A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 9. (Veszprém, 1970)

Beszteri Béla: A párt politikája Veszprém megyében a szocializmus alapjai lerakásának idején (1948–1962) - Beszteri Béláné: A tanácsok tevékenysége Veszprém megyében (1957–1962)

Az országos helyzetnek megfelelően megyei vonatko­zásban is j'elentkeznek a törekvések a tanácsi munka megjavítására és ezek nem is maradnak eredmények nélkül. Javulás jelentkezik a tanácsülések tevékenységében is. Ez a megjelenési százalékban is mérhető, ami a köz­ségeknél átlagosan 68—72% között volt, a felsőbb szinteknél 60—65 % körül. Jelentkezett azonban néhány olyan új vonás is munkájában, mely korábban vagy tel­jesen hiányzott vagy szórványosan fordult elő. Az egyik ilyen lényeges terület, ahol előrelépés történt, a napi­rendre tűzött kérdésekben a helyi problémák egyre nagyobb mértékű térfoglalása. Ezen belül jelentősen megnőtt a községfejlesztési kérdések súlya. Különösen ezzel a kérdéssel foglalkozó tanácsüléseken figyelhető meg nagyobb mérvű aktivitás jelentkezése, ill. a korábbi aktivitás növekedése. Másrészt szaporodott az inter­pellációk száma (elsősorban a községi tanácsüléseken). Jellemző módon ezek is elsősorban községfejlesztési, áruellátási stb. kérdésekhez kapcsolódtak témájukban. Ez az egvik kérdés a tanácsi munkában, amely a töme­gek részéről leginkább érdeklődésre számíthat. A meg­szavazott hozzájárulások befizetése azonban akadozott. A megyében az 1956-os 7,3 milliós községfejlesztési hozzájárulásból 4 776 000 Ft-ot, az 1957-es 5,1 millió­ból 2 300 000 Ft-ot fizettek be 1957. szeptember 20-ig. Az adatok azt is tanúsítják, hogy a megállapított összeg is csökkent az előző évhez képest. Ugyanakkor sok köz­ségben már ekkor szép eredmények születtek, pl. Csab­rendeken közel 50 ezer Ft-ért törpevízművet létesítettek, Zalaszántón 42 ezer Ft-os üzletfelújítást hajtottak végre, Karmacson az egészségházhoz 41 ezer Ft-tal járultak hozzá stb. Öskün az augusztusi községi tanácsülésen 58 ezer Ft-ot ajánlottak fel kultúrházépítésre. Növek­szik a tanácsüléseken az aktivitás a társadalmi munka felajánlásánál, pl. az októberi községi tanácsüléseken Bazsin villamosításhoz, Vonyarcvashegyen útjavítás­hoz, Sümegcsehin a kultúrházhoz, Monostorapátin iskolabővítéshez 70 ezer Ft értékű munkafelajánlás történt. 3 1958-ra lényeges előrelépés jelentkezett a községfej­lesztési tevékenységben. Ehhez a konszolidációs folya­mat előrehaladása mellett jelentős mértékben hozzá­járult az a tényező is, hogy a tanácsi vezetők döntő többsége felismeri ennek a munkának politikai és gaz­dasági jelentőségét, s ezért a korábbihoz képest nagyobb súllyal kezeli ezt a kérdést. Ebben az évben a községfejlesztési alap volumene 41 millió Ft-ra emelkedett (az 1955-ös 18 millióról). Emelkedett ezen belül a lakoság hozzájárulása 14,8 millió Ft-ra (az 1955-ös 5,7 millióval szemben). Ez az általános jövedelemadóhoz viszonyítva megyei átlag­ban 13,42%-nak felel meg. Ezen túlmenően 5 millió Ft értékben történt a megyében társadalmi munkafelaján­lás. Külön kiemelkedő példa Döbrőce esete, ahol az eredetileg megszavazott 20%-os hozzájáruláson felül újabb 7 ezer Ft-ot ajánlottak fel a községfejlesztési ter­vek megvalósítására. Hasonló eset történt Balaton­rendesen, ahol a 142 ezres összeget 152 ezer Ft-ra emel­ték az iskolaépítéshez. Nagyobb összegeket fordítottak 378 még iskola építésre, tatarozásra, berendezésre, Óhid, Sümegprága, Zalagalsa, Inota, Kapolcs, Badacsony­tördemic, Taliándörögd stb. lakói. Közel 50 községben művelődési ház felépítését, felújítását fejezték be. Vízvezeték, csatorna, út, híd, járda, legelő javítására fordítottak nagyobb összeget pl. Sümegen, Csabren­deken, Balatonalmádiban, Zircen, Vászolyon, Akaiin, Várpalotán, Láziban, Tihanyban, Sármelléken, Zala­váron stb. 4 A helyi kérdések előtérbe kerülésével párhuzamosan javulás jelentkezik a tanácsi bizottsági munka területén is. Az eredmények azonban nem elsősorban a szám­adatokban tükröződnek, hanem abban, hogy nőtt azok­nak az állandó bizottságoknak, illetve ideiglenes bizott­ságoknak a száma, melyek nem formálisan működtek. A fejlődésben számszerűen különösebb változások nem észlelhetők, de nő a községfejlesztési tevékenység ter­vezésével, illetve végrehajtásával foglalkozó bizottságok száma, melyeket a tanácsüléseken be is számoltatnak munkájukról. Pl. Várpalotán egy erre a célra létrehozott társadalmi bizottság vizsgálta felül a városfejlesztési tervet. 5 Segíti az ilyen irányú tevékenység kibontakozá­sát a megyei tanácsnak 6 az az elvi állásfoglalása is, hogy a jövőben az állandó bizottságoknak nagyobb szerepet kell biztosítani a községfejlesztési tervek kidolgozásá­nál és végrehajtásának ellenőrzésénél. Egyúttal hang­súlyozzák, hogy különösen a tervek elkészítésénél mesz­szemenően támaszkodni kell a választók véleményére, javaslataira. A tanácsi bizottsági munka fellendítése szempontjából fontosnak tartják 7 az állandó bizottságok összetételének javítását is részben a szakképzettség szem­pontjáról, részben olyan irányban, hogy valóban agilis, aktív tanácstagok vegyenek részt a bizottsági munkában. Az előbbiek mellett azonban szükségesnek tartják az apparátus dolgozói körében ható azon helytelen nézet kiküszöbölését is, hogy lebecsülik a tanácsi bizottságok tevékenységét, s ezért véleményüket sem kérik ki az egyes kérdések eldöntésénél. A tanácsi munka, a tanács tömegkapcsolatainak javu­lása szempontjából lényeges területet jelent a dolgozók ügyeinek intézése. Az adott település fejlesztése, el­látottsága stb. mellett ez az a másik fő terület, amellyel kapcsolatban a dolgozók véleményüket elsősorban ki­alakítják a tanácsi munkáról. Bár e kérdés megoldása szorosan összefügg az ügyintézési rendszert általában szabályozó központi elvekkel, de az adott tanácsi app­rátusi dolgozók is sokat tehetnek érdekében. Az elsőd­leges, ami minden tanácsszintnél megvalósítható: az apparátusi dolgozók az ügyirat mögött elsősorban az embert lássák, akinek a legmindennapibb apró kérdés is igen fontos ügy lehet. Épp ezért hangsúlyozza a megyei tanács 1957. október 15-i ülése a dolgozók ügyeivel való megfelelő foglalkozás fontosságát. A dolgozók véleményének, javaslatainak kikérése és ügyeik intézése szempontjából is nagy jelentőséggel bírnak a tanácstagi fogadóórák és beszámolók. Ez utóbbiak emellett biztosítják a tanácstagok — egész választási ciklusra történő — szoros kapcsolatát és függését választóiktól.

Next

/
Thumbnails
Contents