A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 9. (Veszprém, 1970)

Cserny Margit: Adatok Veszprém megye 1848–49-es történetéhez

tatták át Őket majorságiakká. Az igazságügyminiszter válasza 1848. július 21-i 3861 sz. a. Tótvázsony, és ugyanekkor kelt 3864. sz. alatt Hidegkút számára: „...ők valósággal majorsági zsellérek". Intette őket, hogy uraságaiknak tartozó szolgálat- és fizetésbeli kötelezettségeiket teljesítsék. Egyúttal kötelezte a megyét, hogy ellenük karhatalmat vezényeljen. Ez a beavatkozás szükségesnek is látszott a földbirtokosok védelmére, mert a zsellérek elkeseredésükben megtámadták kúriáikat. Emberhalál ugyan nem történt, nagyobb károkat sem okoztak, de már avval nagy riadalmat keltettek, hogy tömegben gyülekezni, zajongani mertek a kastélyok előtt. Gróf Eszterházy Ferenc és Pál a cseszneki, illetve a magyarszentkirályi lakosokkal szemben próbálja a törvényt kijátszani. Az Állandó Bizottmány 1848. június 10-én 1098. sz. bejegyzés alatt a csesznekiek panaszát gróf Eszterházy Ferenc ellen mint úrbéri panaszt említi. A grófok úgy igyekeztek fordítani a dolgon, hogy ők a panasztevőket nem úrbéri, hanem szerződésbeli szolgálataiknak és adózásaiknak teljesítésére szorították. Egyúttal karhatalmat kértek a csesznekiek és magyarszentkirályiak ellen. A gazdasági elnyomás mellett a politikai is jórészben megmaradt. Világosan látjuk ezt, tekintetbe véve, hogy a megye akkori 206 000 főnyi lakosából mindössze 16 881 személy bírt „követválasztói képesség"-gel.

76 Sok helyen a követválasztások — a meghirdetett szabadságeszmével szöges ellentétben — a demokratizmust durván megsértve zajlottak le. Ilyen esetekről ad számot a „Közlöny" 1848. június 28-i száma. „.. .annyiról értesítve vagyok, hogy a somlóvásárhelyi választás törvényessége is kérdésbe vétetik, s hogy az elnök részrehajlással fog vádoltatni. Olvastam a petitiót, melly szerint a nagyvázsonyi választás törvénytelennek nyilváníttatik, mert Molnár Dénes emberei törvény ellenére botokkal fegyverkezve jelentek meg. Molnár Dénes ragadta fel első a sátorfát, mellyre, mint jelre megperdült a dob, és a sokkal nagyobb számú fegyvertelen ellenpárt szétkergettetett. — Az ugodi választás szintén törvénytelenül végzettnek mondatik, az új választók ott is elűzettek; miként a jákói német-ajkú lakosok panaszolják." Ezek a törvénytelenségek — sajnos — országosan általánosak voltak; elég csak Petőfi megbuktatásának szégyenteljes eseményeire gondolni. Ritkaságszámba mehetett az enyingi kerület választása, amelyről a „Közlöny" 1848. június 30-i száma így tudósít: „A mezőföldi kerület e választóhelyén öt perez alatt népképviselőnk pápai tanár Bocsor István egyhangúlag felkiáltással megválasztatott." Elmondja a cikk az előzményeket is: „Elhatározták az enyingiek, hogy valamint nemzetőrségi tiszteiket, úgy képviselőt is saját vérükből választanak... felkapott szavukat — saját vérükből — némellyek úgy értelmezték, mintha az enyingiek jobbágyot nemes ellenében választani törekednének s miről előbb senki nem is álmodott, feltétetett a kérdés „Jobbágy legyen a követ vagy nemes?"... tűntek fel különféle érdekek: az enyingieknek helybeli, a jobbágyoknak jobbágy, a ref. lelkészeknek ref. kellett... s ennyi érdekeknek megfelelt Bocsor!... Uraim! ki máskép hiszi e dolgot, ám legyen hite szerint, de én így tudom... kettőt nyertünk: példás csendben követet, és azon okulást, hogy a néptől ne akarjuk magunkat elkülönözni, de igyekezzünk inkább hozzá simulni." Helyesen választottak az enyingiek, méltóbbat alig találhattak volna maguk közül Bocsor Istvánnál, aki annyi kiváló magyar embert nevelt a hazának, a legjobb nevelési eszközzel: saját példájával. Ш. A HAZA VÉDELMÉBEN Az úrbéri viszonyok megszüntetésére leszűkített jobbágyifelszabadítás mellett még egy nagy gyengéje volt a márciusi törvényjavaslatoknak: a nemzetiségi kérdés megoldhatatlanul hagyása. A politikai cselszövésben oly tökéletes bécsi udvar hamarosan ki is aknázta ezt ellenforradalmi céljaira. Amint az első támadó kísérlete megtört az országgyűlés ellenállásán, amelyet erősített a pesti nép újabb megmozdulása; az udvar a nemzetiségi mozgalmak felhasználásával igyekezett letörni a magyar forradalmat. Pedig a lehetőség megvolt részünkre a nemzetiségek megnyerésére: a márciusi forradalmat azok is lelkesen fogadták, a szabadságot köszöntötték benne. A jogos nemzeti követelések megtagadása azonban sorra az ellenforradalom eszközeivé változtatta őket. A Veszprémmel szomszéd Zala megyét közvetlenül érintette a horvátok egyre nyíltabbá váló ellenséges magatartása. Bár a magyar kormány a legmesszebbmenőén biztosítékot ígért a horvát nemzeti jogok gyakorlására; Bécs jobban értett az ígérgetéshez. Az osztrák kormányzat számára rendkívül fontos horvátországi bázis kiépítését még márciusban megkezdték. Világossá teszik a szándékot a sietősen megtett intézkedések : bánná nevezték ki Jellasics határőrparancsnokot, mielőtt a Batthyányi-kormány kinevezése megtörtént; tehát még szóba sem jöhetett a magyar kormány beleszólási joga az egyik legfontosabb közjogi méltóság betöltésébe. Az intézkedés fenyegető jellegét mutatja, hogy Jellasicsot egyúttal császári altábornaggyá is kinevezik, aki így a polgári hatalmat jelentő báni méltóság mellett kezébe kapja az egész terület feletti katonai parancsnokságot, beleértve a katonai határőrvidéket is. A március 25-én Zágrábban tartott tartománygyűlésen a horvátok a Magyarotszágtól való elszakadáson kívül területi követeléseket is hangoztattak. Kossuth jól tudta, mi rejlik e mögött, amikor az április 4-i ülésen így fordul a horvát követekhez: „Mindenre, ami szent előttetek, kérünk: ne viszálykodjunk! Ne hallgassunk azokra, akik bennünket egymás ellen ingerelnek, mert azok a mi közös gyengítésünkre, elnyomásunkra akarják felhasználni a viszálykodást."

77 Súlyosbította a délvidéki helyzetet a szerbek ellenségessé váló magatartása, akik a március 17—19-én Pesten tartott gyűlésükön még testvéri szeretetük hangoztatása mellett kérték nemzetiségük elismerését, nyelvük szabad használatának törvényes biztosítását. A magyar kormány halogatását, félin tézkedéseit aztán a nemzetiségek előtt értéktelenné tette az udvar április 25-én kiadott ún. Pillersdorf-féle alkotmánya, amelynek 4. paragrafusa ígéretet tett a nemzetek egyenjogúságának elismerésére. A szerbeknek az ellenforradalom oldalára tolódását fokozta az is, hogy nagy népgyűlésüket a népmozgalmak ellen hozott statárium miatt a Jellasics fennhatósága alá tartozó Karlócára tették. Ezen, a május 13-án tartott gyűlésen több ezres tömegben gyűlt össze a szerb népesség. Ezután még jobban erősödtek a szeparista törekvések és a magyarlakta területek zaklatása. Tolna és Baranya a környező megyéktől is kért segítséget megfékezésükre. Batthyány is belátja végre a védelem megszervezésének szükségességét, amelytől eddig visszatartotta az a félelem hogy az udvar ellenséges szándékot láthat az önálló magyar ezredek felállításában. Május 16-án jelenik meg a nemzeti őrsereg alkotásával és rendezésével megbízott ideiglenes választmány elnökének br. Baldacci Manó ezredesnek felhívása az első tíz honvédzászlóalj megalakításáról, amelyben Veszprémet is hadfogadó helynek jelöli ki. Azonnal megkezdik a sorozást. A belépők az eskütétel alkalmával 20 pengő forintot kaptak, mint szokásos foglalópénzt, ellátásuk-, fegyverük- és ruházatukról az állam gondoskodik. Voltak azonban, akik nem tartottak számot díjazásra, mint pl. Mezriczky Gyula kővágóőrsi ifjú, aki 20 pengő forint foglalópénzt avval ajánlotta fel, hogy kötelességének tartja nem pénzért — hazáját védeni.

78 Veszprémben május 1-én választották meg az Állandó Bizottmányt, amelynek május 27-i ülésén ismertették Hunkár Antal (Veszprém eddigi országgyűlési képviselője) főispáni kinevezését.

79 Székfoglalója alkalmából a tisztikar nevében Kun Sándor főjegyző üdvözölte és örömét fejezte ki, hogy: „a megye kormányzásával olly hazafi bízatott meg, kinek hazafias múltja egy szép jövőre nézve elég biztosítékot nyújt."

80 Május 30-án Hunkár új megbízatást kapott, Csány László helyett királyi biztosul teljes hatalommal felruháztatott a megye területére.

81 132