A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 10. (Veszprém, 1971)

Nagy László: A veszprémi tobakok

54. „Hónaljvas". (Szászrégen). 54. „Achsenhöhleneisen". (Streckeisen) (Szászrégen). 54. «Béquille» en fer pour assouplir et lisser le cuir. 54. «Подкосное» железо (город Сасреген). A puhítás és simítás egyik eszköze a „hónaljvas (hónaljmankó)" félholdalakú, tompa élű nyeles vas volt, nyelének végén bőrbe, vagy rongyba pólyált, többnyire kissé ferde és ívelt fatámasztékkal (54. kép). Ahhoz, hogy dolgozni lehessen vele, még egy másik eszközt, ún. „rámát" is használtak. A ráma két lábú, falhoz támasztott vagy egyik végén falba, a másikon kecskelábra erősített olyan vízszintes rúd volt, melynek felső részén Végig hosszanti hornyot vágtak. Erre fektették puhításkor a bőr valamelyik szélét, egy a horonyba illő léccel rászorították, két végén zsinórral lekötötték, majd a bőr szabadon lógó szélét balkezükbe, a hónalj vas nyelét jobbukba, támasztékát, mint mankót, hónuk alá véve, húzták végig a bőrön, ezáltal nemcsak puhítva, de egyúttal nyújtva, simítva, ránctalanítva is. Mire e műveletet minden 216 irányban és mindkét oldalon elvégezték, a festetlen szattyánbélés elkészült, puha és szép sima, eladható áru lett.

188 Wellmannék Szászrégenben szintén hónaljvassal dolgoztak, de nem rámához, hanem „foglaló vassal" asztal széléhez erősítve a bőrt (55. kép). Egy veszprémi tobakvagyon 1829-ben készült lajstromában „czurholló vas" szerepel.

189 Ez a szerszám Frecskai szerint azonos a hónalj vassal, a hozzátartozó (az összeírásban nem szereplő) czurholó szék a rámával, maga a curholás pedig a hónaljvassal végzett munkával.

190 Alig kétséges tehát, hogy a festetlen bélés puhításához meg simításához legalábbis a múlt század elején a veszprémi tobakok is hónaljvasat és rámát használtak. Volt a céhes ipar idején a bőrpuhító szerszámfajtáknak a hónaljvashoz hasonló másik változata is. Ennek támaszték nélküli nyeles vasát függőlegesen egy földön fekvő gerendába erősítették és a puhításra kerülő bőr széleit két kézbe fogva húzták végig rajta. A gerendás puhító vasat már a 18. században a hónaljvassal együtt sokfelé használták.

191 Annak, hogy a veszprémi tobakok is alkalmazták volna, egyelőre nem találtam nyomát. Egyébként mind a két szerszám igen régi eredetű. A hónaljvas őskori elődeit állati lapockacsontokból és rénszarvas agancsokból készítették, a gerendás vasat a hieroglifák tanúsága szerint már az egyiptomiak is ismerték.

192 Míg a festetlen bélés kikészítése a puhítással és a simítással viszonylag gyorsan befejeződött, a színes kordovány- és szattyánbőrök kikészítése eléggé hosszadalmas és bonyolult munkát jelentett, különösen a cserzést követő festés tette igen komoly próbára a tobakok szakmai tudását. Nem véletlen, hogy éppen színes bőrök készítését írta elő remekmunkának a veszprémi céh. Nemzetközi viszonylatban is többnyire a szín minősége döntötte el a kordovány- meg szattyánbőrök értékét. A 18. és 19. századi bőrkereskedelemben sokféle színű kordovány és szattyán volt forgalomban. Közülük a fekete, a piros és a sárga a legrégibb és leggyakoribb. Ázsiából arab, török közvetítéssel került a divatja Európába. Ritkábban fordult elő a fehér, a szürke, a zöld, a kék, a violett és a barna.

193 Nem mindenütt értettek egyformán mindenfajta szín festéséhez. A legtöbb híres kordovány- és szattyánkészítő központban, különösen Kisázsiában és a Levante vidékén rendszerint csak egy-egy színű árut készítettek, így: Quafra főként fekete bőreiről volt híres, Diarbekir és Bagdad a pirosról, Mossul meg Oninive a sárgáról, Tocat a kékről.

194 Az ozmán törökök is különösen piros bőrt gyártottak, ezért 55. Puhítás és simítás „hónaljvassal. (Szászrégen). 55. Stollen und Glätten mit dem „Achsenhöhleneisen". (Szászrégen). 55. Assouplissement et lissure avec la «béquille». 55. Смягчение и разглаживание кожи «подносным» железом, (город Сасреген)