A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 9. (Veszprém, 1970)

Berta István: Egy mesterember életútja. Budai József pápai ácsmester emlékkönyve

vényen tartanak beszédet a már jelentkezett és esküre bocsájtott nemzetőrökhöz. Tovább nem is kellett mennem, mert embereimet az esküre bocsájtott nemzetőrök közt láttam. A nemzetőröknek volt annyi fizetésük, mint akkor amennyit az ácsiparban hetenkint kereshettek. Ami kis munkám volt, csak úgy tudtam befejezni, hogy minden nap más dolgozott rajta. Nem mertem több munkát vállalni, csak mit magam bevégeztem. De mert még mindég beteges voltam, teljesen beszüntettem. A hazatérő iparosok nagy összejövetelt tartottak az ipartestület helységében. Szenvedélyes szavakban fakadtak ki az ipart, elnök és elöljáróság ellen. Fölháborodva tárgyalták hogy az ip/ar/t/estület/ vezetősége semmit nem tett a hadban levő iparosokért és nyomorgó családjaikért. Ellenben az ithol tartózkodó bőriparosokat sógorság, komasági formában ellátták bőranyaggal. Csapó Géza felmutatott egy 5 cm h/osszú/ 2 cm széles talpdarabot, heves kifakadásokkal kísérve, hogy mikor megjött szabadságra és bőrt kért hogy dolgozhasson ezt adták neki azon szavakkal hogy nem adhatnak mert kell a bőr az ithoniaknak. Valamennyi hadból megtért iparos családjának nyomorát festette le. Elhatároztatott az iparosok megszervezése. Minthogy az építőipart egymagam, képviseltem rám tartozott az építő iparosok megszervezése. Ezen kötelezettségemnek úgy feleltem meg, hogy legközelebb kevés kivétellel megjelentek az építő iparosok egy nagy iparos gyűlésen, melyen megalkották az iparosok szabadszervezetét és megválasztották szakma szerint a bizottságot. Úgy szintén a külön szakmai megbízottakat. A szabadszervezet jegyzője én lettem, melyet csak márc/ius/ 24-én a komün megalakulása után adtam vissza megbízóimnak. A nélkül hogy akartam volna, forradalom áramlásának közepébe jutottam, amelyei megszűnt minden tehetségem, hogy kitérhettem volna. Elnök Datler Szilárd lett, meg lettünk bízva, hogy alapszabály tervezetet készítsünk, melyet február 19-én 1919 ben alapos elbírálás után a Közgyűlés jóvá is hagyott. Bármerre tekintettünk, akárhová mentünk mindenhol az elégedetleneket a zúgolódókat találtuk. A frontokról haza özönlő, semmi nélküli emberek nagy része elözönlötte az utcákat városunkban, a sok évi nyomorúságos élet s az általuk a családban is tapasztalt nagyfokú nyomor és kétségbeesésbe taszítottság minden szélsőséges demagógiának volt a melegágya. E tömeg mindenre kapható volt a pillanatnyi látszólagos előnyökért. Kis városunk közeli jövője borzalmasnak ígérkezett. Városunk lakossága három osztályba sorakozott ezen időben. Egyik rész minden áron és minden eszközt alkalmasnak találva igyekezett mindenáron előnyöket megszerezni, melyeket meglátott, mutattak, vagy hallott valahol. Másik rész kihasználni a tömegek elkeseredett és nyomorukbn mindenre kaphatóságát Zsilavi Sándor kath/olikus/ tanító, Tihanyi Márk bencés tanár, Hajnóczki Árpád könyvkereskedő és a ker/esztény/ szoc/aíisták/ Szálai Lajos és Madarász József vezetésével mindenhol bujkálva a tömeget a zsidók, mint minden baj kútforrásának ellene igyekeztek izgatni. Zsidó volt mindenki, vagy Zsidó bérencz, ki a papok szekerét vonakodott húzni. A harmadik rész mely felismerte az eshetőségek veszedelmeit, igyekezett mindenhol, minden zavarnak kitörését terjedését megakadályozni esetleg elejét venni. A hivatalnoki osztályból dr Tenczlinger József vezetésével, Körös Endre, Sarudi György, Győri Gyula, Kristofi Gyula, Táncos Antal, dr Csoknyai János. Szocialisták részéről dr Ballá Róbert vezetésével Muli József, Renner Ármin, Torma Lajos, Buxbaum Béla, ifj. Kerekes János, köztük szerény tehetségemmel magam is igyekezvén egy kitűzött cél érdekében a rendet s nyugalmat fönt tartani, biztosítani. A fent nevezett emberek és a mértékletet és célt ismerő komolyabb munkások ügybuzgalmának éjjelt nappallá változtató fáradozásainak köszönhető, hogy nagyobb rendzavarások nem voltak az első időben. Bennünket irányított az a tudat, hogy a forradalom vívmányai csak a tömegek lelki nyugalma mellett lehet a közre értékes és gyümölcsöző. November hóban (1918-ban) a megalakuló árvizsgáló bizottságba mint bizottsági tag be lettem választva, és komün alakulásig eleget is tettem eme megbízatásomnak. A biz. elnöke Lakos Béla tanár volt, kire lehet mondani elég lelkiismerettel végezte áldatlan megbízatását. Nekünk iparos és kereskedő tagoknak nagyon nehéz helyzetünk volt a biz/ottság/ban. Iparostársaink bizalma á'lított azon helyre, és állandóan ipari és kereskedelmi, közszükségleti cikkek áraiban kellett véleményt nyilvánítani, éspedig nagyon sok esetben társaink felfogása és anyagi érdekei ellen. Azonban mivel csak véleményező testület volt, és mint ilyen nem is sok eredményt érhetett el a közjó javára. Másrészt a meglevő kevés áru mind magas áron beszerzett külföldi cikk lévén nem igen lehetett az árakat mérsékelni. November és december hónapban a párt tárgyalásokat folytatott a helybeli kereskedői karral melynek eredménye lett hogy a kereskedőknél vásárló igazolt szegény sorsú munkás család a vásárolt árnak 50 %/-át/ visszakapta. Ezen párt bizottság és kereskedői érdekeltség egy feles bizottságot választott 11 taggal elnök lett Веке Miklós kereskedő s mert a párttól senki nem akarta a megjelentek közül idejét ingyen feláldozni a titkárságot elfogadtam melytől február 6-ig nem is tudtam megszabadulni. Most már anynyira le voltam kötve, hogy naponta gyakran a hajnal vetett haza. Веке Miklóssal átvizsgáltuk a munk/ás/ és szegényebb sorsú tisztviselők háborús vásárló könyvecskéit anyagi helyzetének céljából, az ismeretlen vagy kétes vagyoni helyzettel rendelkezők könyvét közös bizottság elé vittük elbírálás végett. Azoknak könyveit, kik ezen kedvezményre jogosultnak találtunk, kölcsönös kézjegyünkkel való ellátás után, a város bélyegzőjével hitelesítettük. Amikor reméltük, hogy valahol tiszta képet nyertünk, megjelentek a ker/esztény/szoc/ialisták/ is, Madarász József akkori titkáruk vezetésével, és hasonló részt követeltek. Azonban mert a pártatlanságnak voltam híve, a párt minden megkérdezése nélkül is tagjaik érdekeit is igyekeztem kedvezően elintézni. Ezen ügyből kifolyólag már többízben a ker/esztény/szoc/ialista/ egyesületben kellett az általunk felvett igénylőket összeírnom. Habár egy világ választott is tőlük el, rövid működésem, melyet vigyáztak, teljes bizalmukat megnyerte. Időközben megalakult a katona és munk/ás/ tanács is, melynek üléseire iparos társaim engem és Kümmer János barátomat küldöttek ki. Amivel a felgyülemlett munkámat a párt akkori irodájában (főisk/ola/ és Kossuth utca sarok) végeztem és tudták, hogy vagyontalan szegény vagyok, kezdettek érdeklődni miből élek. Azt kívánták tőlem, hogy a már akkor bevezetett munk/a/nélküli segélyt vegyem igénybe, s mert, hogy munkaadói múltamra hivatkoztam, ígérték, hogy azért majd el lesz intézve. Azonban én ezen ajánlatot sértődve visszautasítottam. Későbben Buxbaum B. és Molnár A. Ballá és a ker/esztény/szoc/ialista/ Zsilavi S. tanító rábeszélésére beléptem a nemzetőrségbe. A nemzetőrségben ismét bizalmi állásba jutottam, kötelességemmé lett téve hogy mint polgári egyén az őrhelyeken a rendellenes állapotokat figyeljem, s esetről esetre jelentsem. Szolgálatom idejét tetszés szerint osztom be. Segített rajtam mert azon időben nagy pénz volt 10 napra 30 Kor. Azonban 20 napi szolgálat után, mert természetem és felfogásommal ellenkezett, otthagytam. Inkább tovább nyomorgók, semmint besúgó legyek bármily irányban. A kereskedő üzleti élet nagyon kockázatos volt ezen időben. Állandó rablásnak volt kitéve. A felsővárosban lakó hithű, köztük még néhány jobb módú lakosság, úgyszintén a falura megtért katonák, s egyéb zsidóellenes elemek állandóan a Kossuth utcán és Fő utcán cirkáltak, ha valamelyik zsidó üzletet kinyitottak, egy-két egyén bement, s míg kilettek szolgálva, máris elözönlötték rablási s egyéb nem épületes szándékokkal. Azonban a szoc/iáldemokrata/ párt emberei bizalmi megbízottai mindenhol megakadályozták, bármi súlyos lopás, vagy egyéb rablási szándékot, bármennyire erőlködtek is az antiszemita bujtogatok. E hellyel a párt törekvése oda irányult hogy a gazdagabb polgárokat; úgymint kereskedő és iparosok minnél tekintélyesebb önkéntes adományokkal járuljanak hozzá a leromlott népjólét támogatásához. És a polgártársaink dicséretükre lehet mondani elmentek az áldozatkézség határáig. A város vezetősége óriási erőlködések közt próbálkozott meg a tömegeknek foglalkoztatása és kenyérkeresethez juttatása érdekében. A párttal egyetértve, mindenhol a tömegek, a munka egyedüli boldogító áldását hirdették. A forradalom zavaros idejében a nagygazdaságokban legtöbb helyen a krumpi és kukorica kunt 14* 211