A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 9. (Veszprém, 1970)
Talpassy Tibor–Vigh Károly: Bajcsy-Zsilinszky Endre a pákövei törpebérlő. – A pálkövei Bajcsy Zsilinszky-bérlet története
akkori Zsilinszkynek. Sok megállapítása azóta már vitatható, elavult, de híven mutatja be Zsilinszkyt, a gyakorlati politikust és a politikai gondolkodót. Azt mondhatjuk, ebben a munkában tulajdonképpen vallomást tesz politikus önmagáról, híven, őszintén vázolja fel beállítottságának alapjait, tetteinek rugóit és akkori szándékait. Aki teljes portréját tárgyilagosan, ferdítések és belemagyarázások nélkül akarja megrajzolni, nem nélkülözheti ezt az írást. A mű láttatóan tárja fel, milyen alapos politikai, történeti, társadalomtudományi felkészültséggel rendelkezett, mind etikailag, mind felkészültségileg mennyire kiemelkedett kora porondon szereplő politikai szatócsai közül s mennyire csak a magyar nép sorsáért való aggódás befolyásolta állásfoglalásait. Izzó magyarság süt elő soraiból, ez néha túlzásokra is ragadtatja, különösen ott, ahol a szellemtörténeti irányzat elmarasztalásában a német vazallusi gondolat szálláscsinálásával vádolja Hóman mellett Szekfűt is. Ugyanakkor tiszteletet ébresztő a logika, amellyel a lázadó magyar szellem elsikkasztását olvassa fejére a Magyar Történet társszerzőinek. Kemény arcéllel jelentkezik azonban a szöveg mögött az egyetemes európai is, aki a magyar múlt nagyszerű tetteinek felsorakoztatása mellett minden addig szerepelt magyar politikusnál nagyobb hajlamosságot mutat a szomszéd országok problémái iránt, lázasan keresve a csatlakozási pontokat, amelyek a térség népeit összeforraszthatják. Fejtegetéseinek elokvenciája, lendülete mindannyiunkat lenyűgözött. Komoly ellenvetést csak Kovács Imre tett; helytelenítette, hogy Zsilinszky Werbőcziben elhatárolta a jog-kodifikátort a gyakolati politikustól. A megjegyzésre Zsilinszky hosszan válaszolt. Figyelmeztetett, hogy a jogászi gondolkodás elvetése óhatatlanul a jogrend tagadásához vezet s ez most éppen a java-magyarságot sújthatja. Nem is szélesedett el a vita. Az Erdélyről szóló kézirat már komolyabb hullámokat kavart, de csak kettőnk között. Zsilinszky következtetéseiben odakonkludált, hogy a háború végén, Romániával együtt, a vesztes oldalon állunk majd, következésképp egyforma elbírálásra számíthatunk. Elsődleges fontosságú körülmény tehát, hogy a rendező hatalmakat helyesen tájékoztassák a bennünket elválasztó kérdés lényegéről. Állásfoglalásának kardinális eleme volt, hogy a délszlávok és lengyelek mellett a romásokkal is elválaszthatatlan sorsközösségben élünk, hogy hátsó gondolatok nélkül, véglegesen meg kell békélnünk egymással; hogy csak a csatabárdok örökre szóló el ásása biztosíthatja mindkét nép boldog jövőjét. E célt, szerinte, Erdély ügyének mindkét felet kielégítő rendezésével kell elérni. Ilyen rendezési modus vivendinek minősítette Erdély önállósítását, Svájc belső struktúrájához hasonlatos megoldással. Lényegében tehát Erdélyre szűkítette, amit Jászi annakidején egész Magyarországra szóló érvénnyel gondolt el. „Kantonokat" kívánt létesíteni, de nem földrajzi, hanem etnikai alapon történő beosztással, a teljes egyenjogúság biztosításával. Tervezete szerint két-két román, illetőleg magyar kanton alkotta volna az új állam alapjait s ezekhez csatlakozott volna ötödikként a szászok kantonja. A kormányzó parlamentet a kantonok delegáltjai választották volna, ez határozta volna meg a követendő irányelveket. Az új állam létét Románia és Magyarország egyként garantálta volna katonailag. Az akkori helyzet alapján Erdély önállósulását reális elképzelésnek tartottam én is. A tervezetet mégis elhibázottnak mertem nevezni, egyszerűen azért, mert egyensúly keresés okából nem a való tényekre alapozódott. Kifejtettem, hogy már a század elején számbeli hátrányba kerültünk s ennek mesterséges eltüntetését, ha őszintén keressük a megegyezést, nem erőszakolhatjuk. Transsylvania csak misztifikáció nélkül, a testvéri egyetértés jegyében alakulhat meg, kölcsönösen bizalommal kell lennünk tehát egymás irányában. Nem szabad megrettennünk attól a lehetőségtől, hogy a népesség arányát figyelembe véve, két magyar kantonnal szembe három román állíttassék fel. Szász kantonra pedig, mondatta belőlem az akkor mindnyájunkba felgyülemlett keserűség, egyáltalán nincs szükség. Települjenek haza a Mutterlandba. Erősen akadémikus jellegűnek tekintettem beszélgetésünket s bevallom, úgy képzeltem, Zsilinszky is inkább idealisztikus elképzelésként kezeli gondolatait. A heves visszahatás azonban, amellyel a szászok eltávolításának ötletét fogadta, meggyőzött, hogy Zsilinszky nem játszadozott. Ő, az engesztelhetetlen németellenes, képtelenségnek minősítette megjegyzésemet, hevesen tiltakozott annak gondolata ellen is, hogy a szászokat Erdélyből kitelepítsék. A történelmi jog megsértésének nevezte szándékomat s kioktatott, hogy a törökhódoltság utáni elnémetesítési törekvések jegyében végrehajtott svábtelepítések és a szászok Erdélybe kerülése közé nem szabad egyenlőségjelet tenni. A szászokat Árpádházi királyaink hívták be, a városodást akarták előmozdítani általuk, ők tehát a vendégjog alapján, meghívásra tartózkodnak köztünk és románok között. Enyhén fumigáló megjegyzést tettem az olyan jogról, amely vesztünket szolgálja, kijelentve, hogy a népek sorsának alakulásában mindig a nyers hatalmi helyzet a mérvadó. Ez érvényesült egész történelmünk folyamán velünk szemben, miért lennénk hát kényesebbek, ha egyszer a mi lehetőségeink kedvezőbbek? Általában lobbanékony ember hírében állt. Azt tartották róla, hogy felhevült állapotában nem ismer kíméletet. Én azonban hosszú, mellette töltött esztendők során még sohasem idéztem fejemre haragját. Most megtörtént. Szememre lobbantotta, hogy méltatlan vagyok barátságára, nem ilyen magatartást tanulhattam tőle. Az ellenünk elkövetett jogtalanság nem hatalmaz fel bennünket hasonló jogtalanságra, mondotta keményen. És ha lehet valakit szemmel kidobni — most ez bekövetkezett. Nem is maradtam. Távoztomban mindössze annyit jegyeztem meg, hogy tervezete voltaképpen a szászokat teszi a mérleg nyelvévé. Ez pedig azt jelenti, hogy a három néptörzs közül a legkisebb létszámú akarata érvényesül, Transsylvania lényegében fiók-Németországgá válik. 235