A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 10. (Veszprém, 1971)

Bartócz József: A veszprémi csutorások

készítése körül nehézségek mutatkoznak. Nem tudják időre elkészíteni, mert a város „kvártélyozásokkal és utcsinálással" nagyon igénybe veszi őket, legényük pedig ebben az időben nincs. Emiatt panaszt is tettek a vármegyénél, miután a város nem hallgatta meg a kérésüket. A szállítást egy kis késedelemmel bár, de mégis teljesítették, sőt 1801- és 1802-ben és 25—25 ezer darabot, 1803-ban pedig 24 000 darabot szállítottak. 1804-ben nincs adat arról, hogy szállítottak Óbudára. Ebben az esztendőben azonban Margburgból kért több ezer csutorára ajánlatot a „Mondur Comissió". Májusban válaszolt a céh a felhívásra és elvállalt 4000 csutorát. Darabonként 15 krajcárt kértek. Pontosan közölték azonban a költségeket is. „Fuvar Margburgba ezrenként (egy kocsival) 60 forint, a mestertárs aki kiséri az árut naponta 2 fr. 16 krajcár, ameddig az ut tart, 32 forint". Kérték még, hogy intézze a Comissió, hogy a steierországi várakon és harmincad adókon szabadon haladhassanak át az áruval. Az áru ellenértékét magyar pénzben kérték.

53 Bár nincs írásos nyoma, hogy ezt a rendelést valóban leszállították, de valószínűsíthető, mivel egy kihagyott év után 1805-ben ismét 4000-et, 1806-ban 30 000 darabot készített a céh az óbudai ruházatra ügyelő bizottmánynak. Az utóbbi szállítás alkalmával bepanaszolja a céhmester a mestereket a viceispánnál. A commando csutorái nem készültek el, — úgymond a céhmester — mert a mesterek inkább vásárra dolgoznak. Kéri a céhmester, hogy tiltsák el a mestereket a vásároktól. A panasz Esztergomi Ignác járásbeli szolgabíróhoz került, aki kötelezte a mestereket, hogy amíg a vállalt csutorákat el nem készítették „minden más munkát tegyenek félre".

54 Úgy látszik használt a céhmester erélyes fellépése, mert a következő két esztendőben 30 000—30 000 darab elkészítését vállalták. Ennek a hatalmas mennyiségnek az utolsó részét késedelmesen szállították, úgyhogy a hátralékos 5600 darabot a városi tanács útján sürgette a comissió. Talán e késedelem miatt 1809-ben Mezey császári liferáns közvetítésével szállítottak 30 000 darab hadicsutorát. 1810-ben a céh 30-ról 45 krajcárra felemelte egy csutora árát, s emiatt alkudozások vannak, úgyhogy a megrendelés egy évig elhúzódik. 1810. júliusban tudatja a céhvei a commando, hogy csak annyit fizet nekik is, mint a miskolci esztergályosoknak.

55 1812 januárjában megint érdeklődött a commando az árak felől, sőt április 24-én figyelmeztette a céhet, hogy szerezzenek be kellő nyersanyagot, mert a „Comissió maga sem tudja mostanság a változó időben sem egy, sem más részre magát erőssé tenni". Nem is volt hiábavaló a céh felkészülése, mert még ebben az esztendőben két tételben 12 000 darab szállítását vállalta a veszprémi csutorás céh, majd 1813 márciusában ismét 5000 darab csutora elkészítésére szerződött. Ezt a szerződést sem tudták pontosan teljesíteni, és a következő feliratban okolta meg a céh a szállítmányok elmaradását: „Felséges Királyi Helytartói Hadi Tanács! Már mint egy 16, sőt 17. Esztendőktül fogva Mi Veszprém Városában levő Csutorás Czéhbeli Mester Emberek a Királyi Ó Budai Mundér Comissiót Contractus szerint egy-egy alkalmatossággal 24 és 30 Ezer Katonáknak adattatott Csutorákat a Katonaság részére kiadottakkal provideáltuk a Contractusban mindannyiszor meghatározott ára Szerint. Valamint Szintén a legutóbbi Insurrectió alkalmatosságával is ezen Tettes N. Veszprém Vármegyék Szomszéd megyéiből feli keltt Seregekkel edjütt provideáltuk ugyan annyi Csutorával, Valamennyi azok számára az alul még nevezetett Tettes N. Vármegyék, ugy mint : Tettes Veszprém, Komárom, Fehér, Somogy, Szála és Vas Vármegyék általuk adtuk és még azon időben is mi a Királyi Ó Budai Mundér Commissióban levő contractrusunk szerénti felfogadott Csutorák számát is bé szállítottuk". A továbbiakban elpanaszolta a céh, hogy a legények és az ifjú mesterek „a katonaállitásra hajszoltatnak, akik is azon életet kerülni kívánván, egy, két, sokszor három hétig sem dolgoznak, hanem lappangva bujkáltnak". így az öreg mesterek nem tudnak egyedül megfelelni a követelményeknek, nem képesek egyedül az elvállalt csutorákat elkészíteni.

66 Ebből az írásból kitűnik, hogy a céh munkája mennyire keresett volt és hogy az eddig említett szállításokon kívül még kinek dolgozott. A céh panaszát a Haditanács nem tudta orvosolni, mert 1814. február 19-én azt válaszolta, hogy „az Instanciájában kitett könyörgésének orvoslására éppen semmit sem mozdíthat".

57 A sok nehézség ellenére is teljesíthette a céh a megbízást, mert 1814-ben újabb 6000 db csutora szállítására szerződtek. Öt évig ettől kezdve nincs nyoma a szállításoknak. 1820-ban ismét készített a céh 10 000, majd 1821-ben 17 500 db csutorát a hadsereg részére. Ettől az időtől kezdve több mint negyedszázadon át szüneteltek a szállítások. A bekövetkezett történeti események, a szabadságharc, majd azt követően az abszolutizmus nem volt alkalmas arra, hogy a bécsi udvar a veszprémi csutorasokkal dolgoztasson, de 1853-ban már megint 20 000 hadi csutora került ki a veszprémi csutorások műhelyéből, a következő két esztendőben pedig 10, illetve 11 ezer darabot készítettek. 1860-ban elvállalták a legnagyobb mennyiséget, 40 ezer darabot, úgy hogy havonta 3350 darabot szállítanak. A céh még ekkori hatalmas munkateljesítményét mutatja az, hogy ezt az óriási mennyiséget is rendesen leszállították és 1861-ben újabb 15 ezer csutora készítésére vállalkoztak. Az utolsó adat, amely ezekre a szállításokra vonatkozik, 1867-ből való. Ebben a Commando arra kérte a céhet, hogy az 1866-ban szállított 1963 darab csutora után járó 6 fr 25 kr bélyegei küldjék meg. Ezzel az adattal megszakad az a háromnegyedszázados kapcsolat, amelynek során a veszprémi csutorások a monarchia hadserege számára dolgoztak. Ez alatt az idő alatt, 1798—1867-ig a céh közel 400 000 darab hadicsutorát szállított a hadsereg számára. III. A MESTER ÉS ALKALMAZOTTAI 1. AZ INASOK HELYZETE Az inas a mester anyagi gyarapodását szolgálta. A mester és inasa között a patriarchális kapcsolat csak írásos nyomokban található, az alapítás körüli időben. Később az inas egyre kevesebbet kapott gazdájától és mindinkább többet követeltek tőle. A szegődtető, felszabadító pénz egyre emelkedett, a mester szolgáltatása pedig mindinkább csökkent. Mivel az inas rövid idő alatt olcsó munkaerő lett, a mesterek versenyeztek egymással az idegen inasokért, ezért a céh több ízben is szabályozta, a szegődtetés rendszerét. A tanulási idő az Acsády-féle articulusok XII. pontja szerint 3 év, ha pedig a tanonc „gyengébb" 4 esztendő. Ennek ellenére találkozunk 1833-ban 5 évre szóló inasszegődtetéssel (Lipták Mihály), de olyan eseteket is találunk, amikor a mester a saját fiát csak két évre és „egy fertályra" szegődtette, vagy „szegődteti és egyben felszabadítja". A XIX. század közepétől több feljegyzés van arról, hogy az inast felszabadították, de kötelezték, hogy megszabott ideig még a mesternél dolgozzon. Amikor 1807-ben Török János inasát felszabadítják, arra kötelezik, hogy „még egy évig tartozik munkálkodni és fizetése darabonként egy poltura".

58 Másutt is találunk példát arra, hogy az inast felszabadítják, de vállalja, hogy a mesternél marad, mert eladósodott és a tartozást le kell dolgozni.

59 Már 1837-ben úgy rendelkeztek, hogy az inasok szegődtetése is sorban megy, az inast a soron következő mesterhez rendelik,

60 holott az 1734-es articulus úgy rendelkezett, hogy új inast a mester akkor fogadhatott, ha az elsőnek már két éve kitelt. Persze mindez nem vonatkozott a mesterek gyerekeire. Az inasnak szegődéskor igazolni kellett törvényes származását (1805-ben a balatonfüredi plébánia igazolja Ónodi István törvényes származását), le kellett fizetni a szegődtető pénzt, s a kezesek a kikötött összeg erejéig feleltek, hogy az inas az éveit kitölti, és nem okoz a mesternek kárt. Az 1722. évi inasszegődésnél még két kezes volt, később már csak egy. 250