A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 10. (Veszprém, 1971)

Molnár László: A városlődi kőedénygyár (1866–1950)

5. Dísztál, jegy: MAYER G., VÁROSLŐD 0 = 34 cm. VBM ltsz: 53. 4.21. 5. Prunkschüssel, Signum: MAYER G., VÁROSLÖD 0 = 34 cm. VBM, Invnr.: 53.4.21. 5. Plat ornamental, marquée: MAYER G., VÁROSLŐD 0 = 34 cm, VBM, No 53.4.21. 5. Декоративное блюдо, марка: MAYER G, VÁROSLŐD 0=34 см. ВБМинв. н.: 53.4.21. Hazai kőedénygyáraink a reformkorban általában a helység nevét használták mint jegyet, amit a nyersagyagba bélyegeztek. Kivételt képeztek azok a gyárak, amelyek kiváltsággal rendelkeztek, azoknál lehetőség nyílt a címer, a tulajdonos, Vagy más jel jegyként való felhasználására. A XIX. század második felében ez a kötöttség is megszűnik és a vállalkozók saját maguk alakítják ki jegyeiket. A városlődi kőedénygyár általunk feldolgozott időszakára már az utóbbiak vonatkoznak. A jegyek kronológiai rendben előbb: MAYER GYÖRGY vagy MAYER G VÁROSLŐD, majd LÁNG ÉS MAYER VÁROSLŐD a legismertebb szövegek, amelyek különböző elhelyezéséből komponálódoti a jegy. Egyetlen rajzos jegy ismert, amely kétfüles váza kontúrvonal-rajzából és alatta VÁROSLŐD szövegből áll. A Mayer Béla idejében használt magyar korona rajz és MAYER BÉLA VÁROSLŐD felirat csak ritkán fordul elő. A XIX. század utolsó harmadában, amikor a gyár a Mayer család tagjainak kezében van, gyakran válogatás nélkül használják a különböző korú és típusú bélyegzőket az edények jelzésére. Ez megnehezíti azok időrendi szétválasztását és az egyes korszakok zárt elhatárolását. Feltétlen számolnunk kell azzal a ténnyel, hogy azokban az évtizedekben nemcsak Városlődön, de Ápátfalván,

9 Miskolcon, Hollóházán és a hazai kőedénygyárakban külföldi festőket, gyakran még edénykészítőket is foglalkoztattak. Ennek ellenére nem beszélhetünk csehországi, vagy sziléziai, ausztriai díszítő stílus érvényesüléséről, inkább csak annak esetenként kimutatható, többszörös áttételű távoli hatásáról, mint pl. a XIX. század eleji biedermeier művészetet idéző purpur bécsi-rózsa motívumok átvételéről. Ez olyan értelemben természetesnek fogható fel, amennyiben a külföldi üzemekben tanuló és egy ideig ott dolgozó, vagy vándorló festők tevékenységéről van szó, de nem hagyható figyelmen kívül az a nagy mennyiségű edényexport sem, amit elsősorban a kőedény és porcelángyártásban eredményesebb fejlődést elért Csehország és Ausztria irányított a hazai piacokra. Edényeik kizárólag a magyarországi lakosság alsóbb rétegeinek szükségletét célozták, részben már korábban alkalmazkodtak az itteni népi ízlésvilághoz, művészeti hagyományhoz, amely a gazdagon díszített, festett és faragott bútorok, hímzett és szövött viseleti darabok készítésében és használatában megmutatkozott — a széles néprétegek milliói között. Számos olyan kőedény tárgy bizonyítja múzeumi gyűjteményekben azt, hogy a wilhelmsburgi, az altrohlauiMwotoy, vagy a bécsi Hardtmuth L. gyárak évtizedeken keresztül, még a XX. század elején is magyar nyelvű feliratos és népies kézifestésű kőedény tányérokat készítettek nagy tömegben a falusi vásárlóink számára. 278