A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 9. (Veszprém, 1970)

Veress D. Csaba: Veszprém megye felszabadításának története (1944. december 3.–1945. március 30.)

vontatnak fel a Balatonra, felállították az ún. „BalatoniFlottillát", mely öt balatoni motoroshajóból állott, nehézgéppuskákkal felszerelve. Legénységük német tengerészekből állott. A flottillát később 27 utász rohamcsónakkal erősítették meg.

30 A 25. gyaloghadosztály mögött, Nagyvázsony térségében a 9. tábori póthadosztály (pk. Főnagy János vezérkari ezredes) csapatai gyülekeztek. A két hadosztály magyar csapatainak fegyelme és harci morálja rendkívül rossz volt. Jellemző erre egy eset. December elején a balatonfüredi Say-villában a partvédő zászlóalj egy őrhelye volt. A már ottlevő katonák mellé bevonult egy idősebb magyar katonákból álló gyalogszázad. A századparancsnok alaki szemlét tartott a beérkező katonák között, s amelyik katonánál valami hiányosságot talált, azt ott a helyszínen sajátkezűleg megbotozta. Másnap a századost a Balaton-parton, az ún. Eszterházy-réten agyonlőve találták. A balatonvidéki lakosság nagyon rossz véleménnyel volt a ott állomásozó magyar csapatokról. Vöröstó község róm. kath. plébániájának Háztörténetében olvasható a következő: „A magyar osztagok mint célnélküli karavánok mászkálnak egyik faluból a másikba. Nem érdekli más őket, mint a bor, a pálinka és a dohány. A szőllőhegyen feltörik a pincéket és lopnak, mint a szarkák!" A „Margit-vonal" Akarattya—Polgárdi közötti szakaszára november végén német csapatok érkeztek. A 153. Feld Ausbildung Division (tábori kiképző hadosztály) mintegy hat zászlóalja, (pk. Winkler altábornagy.) A hadosztály kiképzetlen újoncokból állott, kiknek arcvonalba szállítását még a ,,Dél" hadseregcsoport parancsnoka Hans Friessner altábornagy is hazaárulásnak tartotta.

31 A német hadosztály megerősítésére még ide rendelték a „Lausitz-géppuskás zászlóaljat" és a 4. SS „Polizei" hadosztály egy zászlóalját. A két zászlóalj felszerelése megfelelő volt, de legénysége idősebb korosztályokból tevődött össze, így harcértéke alacsony volt. A hadosztályt a december első napjaiban kibontakozó szovjet támadás idején megerősítették még az alárendeltségébe utalt néhány magasabb egységgel : a „Major-harccsoportnak" nevezett két magyar zászlóaljjal, a „Takács-harccsoportnak" nevezett magyar légvédelmi gépágyú üteggel, az 509. SS ezred négy ütegével és több magyar üteggel és aknavető alakulattal. (December 16 után a hadosztály lövész zászlóaljait és az alárendeltségében levő csapatokat szétosztották a „Margit-vonal" ezen szakaszának védelmét átvevő német 1. és 23. pnácélos hadosztályok között) A „Margit-vonal" Balaton—Velencei tó közti szakaszának védelmét a német LVII. páncélos hadtest törzse irányította december 20-ig. Az LVIJ. páncélos hadtest harcálláspontja: Polgárdi, parancsnoka : Kirchner altábornagy. II. VESZPRÉM MEGYE DÉLKELETI TERÜLETEINEK ÁTMENETI FELSZABADULÁSA A SZOVJET HADSEREG „BUDAPESTI HADMŰVELETÉNEK" IDŐSZAKÁBAN (1944. december 3.—1945. február 13.) A szovjet hadsereg „budapesti hadművelete" 1944. október 29-én kezdődött és első szakasza december 12-én fejeződött be. A hadmüvelet első szakaszában a 3. Ukrán Front hadseregei Budapesttől 200 km-re délre átkeltek a Dunán és hadműveleti hídfőt létesítettek. A hídfőből november 26 után indult meg a támadás. Az 57. hadsereg a Dráva-torkolat és Mohács szélességében nyomult előre nyugat felé. (December 6-án a hadsereg leállította támadását Kéthely—Marcali— Nagybajom—Nagyatád—Barcs vonalán és védelembe ment át a vele szemben álló német 2. páncélos hadsereggel.) Ezzel egyidőben a 4. gárda hadsereg (öt lövész és egy gépesített hadtest erővel) Zaharov hadseregtábornok parancsnoksága alatt Baja térségében kelt át a Dunán. A hadsereg csapatai december 30-án elérték a Szekszárd—Bonyhád vonalat, majd a támadás arcvonalát egyre szélesítve, lendületesen törtek előre észak-északnyugati irányban. A támadás jobbszárnyán (Dunaföldvár—Simontornya szélességben) a 31. gárda lövész hadtest három hadosztálya támadott. Balszárnyon a 21. gárda lövész hadtet három hadosztálya nyomult előre. A hadtest hadműveleti feladata az volt, hogy Siófok—Simontornya között lépje át a Sió-csatornát és menetből törjön be a „Margit-vonal" védelmi övezetébe. Az ellenséges védelem harcászati mélységének áttörése után a 7. gárda gépesített hadtest ütközetbe vetését tervezték azzal a feladattal, hogy a támadást Várpalota és Mór általános irányban fejlesszék ki. A terv szerint december 5-ig a hadtestnek el kellett érnie a Mór—Várpalota—Vörösberény terepszakaszt. A szovjet frontparancsnokság ekkor még úgy tervezte, hogy egyidőben oldja meg a Budapesten levő, mintegy 10 ellenséges hadosztály bekerítését és a támadás továbbfejlesztését Komárom— Veszprém szélességben. Ez azonban nem sikerült, s a terveken jelentős változásokat kellett eszközölniök. December első napjaiban azonban minden a legnagyobb sikerrel ment végbe. A Bonyhád—Paks térségében levő magyar csapatok, melyek névlegesen a 3. magyar hadsereg parancsnoksága, de ténylegesen a német „DéT'-hadseregcsoport parancsnoksága alá tartoztak — képtelenek voltak feltartóztatni a hatalmas erőkkel támadó szovjet csapatokat. A 20. gyalog hadosztály (Eger) és az ún. „folyam-dandár" maradványai december 2-án reggelre a Kapós felé hátráltak Belecska—Pincehely—Nagyszékely térségében. A gyaloghadosztálytól észak-keletre harcoló magyar 23. gyaloghadosztályt Cece irányába szorította a Madocsánál átkelő szovjet hadtest. A szovjet hadtestek támadása olyan hatalmas erővel bontakozott ki, hogy a „Dél" hadseregcsoport parancsnoka joggal félt attól, hogy a szovjet csapatok menetből lerohanják a még épülőben levő „Margit-vonalat". Időt kellett tehát nyerni, hogy a védelmi vonal mielőbb elkészüljön. Ezért г német hadseregcsoport parancsnokság — a még épülőben levő „Margit-vonal" biztosítására —, attól délre kb. 20—25 km-nyire, a Sió-csatorna vonalán egy hevenyészett védelmi vonalat akart létrehozni, „Jenő-vonal" néven. A védelmi vonal Siófok—Simontornya közti szakaszát az LVII. páncélos hadtest törzsére bízták. Alárendeltségébe utalták a pesti hídfőből kivont 23. páncélos hadosztályt (Sinomtornya— Ozora) és a 20. magyar gyaloghadosztályt. A 20. gyaloghadosztály parancsnoka Tömössy vezérőrnagy 1944. decmber 2-án 12 órakor kapott parancsot az LVII. páncélos hadtest parancsnokától, hogy csapataival azonnal vonuljon vissza a Sió mögé Siófok és Ozora szélességben (32 km) és ott építsen ki védelmi vonalat. A hadosztályparancsnok a védelmi sáv szűkítését kérte, tekintettel a hadosztály elégtelen erőire. Összesen hat zászlóaljjal rendelkezett (13/1, 24/2, 24/3, 14/1,11/1. és a felderítő zászlóalj). A zászlóaljak átlagosan 350 emberből állottak, zászlóaljanként 1—2 géppuskával és 2—3 aknavetővel. A hadosztály tüzérsége nyolc ütegből állott. (A 7. és 30. tüzérosztály, a 6. gépvontatású tüzérosztály.) December 2-án 14 órakor a hadtest parancsnokság módosította a parancsot: a Siófok—Szabadhidvég szakaszt a Vác térségéből sürgősen átcsoportosított német 1. páncélos hadosztály veszi át, a parancs vétele után alig öt órával később, december 2-án 16 és 17 óra között A Pincehely térségében gyülekező magyar 20. gyaloghadosztály zászlóaljai megkezdték a visszavonulást. A szovjet csapatok által üldözött, a szovjet légierő és tüzérség csapásai alatt vonuló magyar csapatok másnap hajnalra érték el a részükre kijelölt védelmi körleteket. A visszavonulás zűrzavarát még fokozta a megismétlődő és egymást követő parancsok tömege. A laza összefüggésű és hézagos magyar és német csapatokkal kevert arcvonalban az összeköttetés anarchikus formákat öltött. A visszavonuló magyar csapatokat üldöző szovjet 21. lövész hadtest (pk. S. A. Kozák vezérőrnagy) széles arcvonalon szétbontakozva nyomult előre. A hadtest balszárnyán támadó 62. lövész hadosztály csapatai már december 2-án délután elérték a Balaton partvidékét Zamárdi térségében és a község feletti magaslatokról aknavető tűz alá vették a Balatonon át Balatonfüred felé menekülő hajókat. A lendületesen támadó szovjet csapatok néhány rohamosztaga megkísérelte a menetből való átkelést a szántódi szoroson a Ti284