A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 9. (Veszprém, 1970)

Kisvarga Lajos: Tagosítási per Sármelléken 1839–1866

Az 1854. évben is csak a kiegyezés (tagosítási) meggyor­sulása reményében ígértek alpereseknek faizást, nem azért, hogy jogaikat elismerjék. Mivel azt azonban ők nem fogad­ták el, a polg. tkv. 862. §-a szerint az ígéret elenyészett, s a felperesek az alperesek faizási igényeinek elutasítását kérik. Végül ismét a lecsapolási munkákra, ill. az azzal járó költ­ségekre hivatkoznak, mely immár 30 év óta több mint 30 ezer ft-ba került. 14 A másodfokú bírói fórumon sem változtatnak az úrbéri törvényszék ítéletén, a sármelléki volt jobbágyok faizási jo­gainak tekintetében. A Soproni Cs. Kir. Úrbéri Főtörvény­szék is az 1853. március 2-i Nyíltparancsra hivatkozik, vala­mint arra, hogy a jobbágyok az Úrbér behozatalakor, de azóta is élvezetében voltak a faizásnak, melynek törvényes­sége az 1836. évi VI. törvénycikk 4. §-a szerint kétségbe nem vonható. A többi pontokra nézve (legelő-elkülönítés és irtá­sok visszaváltása) a perben határozatot fognak hozni, me­lyet közölnek majd a peres felekkel. Egy 1860. április 10-i határozat értelmében megtörténik a berek felülvizsgálata, és végül is 90 hold (1200 n-öles) erdőt kapnak a parasztok. Nem teljesül egészen sem a parasztok óhaja, sem a földesuraké. Utóbbiak semmit sem akartak adni az erdőből a falu volt jobbágylakosságának, előbbiek pedig az irtott berkeket is szerették volna az erdőhöz csatol­ni. A másodfokú bírósági döntés értelmében olyan erdőt kapnak, mely 20 évre elegendő fát ad a parasztoknak, ill. telkenként 4 ölet, vagyis 16 szekérrel. Ez a mennyiség még a féltelkesek tüzelőanyagát sem biz­tosíthatta, nemhogy az 1/4 vagy 1/8 telkesekét biztosíthatta volna, nem is beszélve a zsellérekről. Az említett erdőszemlét 1860. június 30-án tartották meg, és annak alapján hozták az ismertetett határozatot. Ezzel azonban még mindig nincs vége a pernek. A földesurak sze­rint a parasztoknak nincs joga igényt tartani a zalaberki fai­zásra, mert az az ő tulajdonuk. Az urak sok pénzt áldoztak a lecsapolási munkákra, és ideiglenesen és jóakaratúlag csak azért engedték meg a volt jobbágyoknak az irtást, hogy mi­nél előbb jó rétekké alakíthassák át azokat — ismétlik meg régebbi érveiket 1860-ban. Hozzáteszik még, hogy az 1853. március 2-i Úrbéri Nyíltparancs 49. §-a kimondja, hogy a faizás tekintetében az 1848. január 1-i állapot az irányadó. Ebben az időben pedig a jobbágyoknak a berekben faizást nem engedtek. Ugyancsak 1860-ban hangoztatják egy másik levelükben a földesurak, hogy a parasztok még az 1848-as „válságos év­ben sem nyertek tűzifát, s hogy ennek kiadására köteleztet­tek, a ténykörülmény inkább mellettök, mint ellenök harcol, mert az akkori idők lázas állapota, s hangulata a legkicsa­pongóbb önkénnyel és ellenszegüléssel párosulva a földesúri legigazabb, s törvényesb jogokat, s igényeket is hallgatásra kénszeríték, s elnémíták". 15 Ezzel saját magukat leplezik le a földesurak. Akaradanul is beismerik, hogy a faizás teljes birtoklása nem tartozott 1848-ban sem a „legigazabb" földesúri jogokhoz, és a forra­dalmi időkben nem is tudták attól eltiltani a parasztokat. A parasztok egyébként szintén támadásba mennek az er­dőért 1860-ban. Pfendeszák Károly keszthelyi ügyvéd útján kérik a Soproni Cs. Kir. Főtörvényszéket, hogy hozzon ha­tározatot a következő dolgokban: I. A sármelléki úrbéri állomány mennyiségét illetőleg: 25 2/8 jobbágy és 24 zsellértelek helyett 25 jobbágy és 28 zsellértelket mérjen ki. II. Az úrbéri legelő elkülönözését illetőleg: 1 telekre 20 db marha eltartása járul, 1/4-re tehát átla­gosan 5 db. Kérik, állapítsák meg, hogy mennyi legelőre van szükség telkenkint. Az eredetileg 12 hold bozót és 12 hold „tüskési" legelő kevésnek bizonyul. Az 1851—53 és 54-es évek szemléi szerint jogos a parasztok panasza, hiszen a balatonbozóti legelő vizenyős még a legszára­zabb évek legszárazabb hónapjaiban is. III. Faizás szabályozása: 1/4 telekre 4 szekér fa kevés, az egész telekre ugyancsak a 16 szekér fa. 30 4/8 telekre kevés 90 hold erdő 1200 négyszögölével. Egy telekre kevés a 3 hold, mivel ezen kb. 12-en osztozkodnak. Ennek legalább a kétszerese, vagyis 180 hold kellene. IV. Irtásföldek visszaváltása: Nem jogos a földesuraknak, mert a helység megszállása­kor nem osztottak ki minden földet, és azt az irtásokkal pótolhatták. Irtásaik örökszerződésű természetű birtok­résznek tekintendők, s mint ilyenek ki nem válthatók. Ezt az 1836. VI. t. с 1. §-a is biztosítja. Ám, ha a bíró­ság mégis úgy ítélne, hogy az irtásokat kiválthatják a földesurak, akkor vegyék figyelembe, hogy 1 hold erdő kiirtására 98 napszám szükséges megállapítás szerint is. Jelenleg 1 napszám 30 pengő, tehát 1 hold kiváltása 49 forintban méltányos, ámbár „...mindenkor kétséges­nek fogjuk azt tartani, váljon felperesek tőlünk igazságo­san vehetik é azt igénybe, hogy századokon át tulajdo­nunkban tartott birtokunkat nékik át engedjük". V. A sármelléki határ tagosítása: Ha a legelő kimérése után a tüskési dűlőben valami fennmaradna, azt földek helyett is elfogadják, de úgy, hogy pótlást kapnak 1—1 holdhoz, mivel ott sok a tüs­kés bozót, tehát értéktelenebb a föld. A tagosítási per, ül. a legelőelkülönítés és a faizási jog kö­rüli vita tovább bonyolódik. 1862-ben már a Hétszemélyes Tábla vizsgálja az ügyet. A vizsgálat folyamára a mérnöki munkákat is fölfüggesztik. Végül azonban a Hétszemélyes Tábla a másodfokú (soproni) bírósági ítéletet hagyja jóvá, és elrendeli a mérnöki munkák megkezdését. Egy úrbéri telekhez mérnek 14 hold legelőt és 2 hold ber­kes erdőt. Vitás kérdések azonban még ezután is adódnak. 1863-ban gróf Festetics Tasziló tagosítási pótegyezséget köt Kőcs László, Kis Antal József, Kis Antal Vendel, Szabadi József, Lágler István, Lágler György, Kámán Vendel, Ká­mán Jánosné és Vida Ferenc parasztokkal, melynek értelmé­ben a gróf kártalanítja őket a grófi birtokhoz csatolt birto­kaikért az uradalmi kocsma és gazdalakás telkéből. Neve­zettek egyes birtokait már 1839-ben visszaváltott irtásföld­nek tekintették, de mivel azok 1839 után is használták szó­ban forgó irtásaikat, tehát gyakorlatilag birtokolták azokat, a jószágkormányzó méltányosnak találta kártalanításukat, de oly módon, hogy irtványaik helyett 10%-kal kisebb terü­letet kaptak. A tagosítási per azonban még ezzel sem fejeződik be. Vi­tára még mindig kerül sor. Ezért és a mérnöki munkálatok elhúzódása miatt csak 1866. április 30-án tekinthető a tago­sítás befejezettnek. Közel 20 év kellett még az 1848-as forra­dalmi események után is, hogy egy olyan kérdést megoldja­nak, mint amilyen a tagosítás volt, jóllehet elsősorban nem a parasztság, hanem a földesurak érdekeit szolgálta, előse­gítve a kapitalista magyar mezőgazdaság és vele egyidőben a magyar agrárproletariátus kialakulását. Az alábbi adatok mutatják azt az aránytalanságot és igaz­ságtalanságot, mely a feudalizmus minden évszázadában megvolt az anyagi javak birtoklása terén, de csúcspontját a tagosításkor érte el. Ezzel zárul le az a folyamat, melynek célja a jobbágybirtokok kisajátítása, a parasztság földtől való megfosztása, és kezdődik a kapitalista mezőgazdaság porosz­utas fejlődése. 1866-ban, a tagosítás befejezésének évében Sármelléken a földesurakon kívül élt 83 jobbágy- és 29 zsellércsalád, össze­sen tehát 112 család. Égenföld akkor még nem tartozott ide. A volt jobbágyok a tagosítás után a következő vagyonnal rendelkeznek: belső telek : 218 741 • -öl = 209 019 osztályozott hold szántóföld : 513 789 • -öl = 463 523 osztályozott hold rét: 25 036 D-öl= 31 290 osztályozott hold összesen : 757 566 О -öl = 703 832 osztályozott hold 150

Next

/
Thumbnails
Contents