A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 10. (Veszprém, 1971)

Nagy László: A veszprémi tobakok

65. Taszítás. (Szászrégen). 65. Ausstossen. (Szászrégen) 65. Etirage (Szászrégen). 65. Разглаживание почти готовой кожи (город Сасреген). 66. Üvegtaszító. (Szászrégen). 66. Ausstoss-schlicker aus Glas. (Szászrégen) 66. Queurce en verre (Szászrégen). 66. Стеклянное приспособление для разлаживания кожи (город Сасреген). Egyik legelterjedtebb változatán a sikáló fa feladatát egy a mennyezetről lelógó egyenlőszárú háromszög alakú kar és a csúcsához csuklósan hozzáerősített üveghenger látta el. Ezt az üveghenger alatt levő keskeny bakra terített bőrön a fényesítő előre-hátra mozgatta, miközben a fényesíteshez szükséges, a bőrt az üveghengerhez szorító nyomást alulról lábbal, egy pedálos szerkezettel adta meg. Egy-egy rész fényesítése közben a bőr továbbhúzását a nyomás meglazításával kézzel végezhette

235 (62. kép). Ezeket a gerendás fényesítőket szintén igen nagy területen használták (63. kép). Az azonos mechanikai elven működő, elektromos energiával hajtott és vasból öntött fényesítő gépek (64. kép) is csak lassan szorították ki.

236 Éder is ilyen „géppel" dolgozott Veszprémben az 1930-as években. Égy celldömölki bognárral készíttette.

237 De találkoztam gerendás fényesítőkkel 1942-ben Erdélyben és Bulgáriában. Wellmannék 1942-ben már nem használták.Megelégedtek bőreiknek azzal a fényével, amit asztalon a kő- és réztaszítókkal azonos formájú üvegtaszítóval értek el (65—66. kép). De bármilyen fényesítő eljárással dolgoztak is, mint pl. Domokos üvegpohár fenekével, mivel a fényesítéssel együttjáró nyomás a barkákat ismét visszanyomta, pantoflival a barkás oldalon ismét barkázni, a húsos oldalon pedig, ha a bőr úgy kívánta, fodorító fával aláhúzni kellett, hogy a barkák ismét előjöjjenek. Bizonyára a veszprémi tobakok is ezt tették. Ezzel az utolsó művelettel a kordovány- és szattyánbőrök kikészítése is befejeződött. Az áru piacra kerülhetett. g. A kordovány- és szattyánkészítés technológiája közötti különbség kérdése. A 18. és 19. századi hazai meg külföldi irodalom általában nem tesz különbséget a kordovány- és szattyánkészítés technológiája között. Rendszerint ugyanazt a bőrkészítő eljárást egyszer kordoványra, máskor szattyánra vonatkoztatja. Technológiai különbségekről ilyen értelemben nem szóltak az erdélyiek és nem említette Hollósy sem. Technológiai eltérések nem annyira a kordovány- és szattyánkészítés között, mint inkább e bőrfajtáktól függetlenül aszerint jelentkeztek, hogy milyen minőségű és állapotú: vékonyabb, vastagabb, gyapjas, vagy nyírott, zöld, vagy szárított volt az akár kordoványnak, akár szattyánnak való nyersbőr és milyen célra szánták: felsőbőrnek, színes, vagy festetlen bélésnek, esetleg irhának. Ennek megfelelően áztatták, meszezték, pácolták meg cserezték hosszabb, vagy rövidebb ideig, svődolták, vagy rögtön a meszesbe tették, állították össze az éppen szükséges pác- és cserző leveket, majd készítették ki : festették, vagy nem, fényesítették, vagy fénytelenül hagyták. Különbséget idézett elő a technológiában ugyancsak a kordovány- és szattyánkészítéstől függetlenül, természetesen az egyes műhelyek szerszám- meg nyersanyagkészlete, technikai felkészültsége és színes bőrökről lévén szó, a festés különféle receptje. Mindezt a mesterségbeli tudás mellett, főként a vagyoni helyzet és a rendelkezésre álló nyersanyagbázis határozta meg. Ettől függött az egyes országok, tájak, sőt műhelyek kordovány- és szattyánkészítményeinek hírneve, nemzetközi rangja.

238 A veszprémi tobakmesterség helyét országos és nemzetközi viszonylatban csak céhük működésének, tagjaik vagyoni helyzetének ismertetése után,

239 tanulmányom befejező részében érthetjük meg jól. Annyi már most, a mesterség ismertetése után is kitűnik azonban, hogy korántsem tartoztak a finombőrkészítők legjobbjai közé. Mivel a kordoványnak nagyobb és vastagabb bakkecske (cáp) bőr volt általában legtöbb helyen a nyersanyaga (ritkábban kos, Vagy borjúbőr)

240 és mindig felsőbőrnek szánták, azonos alaptechnológia mellett általában hosszabb ideig tartott a készítése, mint a kisebb és vékonyabb juh-, birka-, meg báránybőrből való szattyánnak. Egy 1765-ből ránk maradt recept szerint a kordoványnak csupán a cserzése (meleg cserzőlében) 24—36 órát vett igénybe, a szattyáné 7—8, de legfeljebb 16—20 órát.

241 Egyetlen esetben volt kevesebb munka kordovánnyal, ha durva és nem fényes bőrű, olyan fekete csizmához készült, amit különösen Németországban és talán nálunk is a gyászolók és a „podagras" betegek viseltek. Ezeket, a ma azt mondanók „fordított" bőröket, mivel húsos oldalukon készítették ki, nem kellett fényezni és barkázni.

242 De az ilyen árut nyilván sokkal ritkábban keresték, mint az elegáns, „deli" csizmához való, fényes fekete, vagy ragyogóan színes, valódi kordoványt. Különösen nagy volt az időbeli különbség a kordovány és a festetlen bélésnek való szattyán készítése között. 222