A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 10. (Veszprém, 1971)

Nagy László: A veszprémi tobakok

hívták jellegzetes piros szattyánjaikat a nemzetközi kereskedelemben „török bőrnek".

195 Európában is ezt utánozták a feketén kívül a legszívesebben. így pl. Párizsban, ahol a sötét pirosnak a 17. és 18. században „pompadurszín" volt a neve.

196 Az angolok és a németek a másutt ritkábban előforduló zöldet, violettet és barnát készítették.

197 Nyilván az egyes korok és vidékek divatja, népviselete tett keresettebbé egy-egy színt és a kordoványosok meg szattyánosok főként ezekre specializálódtak. Nálunk pl. Erdélyben a mindenütt és mindig egyformán szükséges fekete mellett a 19. század végén különösen piros, Szerémségben inkább sárga bőrt készítettek, mert a székelyek a piros, a szerémségiek sárga csizmát viseltek.

198 Ami a sokféle színhez szükséges festékeket illeti, a céhes ipar kordoványosai meg szattyánosai a kátrány (anilin) festékek feltalálásáig mindenütt természetes, főként növényi festőanyagokat használtak. Se szeri se száma azoknak a bőrfestő recepteknek, amelyeket a levantei törökök féltett titokként őriztek. Különösen ezeket igyekeztek az első bőripari kémek ellesni, hogy azután ízlésüknek és a rendelkezésükre álló festékanyagoknak megfelelően módosítva, illetve továbbfejlesztve, maguk is alkalmazzák. Ezért bizonyos festékanyagok és festési eljárások igen nagy területen, ha nem is mindig teljesen azonosak, de nagyon hasonlók. Nemcsak a közös arab-török forrás tette őket azzá, hozzájárultak a festékek és a festési módok bizonyos fokú uniformizálódásához a céhek sokfelé vándorló legényei is, akik igyekeztek minden jónak tapasztalt eljárást eltanulni és hazájukban meghonosítani. Mivel Hollósy tájékoztatása és a céhiratok tanúsága szerint a veszprémi tobakok a festetlen bélés mellett csupán fekete, piros és sárga kordoványt meg szattyánt készítettek, az alábbiakban csak e három szín festékanyagait és festési eljárásait ismertetem. A fekete kordoványhoz és szattyánhoz való festéket a kordoványos és szattyános kismesterek, de a vastagabb felső bőröket készítő tímárok is többnyire úgy állították elő, hogy vassókat képező anyagra valamilyen savas folyadékot öntöttek. A legrégibb és legelterjedtebb fekete festék rozsdásvasból és kenyérhéjfőzetből a következőképpen készült. Egy hektoliternyi vízben mintegy vékára való kenyérhéjat mindaddig főztek, míg a víz színéről el nem tűnt. Utána az üstöt lefödték és a kenyérhéjat kb. 4—5 óra alatt a fenékre ülepítették. Majd a kenyérhéj fölött letisztult savas vizet ráöntötték egy hordó félig megtöltött rozsdás vasanyagára, mire az forrni kezdett és habot vert. Ezt a habot naponkint leszedték és a folyadékot felkavarták. Kb. két hétig tartott, amíg a habtól a lé teljesen megtisztult és a fekete „festővíz" elkészült. Ezzel a festékkel festették feketére bőreiket még századunk elején is a nyíregyházi és debreceni tímárok.

199 Több mint egy évszázaddal korábban, az 1780-as évek táján, úgy látszik, hogy főként Németországban könnyű sört, vagy ecetet öntöttek rozsdás vasra és néhány hétig hagyták rajta állni.

200 Párizsban a rozsdás vasat dobták savanyú sörbe.

201 Nicosiában a 18. században a fekete festéket vitriol és gubacsié keverékéből állították elő.

202 Voltak szintén Levantéban műhelyek, ahol ciprusi vitriolföldre gubacs- és szömörcelevet öntöttek.

203 Használtak a fekete festék készítéséhez rozsdás vas helyett később vasgálicot is, mint Kolozsvárt Andrásovszky, vagy rézgálicot, mint Wellmannék Szászrégenben és ehhez forró szkumpialevet. Mivel a különböző savas lével készített vasoldatos festékek általában nem a megkívánt szép kékesfekete, hanem fakó, szürkésfekete színt idéztek elő a bőrön, még egy kis hamut is kevertek a festékbe. Ettől feketébb lett a bőr.

204 A hamunál is jobb eredményt értek el egy dél-amerikai csersavas fa, a berzsenyfa (Haematoxylon campechianum) főzetével.Ez a főzet „sodrásból" (irharétegből lefaragott bőrhulladékból), berzsenyfából és hamuzsírból készült oly módon, hogy előbb a sodrást, azután a berzsenyfát jól elfőzték és a kettő keverékébe tették a hamuzsírt, majd a vasoldatos festékkel már befestett és megszárított bőrt, mint „színfestékkel" vékonyan behúzták.

205 A berzsenyfőzetet azonban főként csak a cseres tímárok használták vastag és nagy felső bőreik festéséhez. A kordoványosok és szattyánosok, így a tobakok is puha és vékony kis bőreik ragyogó színét, nyilván a kékesfekete árnyalatot is — mint látni fogjuk — inkább egy mechanikai módszerű fényesítő eljárással érték el. A piros festékek alapanyaga a céhes iparban kizárólag Valamilyen festőnövény volt. Nálunk Wellmannék szerint a vadalma (Malus silvestris) forró leve. Használták a vadalma leveleinek főzetét a vadmajoranna, szurokfű (Origanum vulgare) kézforró főzetével keverve a 18. században külföldön is.

206 Bár a korabeli irodalomban többnyire a gránátalma gyümölcsének külső héja és fájának kérge szerepel sokféle főzettél együtt.

207 Gyakran találkozunk szintén külföldi receptek között a fekete üröm (Artemisia vulgaris) és a cochenille főzetével.

208 Ezek és több más növény, mint : a gyömbér (Zingiber officinale), a brazíliai fa (Caesalpina echinata), a festőbüzér (Rubia tinctorum) stb. főzetei sohasem szerepelnek egyedül a piros festék anyagában, rendszerint egymással és különböző cserzőanyagok, különösen gubacspor és timsó levével keverve, sokféle kombinációban.

209 A cserző leveket rendszerint külön főzték össze az egyes növényi festőievekkel és csak utána öntötték össze és főzték meg újra. Közülük a timsó megfelelő adagolásával a piros szín árnyalatait szabályozták. Minél többet tettek belőle a növényi főzetbe, annál sötétebb színt értek el. A marokkói szattyán, maroquin festésénél a szömörce- és a gubacspor levének a növényi alapfőzet mellett az volt a feladata, hogy a festéket megerősítse, fixálja a bőrön. A legélénkebb piros festéket a kermès, karmazsinbogyó (Phytolacca americana) főzetével és gubacsfürdővel készítették. Ezzel festették a 18. századi szattyánbőrök leghíresebbjét a karmazsint.

210 Karmazsinnal azonban a veszprémi tobak céh irataiban nem találkoztam. Növényi főzetek és csersavas levek keverékéből állították elő a kordovány- meg szattyánbőrök sárga festékét is. A fekete, ún. festőkökény (Rhamnus infectoria) éretlen bogyóját porrá törve és timsó oldattal péppé gyúrva kenték rá a bőrre, vagy dörzsölték meg vele és locsolták vízzel már a 18. században.

211 Sokfelé használták sárga festéknek — szintén éretlen állapotban — az Avignon bogyó (Granies d'Avignon, Gelbbeeren) főzetét,

212 helyenkint a varjútövis (Kreuzbeeren) oldatával keverve. Keverték a varjútövis oldatot piros festék készítésénél is használt cochenille-el és mindezek kombinációját ugyancsak timsó, ritkábban gubacslével.

213 Készítettek sárga festéket a festőkamilla (anthémis tinctoria) Virágjából is.

214 Feltehető, hogy a veszprémi tobakok főként a legegyszerűbb és legkönnyebben hozzáférhető anyagokat használták festékeik készítéséhez. Feketéhez bizonyára rozsdásvasat kenyérhéjfőzettel, szömörce- vagy gubacslével, piroshoz különösen a vadalma és az üröm főzetét, sárgához a festőkökényét, a varjútövisét és a festőkamilláét. Mivel timsóval, mint mesterségük cserzőanyagával egyszer sem találkoztam céhirataikban, igen valószínű, hogy növényi főzeteikhez a piros és sárga színek erősítéséül főként speciális cserzőanyaguk a szömörce, esetleg a gubacs levét adták. Amíg a gépi festést mesterséges festékekkel a bőrgyárakban be nem vezették, a kézi festés a „házilag" készült természetes festőanyagokkal többféleképpen történt. De egyfajta módszer kivételével közös volt a törekvés, hogy a barkás oldalukon festett bőrök húsos oldalát ne érje festék, természetes színű maradjon. Wellmannék szerint a fekete kordoványnak való bőrt fonájával (húsos oldalával) befelé hajtott állapotban festették a színén (barkás oldalán) fekete festőlébe mártott kefével, hidegen. így nem érte a fonáját festék. Festés után néhány perc múlva tiszta vízben kimosták és a két hátsó lábrészen felakasztva leszárították. Amikor leszáradt, a kefével, most már meleg festőlével még egyszer befestették. Ettől némi fényt is kapott. Majd újra leszárították. Ugyanígy festették szintén feketére ökörfarkból készített ecsettel, festőszőrrel

215 már a 18. században, néhol ruhával, ronggyal,

216 különösen a nagyobb, kordoványnak való bő217