A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 9. (Veszprém, 1970)

Sándor Pál: Adatok a parasztbirtok börténeti-statisztikai vizsgálatához Veszprém megyében

koncentrálódnak. A XVIII. századi telepítések Veszprém megyében összesen 67 helységet érintenek, részben régi puszta falvak újratelepítése (Aka, Ácsteszér, Bakonybánk, Bakonybél, Bakonycsernye, Bakonygyepes, Bakonygyirót, Bakonyjákó, Bakonykoppány, Bakonynána, Bakonyoszlop, Bakonyság stb.), részben régi puszták benépesítése (Bakonypölöske, Döbrönte, Eplény, Herend, Kishidegkút), továbbá új telephelyek létesítése (Borzavár, Lókút, Markó, Németpolány, Németszentkirály, Németszentlászló, Németszombathely), végül a lakott helységek népességszámának növelése formájában (Ajkarendek, Dóba, Marcaltő, Tés, Tótvázsony).

13 Mint számos helységnév is tanúsítja, a telepítések centruma a Bakony és környékének erdőshegyes vidéke, a telepesek nagy része pedig német, kisebb részben szlovák ajkú. Magyarokkal mindössze 11 helység települt be (többek közt: Apácatorna, Bakonybánk, Bakonybél, Dég, Halimba), németekkel ellenben 40, szlovákokkal 7. Az ősi színmagyar lakosú tájakon, mint Enying vidékén, német telepítés nem is történik. Ugyancsak magyar népességű Pápa—Devecser körzete is.

14 A falvak, kevés kivételtől eltekintve, kis lélekszámúak; főként a devecseri, veszprémi, pápai járásban, ahol ezidőtájt 200—500 lakosú településeket találunk.

15 A paraszt lakosság nyelvi (nemzetiségi) megoszlásának e földrajzilag jól differenciálható körzetei sajátságosan összeesnek a falvak úri birtokosainak egyes, tájilag ugyancsak differenciálható csoportjaival. 4. Az úri birtokosok csoportjai és tájrajzi megoszlásuk Veszprém a dunántúli nagybirtok tipikus megyéje. Az 1895. évi ismeretes üzemgazdasági felvétel globális eredményei szerint az 1000 holdon felüli gazdaságok számaránya mindössze 0,3%, de a gazdaságok általuk koncentrált területaránya több mint 47 %.

16 A nagybirtok e nyomasztó túlsúlya kétségtelen összefüggésben volt azzal a szomorú jelenséggel, hogy a századfordulót követő években Veszprém volt a Dunántúl legerősebb kivándorló megyéje.

17 A megye legnagyobb úri birtokosai a magyar történelem nagymúltú nemesi családjai: elsősorban az Eszterházy grófi család, amely a pápai, ugodi, devecseri és cseszneki uradalom, herceg Batthyány Fülöp, az az enyingi, a Zichy grófok a palotai, a nagyvázsonyi és a nagyszőlősi, gróf Nádasdy Tamás a nánai uradalom birtokosa.

18 Rajtuk kívül még számos főúri család birtoklása ismeretes a megyében, mint a Széchenyi, Erdődy, Szapári, Somogyi, Niczky, Amadé grófoké. Közülük a legnagyobb telepítők éppen az Eszterházyak és a Zichyek, akik az újra vagy újonnan telepített falvaikat majdnem kizárólag német lakosokkal töltik fel. (Lásd például Németszentkirály, Németszentlászló és Németszombathely új telepes községeit.) A világi főnemesi eredetű úri birtokosok mellett nagy szerep jut az egyházi birtokosoknak is. Küzülük kiemelkedik a veszprémi püspökség és káptalan, a győri püspökség, valamint a győri és a szombathelyi káptalan, a fehérvári és a szombathelyi püspökség, a zirci— pannonhalmi—bakonybéli apátság birtoklása.

19 Az úri birtokosok, illetve az általuk bírt falvak további csoportját a kurialista nemesek, a nemesi községek képezték. Szentgál, Szentkirályszabadja, Vámos, Acsád, Alsó- és Felsőgörzsöny, Adojránháza, Takácsi, Bödöge, Csögle, Karakószörcsök Magyartevei, Halimba, Gergelyi, Puszta-Miske, Kisjenő helységeket kurialista nemesi lakosok népesítették be, akiknek telkei „ritkán érnek fel egész telkes parasztgazdasággal, túlnyomórészt fél- és negyed portáknak felelnek meg".

20 Nagyszámú közbirtokos (főleg kisebb) nemes élt Kisjenőn, Mencshelyen, Nagyalásonyon, Kis- és Nagypiriten, Nemesszalókon, Noszlopon, Oroszi, Öcs, Palota, Pápa, Tapolcafő helységekben. A telepítések során ők azok, akik megfogyott népességű birtokaikra főleg magyar lakosokat hívnak be. Végül állami (kincstári) birtokban van vizsgálataink idején Padrag, Porva, Csősz, Somlyóvásárhely és Dabrony.

21 Ha ezek után térképre vetítjük az úri birtokosok fenti csoportjainak táji elhelyezkedését, úgy e csoportok tájrajzában bizonyos szabályszerűséget állapíthatunk meg. Nevezetesen: míg a világi eredetű nagybirtokos családok — a középső és a keleti részeken némileg sűrűbben, de általában — szétszórtan birtokolnak az egész megyében, addig a birtokosok további két csoportjának földrajzilag már meghatározottabb elhelyezkedését figyelhetjük meg. Az egyházi birtokosok zömmel a Bakony hegyes-erdős vidékén koncentrálódnak, a nemesi, illetve a közbirtokos típusú falvak viszont inkább a megye két síkján : Pápa—Devecser közt, illetve Várpalotától délfelé, a Mezőföldön jellegzetesek. Ugyanakkor, míg a Bakony-vidék elsősorban a német telepesek gyűjtőhelye, addig a megye két síkján az egész megyében is túlsúlyban levő magyar parasztság falvai húzódnak. * Összegezve az eddig — csupán általános tájékozódás céljából — mondottakat, a következőket állapíthatjuk meg. Megyénk két, egymástól jól elkülöníthető tájtípusra oszlik: a megye derekát átvágó, hegyes-erdős Bakony-vidékre, valamint a nyugati és délkeleti oldalon elnyúló Pápa—Devecser, illetve Enying környéki sík tájékra. Amíg a Bakony vidékén a gabonagazdálkodásnak láthatóan csökkent tere volt s a kerti vetemények (káposzta, répa, borsó, burgonya) mellett inkább a faiparnak, a kisegítő háziiparnak, a gyümölcstermelésnek és főleg a sertéstenyésztésnek jutott a főszerep, addig a két sík kiterjedt szántó-, rét és legelőföldjein elsőrendű jelentőségű maradt a gabonatermelés, a szarvasmarhaés lótenyésztés, illetve az állattartással együttjáró takarmánytermesztés. A Balatonmelléken és Devecser körzetében ugyanakkor jelentős szőlő-és bortermelés folyt. Bár a megye túlnyomó többsége ősi magyar népességű volt, a nagy betelepítések évtizedeiben számos német (és kevés szlovák) telepes község létesült, főleg a Bakony erdős-hegyes tájékára összpontosulva. Amíg a nagy telepítők — az Eszterházyak, a Zichyek, a zirci apátság — politikai és gazdasági okokból a római katolikus német lakosságot részesítették előnyben, addig a 155