A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 10. (Veszprém, 1971)

Molnár László: A városlődi kőedénygyár (1866–1950)

szemben felvermi, hogy a lehető legalacsonyabb béreket fizették a dolgozóiknak. Az általános tőkeszegénységük miatt, a korszerűsítésre nem fordíthattak nagyobb összegeket. Alig észlelhető változás a termelés és a művészi fejlődés vonatkozásában a következő esztendőkben, amelyek már a nagy méretű millenáris ünnepségekre való készülés jegyében zajlanak. A minden vonatkozásában reprezentatív, történelmi Magyarország seregszemléje eltakarta a fejletlen termelési eszközöket. A dolgok természetéből adódóan a különlegesen megmunkált erőteljesen díszített monumentális formák tömegét hozták létre országszerte erre a különleges alkalomra. A cél korántsem a hasznosság, a magasabb technológia eredményeinek bemutatása, inkább a kézimunkában rejlő lehetőségek szemléltetése volt. A mélyebb vizsgálat feltárja nemcsak a fejlődés nehézségeit, de a művészi állapotokra is rávilágít. Az egész hazai művészi agyagiparról összefoglalást készítő Ráth György tanulmányának megállapításai olyan mélyértelműek, hogy hét évtized után is teljes értékűnek, napjainkban is közlésre érdemesnek tekinthetjük azokat: „Kőedénygyáraink nagyobb része a közönséges parasztárukon kívül még mindég az úgynevezett magyar stílust kultiválja és technikailag semmit sem halad. Ettől az úgynevezett magyar, vagy bunda stílustól az eredetiséget el nem tagadhatom és mint különlegességet a külföldiek meg is veszik ezt az állítólagos paraszt majolikát, de szépnek nem mondható és minden esetre már unalmassá kezd válni. A dolog még megjárta, — írja — míg egyszerű magyar népies edényalakokat választottak, de gyárosaink most díszesebb edényeket akarnak készíteni és mindenféle keleti korsókat és vázákat telifestenek ugyanazokkal a tulipános díszítményekkel, sőt ráadásul mind ezt meg is aranyozzák. Már pedig a népiesség jellegétől így teljesen megfosztott díszedényeken még inkább feltűnik az ízlés és formaérzék hiánya és a dekoráció kezdetlegessége".

23 Ráth helyesen tapintott a milleneumi időszak művészeti problémájának alapjaira, az eklektika megjelenésére a kőedényművészetben. Az arany használata, az évszázadok alatt kialakult racinnális edény alakok helyett a keleti bonyolult formák alkalmazása, és azokon a magyaros díszítés jelentette a teljes disszonanciát ebben az esetben az eklekti17. Leveses tányér, jegy: MAYER, VÁROSLŐD (téglány keretben) 0 = 23 cm. Sashegyi gyűjt. Bp. 17. Suppenteller, Signum: MAYER, VÁROSLÖD (ungleichseitiges Viereck) 0=23 cm. Sashegyi-Sammlung, Bp. 17. Assiette creuse, marquée: MAYER, VÁROSLŐD (en cadre oblong), 0=23 cm, Coll. Sashegyi, Bp. 17. Глубокая тарелка, марка: MAYER, VÁROSLŐD (в рамке кирпичной формы) 0=23 см. Собрание Шашхеди, Будапешт. 18. Leveses tányér, jegy: MAYER, VÁROSLŐD 0=23 cm. Sashegyi gyűjt. Bp. 18. Suppenteller, Signum: MAYER, VÁROSLŐD 0=23 cm. SashegyiSammlung, Bp. 18. Assiette creuse, marquée: MAYER, VÁROSLŐD 0=23 cm, Coll. Sashegyi, Bp. 18. Глубокая тарелка; марка: MAYER, VÁROSLŐD 0=23 см. Собрание Шашхеди, Будапешт. kát. Mindezen kívül ugyancsak figyelmet érdemlő megállapítás, hogy a dekoráció kezdetlegesen megoldott. Bizonyítója ez a városlődi gyár esetében is annak a ténynek, hogy kőedénygyáraink nem alkalmaztak művészeket a tervezéshez, de a fentiek szerint már képzettebb külföldi modellezőket, edényfestőket sem, feltehetően az alacsony munkabérek miatt. Az, ami az 1880-as esztendőkben még haladó és örömmel üdvözölt, a népi motívumok alkalmazása, egyáltalán a népművészet értékeinek ilyen megbecsülése, alig másfél évtized alatt jelentőségét szinte teljes egészében elvesztette. A következő szakaszban a népies kőedényművészetben egyre inkább a sablon és más technikai sokszorosító eljárással létrehozható díszítések lesznek uralkodóvá. (16., 17. sz. képek.) A művészi elsekélyesedés a gazdasági helyzettel való összefüggés koordinátájában vizsgálva a kerámiaipar országos méretekbeni hanyatlásának bizonyítója. A század végén megjelent országos statisztikai felmérés már alig említ néhány gyárat a század közepén a működő tucatból.

24 A felmérés közvetlen a milleneumi évek után történt, de sem újabb üzemek létesítését, sem a meglévők fejlesztését nem említi. Ugyancsak az elmaradás állapotára jellemző, hogy a hazai kőedény- és fayencegyárak évi termelését mindössze 1 100 470 koronában jelöli meg. A működő kilenc üzem termelésének statisztikai átlaga alig haladja meg a 120 000 koronát, amit minden tekintetben igen csekélynek tarthatunk. Az átlagban a pécsi és a pesti Zsolnay gyárak is szerepelnek, melyek évi termelése több százezer korona volt ebben az időszakban. Még szomorúbb képet mutat kőedény kivitelünk, amely háztartási edényekben mindössze 7 272 korona, díszfayencében — amelynek döntő többsége a fenti gyárakból került ki — csak 147 500 koronát éri el.

25 A behozott edények értéke ennek az összegnek tízszeresét is meghaladja, elsősorban a csehországi gyárakból, de Ausztriából is kedvező piacra talál a fayence áru a hazai gyáraink elmaradottsága és alacsony teljesítőképessége miatt. Nem tekinthetjük véletlennek, hogy a városlődi társas vállalkozásból a pesti edénykereskedő Láng Mihály ebben az esztendőben kiválik. A gyártulajdon visszaszáll teljes egészében a Mayer családra, és a vezetés az alapítójunokaöccse, Mayer Béla kezébe kerül.

26 Az egyre szerényebb tőkével ren285