A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 10. (Veszprém, 1971)

Nagy László: A veszprémi tobakok

42. Cserzés húzódeszkával a szászrégeni tímárok céhlevelén. (18. század). 42. Gerbung mit „Ziehbrett" auf der Zunfturkunde der Gerber in Szászrégen. (18. Jahrhundert) 42. Tannage sur la lettre de franchise des tannerus de Szászrégen (18e siècle). 42. Дубление с «растяжной доской», изображено на цеховой грамоте веспремских дубильщиков (XVIII век). 43. „Dubálás" Szászrégenben. 43. „Dublieren" in Szászrégen. 43. «Doublement» à Szászrégen. 43. Дубление в i ороде Сасреген. Erdélyben Wellmannéknál а 20. század elején szintén nem gázolták már a vékony bőröket a szömörcés lében, de nem is forgatták. A forgatást Százrégenben egy lényegesen rövidebb és kényelmesebb művelettel, az ún. „dubálással" helyettesítették. A dubálás úgy történt, hogy egy kissé ferdén állított fakad fenekére (43. kép) 5—6 liternyi meleg vízbe szkumpiát, vagy őrölt égerfatermést, illetve a kettő vegyülékét szórták és kézzel összekeverték. A lébe egyszerre 2 darab bőrt tettek (talán innét a dubálás, dublieren=kettőzés-bői eredő mesterszó) és 5—6 percig ugyancsak kézzel, de húzó deszka nélkül forgatták, majd a kádfenék lementés felére dobták. így 44. A bőr varrása. (Szászrégen). 44. Das Nähen der Leder. (Szászrégen) 44. Couture de la peau (Szászrégen). 44. Зашивание шкуры (город Сасреген). ment ez tovább, amíg az egész parti bőrrel el nem készültek. A végén a bőrökre szkumpia levet öntöttek úgy, hogy teljesen elfödje, mert a szabadon maradt bőrök megfeketedtek volna. Akár gázolással kezdték azonban a cserzést a tobakok, akár forgatással, vagy dubálással a tímárok, utána többnyire alkalmazták a finom bőrök cserzésének másik jellegzetes módját a „préselést" is. E sajátos eljárással, amelyet a bőripartörténetben általában „zsákcserzésnek" neveznek,

179 a gázolásnál is alaposabban cserezték át a bőröket, még hajlékonyabbá, nyújthatóbbá tették. Veszprémban Hollósy és Éder, Erdélyben Domokos és a két Wellmann lényegében ugyanazt mondták el a zsákcserzésről, legfeljebb ki bővebben, ki — mint Hollósy — szűkszavúbban. Legrészletesebben Weltmannéktól hallottam, akik az egész munkafolyamatot felelevenítették és módot adtak a lefényképezésére is. E cserzési eljárást azért hívták zsákcserzésnek, mert a bőrök széleit — Hollósy kifejezésével „nyakonvarrással" — „harssal" (raffiával) egy erre a célra gyártott tűvel

180 a cserzés előtt zsákformára varrták. Wellmannék már dubálás közben kezdték varrni, miközben az egyik dubait, a másik varrt (44. kép). De először nem varrták egészen körül a bőrt, a farnál nyitva hagyták és szömörceport szórtak belé. Majd a farrészt is összevarrva, már csak az egyik hátsó lábon hagytak nyílást. így helyezték a „töltő", más néven „préselő" vályúba a már előkészített meleg szömörcés lébe. Ebből a léből töltötték meg aztán egyelőre félig egy füles faedénnyel, tölcséren át a lábnyíláson keresztül (46. kép). A faedényt Erdélyben „kártyus" nak, „kártya"-nak hívták, Veszprémben „káforká"-nak, a 212