A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 10. (Veszprém, 1971)

Bartócz József: A veszprémi csutorások

dolgozó csutorás mesternél kitanult legényként valaki a veszprémi céhhez került vándorlása során. A veszprémi csutorások már a XIX. század elején olyan szabályt hoztak, hogy vándorlás helyett „sorba kellett menni a mestereknél".

43 Ez azt jelentette, hogy a legény legöregebb mesternél kezdte a sort és negyedévenként tovább haladt a legfiatalabb felé. Később különösen a hadiszállítások idején nem kötötték időhöz a sort, hanem az elvégzett munka mennyiségéhez: 100 csutorát kellett elkészíteni egy legénynek egy-egy mesternél.

44 Az özvegyeknek, különösen az özvegység kezdetén, soron kívül is adtak legényt. Mesterré avatásnál két korszakot lehetett megkülönböztetni; kezdetben ragaszkodtak az Acsády-féle szabadalomlevélben előírt remek készítéséhez, majd később a remeket pénzben lehetett megváltani. Azzal indokolják ezt a változást, hogy „remeknek való fát nem igen lehet kapni". A mester a XVIII. században még köteles volt megfizetni a mesterlakomát, de amikor már a remek helyett csak „beállt" és készpénzt fizet, nem találunk további nyomokat a mesterebédre.

45 A mesterség folytatásához szükséges anyagok és szerszámok beszerzésénél az volt a helyzet, hogy kezdetben a kiválasztott fát maguk a mesterek vágták ki az erdőn, s fuvarossal szállították haza. Arra nincs adat, hogy az így kiválasztott és hazaszállított fát közösen vásárolták volna. A másik fontos anyagot a csutora kiöntéséhez használt gyantát osztrák kereskedőktől a céh közösen vásárolta, s a céhmester osztotta szét, az árát a mesterek befizették a céhládába. Ha a gyantából vagy pénzből maradvány volt, azt olyan arányban osztották fel, mint amilyen arányban fizetés ellenében elvitték a gyantát. A céhnek mérlege volt, azon mérték szét a kiosztott anyagot. Néhány esetben adós is maradt egy-egy céhmester a gyanta árával, amit azután később törlesztett, vagy lefogták a hadiszállításból járó pénzből. A készáru értékesítése kétféle módon történt; mesterek egyenként készítettek csutorát és azt heti- és országos vásárokon értékesítették. A csutorát a vásárokra fuvarosokkal szállították. A céh megszabta ilyen esetben is, hogy csak sima csutorát lehet a vásáron árulni. A hadiszállítások közös vállalkozások voltak. Az iratokból megállapítható; egy-egy szállítás 2000—2500 csutorát tett ki, s 50—300 darabbal járult hozzá egy-egy mester. A szállítás lebonyolítása után a pénzt a szállítás arányában a céhmester osztotta szét, de előbb levonta a bevételből a fuvaros részét, valamint a szállítmányt kísérő mesterek költségeit. A XIX. század végén már olyan közös vállalkozást is találunk, ahol a megrendelő nem a hadicomissió, hanem kereskedő. 5. NEMZETISÉGI ÖSSZETÉTEL, VAGYONI HELYZET A már elmondottakból is kitűnik, hogy a csutorás mesterség nem ősi magyar mesterség. Mindenesetre megállapíthatjuk, hogy az idők folyamán az edény különösen a bortermelő vidéken terjedt el és magyaros formát vett fel a faragó emberek által készített díszítések révén. A céhek nagy részében a mesterek többsége, a bevándorolt nemzetiségű elsősorban német volt.

46 Ezzel szemben a veszprémi csutorások túlnyomó része magyar nemzetiségű. H. Pálfy Ilona idézett munkája nyomán összehasonlításul összeállítást közlünk általában a veszprémi iparosokról és a csutorások nemzetiségi összetételéről. Nemzetiség Veszprémi iparosok összesen Csutorások magyar német szláv egyéb 60% 28% 8% 4% 89% 7% 4% összesen : 100% 100% 28 csutorás mesterből két német és egy szláv nemzetiségű van mindössze, a többi 25 magyar. A csutorás céh embereinek vagyoni helyzete az átlag alatt van. Míg a veszprémi iparosok 8,3%-a tartott szolgát, vagy szolgálót, addig a 28 csutorás mester közül csak egynek volt szolgája. Szántóval az iparosok 13,2%-a rendelkezett, de csak 3 csutorás mesternek volt (10,7%) szántója. Ez sem lehetett valami nagy föld, ami kitűnik abból, hogy egy csutorás mesternek sem volt ökre, tehene, vagy lova, míg a veszprémi iparosok közül 15% rendelkezett ilyen háziállattal. A csutorások lakásviszonyai megközelítik az átlagos veszprémi iparosok szintjét, amit ugyancsak H. Pálfy idézett munkája alapján számított adatok bizonyítanak : Veszprémi iparosok Saját háza volt, de bérbe nem adta Saját háza volt, de bérbe is adta Lakást bérelt, sajátja nem volt 50% 15% 35% Csutorások 50% 25% 25% A vagyoni helyzet fokmérőjének további adata lehetne az alkalmazott legények száma. H. Pálfy Hona adatai azonban erre az összehasonlításra nem igen alkalmasak, mert az adóösszeírás szerint 28 mesterből negyedévig 25 dolgozott segéd nélkül. Ez adódik az előbbiekben elmondott sorjárásból, hiszen a legények és a mesterek számától függően jutott segéd egy-egy mesternek az év bizonyos szakaszában. Az adatokból azt a következtetést lehet levonni, hogy ha negyedévig dolgozott egy mester segéd nélkül, akkor háromnegyedévig egyÉv Mester Szöveg 1722 3 név. szerint 1724 4 név. szerint 1736 13 Acsády-féle szabadalomlevél 1738 5 jelenlevő 1939 17 1740 21 jelenlevő 1744 22 jelenlevő 1828 28 1836 37 1843 21 1848 22 1851 28 1852 25 1853 22 1854 36 köztük 8 özvegy 1861 24 1862 30 1863 30 1864 29 1866 30 1867 30 1868 35 1869 30 1872 36 1873 31 köztük 24 hadiszáll. 1876 36 1877 27 1879 25 1880 35 ipartársulat 1881 35 1882 31 1883 23 1885 21 1890 20 1891 18 +1tobak 246