és még a XIX. század elején is tartott a gyapjú­konjunktúra hatása. A mezőgazdaság és az állattartás mellett igen fontos alapot nyújtott az ipar. Veszprém megye ipara és egész Du­nántúlonjelentős szerepet foglalt el. Az iparnak két formája ismert : a céhes és a háziipar. 1720 után csak Pápán, Veszprémben és Várpalotán 1343 céhbeli kisiparost tartottak számon. A legjelentősebb ipar­ágak között volt a csapőmesterség, a malomipar, a szűrszabó, csizmadia, szabó, kovács, szűcs, takács, kályhás, bognár, tímár, kalapos é. i. t. A céhes ipar mellett a lakosság megélhetésében igen nagy szerepe volt a háziiparnak. Vannak olyan bakonyi falvak, (Bakonybél) amelyeknek megélhetési alapját nagyrészt a házi­ipar adja. Lakosságuk rendszerint német vagy szlovák. Ko­rábban is volt a faragásnak hagyománya a magyar falvakban is, de a nagy háziipar csak a telepítés után fejlődött ki. Fafaragás központjai a bakonyi telepített falvak. Speciali­zálódtak egyes termékek előállítására. Némelyek közülük — pl. Bakonybél — ipari méretekben is termelt, és áruikat messze vidékre eljuttatták. Az erdő a gazdasági alapja a szen­es mészégetésnek is. Nagyon sok bakonyi falunak adott meg­élhetést, bár nem oly elterjedt foglalkozások, mint a fafara­gás. A megyében kevés üzem Volt: három üveghuta, egy vas­olvasztó, egy porcelángyár, egy kőedényüzem. A megélhetési források egészen a XX. század második felé­ig korlátozottak voltak. A földművelés kiterjesztésének és a nagyobb ipari létesítményeknek az útjában állt a nagybirtok. Ezért a megye települései nem is fejlődtek, sőt, helyenként igen nagymértékű volt a visszafejlődés. 24 A német és a szlovák telepesek a századok folyamán nagy­részt hasonultak a magyarsághoz, de azért megőrizték sajátos, a magyarokétól többé-kevésbé eltérő kultúrájukat, hagyo­mányukat. Falvaik szabályos, utcás telepítésűek. A német falvakra jel­lemző a települést falként körülvevő pajtasor. A házak hason­lók a magyar házakhoz, csak egyöntetűbbek, és tágasabbak. Bútoraik már eltérnek a környező falvakétól. A németek sze­rették a színesre festett, virágos szekrényeket, ágyakat. Még az 1960-as években is nagyon sok német család szobája a ha­gyományos, intarziás évszámos bútorral volt berendezve. Viseletük hasonult a magyarsághoz, különösen a férfiaké. A kezdetben viselt bőszárú nadrágjukat szűk magyarosra cse­rélték fel. Az asszonyok viseletében dominált a kékfestő ruha, a piros kendő, a bársony cipő. A magyar falvak legtöbbje halmaz település volt, s gyakori az ún. közökbe való település, ami különösen a nemesi fal­vakra jellemző. A paraszt és a nemes házának alaprajza, be­osztása megyeszerte azonos volt: szoba, konyha, (szoba), kamra. Csak a nemesek kúriái szebb külsejűek (oszlopos, gádoros) és jobban megépítettek voltak. A nemes viselete és lakberendezése korán polgárosult, a parasztok polgárosodása a XIX. század második felében kez­dődött el. Részletesebben e témára a későbbiekben térek ki. 25 VESZPRÉM MEGYE MÚZEUMI GYŰJTEMÉNYEINEK SZAKCSOPORTOK SZERINTI ELEMZÉSE A) TÁRGYI ANYAG /. Földmüvelés Bakonyi Múzeum: 270 db Balatoni Múzeum: 429 db Pápai Múzeum : 72 db ,,A munkaeszközök és a velük kapcsolatos munkaeljárá­sok feltárják... a paraszti munkaracionalizálódás mene­tét." 26 Veszprém megye megélhetését a mezőgazdaság biztosítja elsősorban most is, és biztosította a múltban is. A földművelő eszközök formáját, nagyságát mindig meghatározza a talaj, és az elvégzendő feladat. A kisparaszti földművelés gyors átalakulása kiszorította a kistermelés munkamódszereit és eszközeit, ezért kell gyűjté­süket szorgalmaznunk. Az utóbbi években a Balatoni Múzeum gyűjtőterületén megkíséreltük egy parasztgazdaság eszközanyagát felgyűjte­ni. E kezdeményezést most úgy folytatjuk, hogy egyetlen kivá­lasztott falu — amely környékének földművelő módszereit, eszközeit a legjobban megőrizte—földművelő eszközanyagát, és a hozzájuk kapcsolódó összes tudnivalót fogjuk gyűjteni. így módunk lesz arra, hogy legalább a XIX. század végétől nyomon kísérjük mind az eszköz-, mind a művelésmód fej­lődését, módosulását. Múzeumainkban őrzött mezőgazdasági tárgyak száma elég sok. De ha a művelési ágazatok szerszámegyütteseit vizsgál­juk, akkor tűnik ki, mennyire hiányosak. 31

Next

/
Thumbnails
Contents