A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 8. (Veszprém, 1969)

Keve András: Emlékezés Lovassy Sándorra

Hajek Antalét, aki fácántenyésztési könyvével és számos Somogymegyéből (Kálmáncsa) származó faunisztikai adatközléssel tette nevét ismertté. A keszthelyi „Gazdasági Tanintézet"-et Darányi Ignác emeli 1906-ban a Gazdasági Akadémia rangjára {Csiki 1966), és ennek a főiskolának lett az igazgatója Lovassy (1916). A fiatalsággal iparkodik megkedveltetni a zoológiát, gazda körökben pedig népszerűsíti az állatok, főként a madarak gazdasági jelentőségét. Az első világháború idején keveset hallat magáról, de a húszas évektől kezdve élete végéig ismét sok cikke és tanulmánya jelenik meg. A magyar zoológia súlyponti kérdései mindig az entomológia körül forogtak. A rovartan terén bőven található gazdasági vonatkozású irodalom és könyv. A magyar irodalomban mindig hiányzott olyan munka, mely nemcsak a madarak, hanem az összes gerinces állatok gazdasági szerepét tárgyalja, azaz ismerteti a gerinces állatokat. Még 1898-ban Lovassyt bízta meg a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók Vándorgyűlése egy ilyen irányú mű megírásával, de annak megjelenése elhúzódott. Lovassy 1921-ben válik meg a Gazdasági Akadémiától, és most már sokkal több időt szentelhet könyve megírására. A munka 1927-ben jelenik meg a Természettudományi Társulat kiadásában, címe: „Magyarország gerinces állatai és gazdasági vonatkozásaik.'''' Bár ma már egyes kisebb problémákat más szemmel látunk mint negyven évvel ezelőtt, mégis páratlan mű és jelentős forrásmunka a magyar zoológiai irodalomban. 1927-ben ott látjuk a X. Nemzetközi Zoológiai Kongresszus rendezőbizottságában, 1930-ban Páduában vesz részt a XI. Zoológiai Kongresszuson. Emlékezetem szerint itt találkoztam Lovassywal első ízben. Horváth Géza, Entz Géza és Csiki Ernő vezetésével erősen összetartott a kis magyar zoológus gárda, melynek tagjai voltak Ábrahám Ambrus, Gelei József, Kadocsa Gyula, Kotlán Sándor, Ludány György, Wagner János. Hozzánk csatlakoztak az erdélyi zoológusok is mint Lintia Dénes — Herman Ottó egyik tanítványa — és az akkor még fiatal zoológus, ma a kolozsvári egyetem professzora, V. Pop. Sok kellemes órát töltöttünk együtt és mi akkori fiatalok sokat tanultunk az idősebb generációtól, hiszen neves magyar öregjeink mellett olyan jóhírű tudósok is megjelentek a kongresszuson, mint Hertwig, Antipa, Brandes stb. stb. A nemzetközi szereplésen kívül Lovassy számára sok sikert hoztak ezek az esztendők. Végre megmozdult a keszthelyi nagybirtokos, Festetics Taniszló a múzeum érdekében : nemcsak telket, hanem egyik istállóját lebontva építőanyagot adományozott a múzeum céljaira. A magyar állam pedig felépítette a múzeum mai neobarokk palotáját 1928-ban, ahová Lovalj/, Csák és Sági gyűjtése méltó otthonba költözködött. A kapunyitás nagy elégtétel és elismerés volt Lovassy és társai számára. Egy munka azonban még mindig késett, éspedig az 1885—1889 közti négy éves, az Akadémia támogtásával az Ecsedi-lápon végzett kutatások eredményének a leszűrése. 1931-ben a Magyar Tudományos Akadémia kiadásában végre ez is napvilágot látott. Bár a munkán érezhető a közben eltelt csaknem 50 év, hiányzik belőle a friss impressziók visszatükrözése, talán valamivel több pozitív adatot várhattunk volna tőle, és az oológiai szemléleten felül is valamicskét, mégis a szemtanú tollából kaphatunk képet egy eltűnt madárparadicsomról. Az 1926-ban megalakult Magyar Ornithológusok Szövetsége Lovassyt azonnal dísztagjai sorába választotta, mely elismerése volt munkásságának és a szövetség Kócsag c. folyóiratában meg is hálálta cikkeivel a kitüntetést. Örült a ténynek, hogy a magyar ornithológusok szervezkednek, mozognak, de mihelyt észrevette, hogy ebben a mozgásban a viszályok csírái rejlenek, nem vett többet részt az aktív munkában. Mintha a madarak is meg akarták volna hálálni a velük való foglalkozást. A hazai madártant ezekben az években izgalomban tartotta a balkáni gerle (Streptopelia decaocto) hirtelen megjelenése és gyors terjeszkedése. A Balaton partján még alig lehetett számolni előfordulásával, és íme 1936 decemberében pont Lovassy udvarán telepszik meg az első balatoni pár. Nem félreértés volt, vagy figyelem elkerülése, hiszen mindenfelé az országban a galambtenyésztők azonnal észrevették térhódítását, nem kellett ornithológus annak megállapításához, és nem is egyedülálló eset, hogy pont ornithológus kertjébe telepszik le a vidéken első ízben, hiszen néhány év múltán Bécsben az első pár Niethammer professzor kertjében költött. Lovassy sietve és örömmel adott hírt az eseményről a Természettudományi Közlönyben (1938). 1940-ben Lovassy a múzeum vezetésében is átadta helyét a szülővárosába akkor véglegesen visszatérő másik nagy múzeum-alapítónak, dr. Darnay-Dornyay Bélának, a tatai, rózsahegyi és salgótarjáni múzeumok alapítójának, bár a tiszteletbeli vezetést megtartotta. Még ekkor is friss, fiatalos és tele van tervekkel. Amidőn 1941-ben engem bízott meg Entz Géza professzor a rendszeres balatoni kutatások irányításával, illendőnek éreztem tiszteletemet tenni annál az embernél, aki voltaképpen 1889-ben a Balatonnál megindította a madártani vizsgálatokat. A Balatont előtte ornithológusaink meglehetősen elkerülték. Ugyan megfordult a partján Grossinger, Petényi, Szikla Gábor, sőt a Magyar Nemzeti Múzeum számára gyűjtést végzett Dréher István, de az ő itt-tartózkodásuk nem volt hosszú idejű. Herman ugyan járt már Lovassy előtt a Balatonnál, de őt abban az időben a halak és a halászat néprajza jobban érdekelték mint a madarak. Csak Lovassy letelepedése után egy évvel, 1890-ben választotta Herman a „minta megfigyelés" állomásául Tótszentpált, a mai Somogyszentpált. Lovassy azonban csaknem 60 évet élt a Balaton partján, ennek és a Kisbalatonnak a madarait szüntelenül figyelgetve. Látogatásom tehát mindenképpen indokolt volt. Egyik idős, nehezen mozgó rokonom vitt el Lovassy lakására. Vele szemben a sokkal idősebb Lovassy annál élénkebben fogadott. A keszthelyi városi parkhoz közel fekvő házát messziről fel lehetett ismerni az utcára kihajló bambuszokról és az udvaron díszlő nagy kaktuszairól. Mindjárt elvezetett a múzeumba. Ezen a 9