A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 7. (Veszprém, 1968)

Papp Jenő: A Bakony-hegység állatföldrajzi viszonyai

28. Gyertyános-tölgyes a gyulafirátóti Gyökeresben (foto Papp) 28. Hagebuchen- und Eichenwald im Gyökeres nächst Gyulafirátót 28. Hornbeam-oak grove in the Gyökeres at Gyulafirátót 28. Дубово-грабовый лес в дыолафиратотском Дьёкерсше Állatvilágának színező elemei majdnem kizárólag montán jellegűek. A Bakony kistájai közül a legtöbb színező elemet, éspedig 39-et innen ismerünk. Ezek megoszlása a következő (zárójelben a montán-szubalpesi fajok száma): holarktikus 1 (1) faj, „euráziai" 9 (4) faj, „európai" 17 (8) faj, „dél- és délkeleteurópai" 11 (1) faj és „közép-európai—alpesi" 1 (1) faj. A megoszlásból láthatjuk, hogy az „európaiak" uralkodnak. A montán elemek talán kivétel nélkül a bükkös-övben élnek, de szinte mindig a bükkös valamilyen különleges helyén (szikla-szirt, lucos-folt, erdő-széli többszintű társulás, patakmenti magaskórós vegetáció, stb.). Boreo-alpesi vagy legalábbis feltehetően boreoalpesi elemek a következők: Tenthredo trabeata és Osmia pilicornis (Hym.), Vertigo alpestris (Moll.). A két hártyásszárnyú faj észak- és közép-európai, az egyetlen csiga faj pedig nyugatpalearktikus eltérjedésű. A montán-alhavasi fajok száma 14: Pyrrhosoma nymphula (Ódon.), Carabus variolosus (6. ábra), Cantharis pagana, Podabrus alpinus, Laena viennensis (10. ábra), Gnorimus octopunctatus, Rosalia alpina (11. ábra), Phyllobius arborator (Col.), Euphydryas aurinia, Eupithecia intricata (Lep.)

5 Goniodiscus ruderatus (Moll.), Triturus alpestris (Amph.) (21. ábra) és Regulus regulus (Aves). A felsorolt fajoknak az elterjedése igen széles skálájú: holarktikustól kezdve az areál leszűkülhet egészen a Délkelet-Alpok—Dunántúlra, legtöbb (számszerint 17) különböző „európai" elterjedésű faj. A „déli" elemek sorából jelentőségre nézve kiemelkedik a Dasumia canestrini (Arachn.), mely balkáni-itáliai faj a pálházai sajmeggyes tölgyesben éri el legészakibb előfordulási pontját. A meleg- és szárazság-kedvelő elemek majdnem minden esetben a művelt területre vagy ezek szomszédságába (Bakonybéli-medence, Zircij-medence) hatolnak be, tehát jelenlétük nem természetes, másodlagos. Mi teszi lehetővé a montán elemek tenyészését az Északi-Bakonyban? A rendszertani részben mindig igyekeztünk rámutatni ezek okára. Most ne a „faj", hanem a „környezet" szempontjából vegyük szemügyre a dolgot. A felszín közép-, helyenként magashegységi jellege, szurdokvölgyei, idős bükkösei és tölgyesei, nyirkos-párás kaszáló- és láprétjei, árnyas-hűvös erdei, szirtjei-sziklái, északi letörései megannyi mezoés mikroklimatikus helyek, ahol a természet maga kínálja a különböző hűvösség- és nedvességkedvelő montán-alhavasi elemeknek az életlehetőséget. Nagyon sokszor nem a zonális viszonyok, hanem magának a tájnak a felszíni alakulatai azok, melyek sokkal inkább kedveznek az állatvilág „rendellenes", „azonális" viselkedésének. Híres botanikusunk, GÁYER GYULA szavai jutnak eszünkbe ezzel kapcsolatban: a flóraelemek (és faunaelemek) nem annyira a magasságtól, mint inkább a vízmosások, mélyedések, források rejtett mikroklímájában őrzik azokat a feltételeket, melyek magashegységivé teszik az ott élőket. Mindemellett akadhat olyan eset, amikor az ember mozdítja elő montán faj megtelepedését, pl. a királyka fészkelése a hódoséri ültetett lucosban. Az Északi-Bakony a maga számos montán-alhavasi elemével eléggé szigetszerűen helyezkedik el a Kárpát-medence állatvilágában. Hozzá legközelebb nyugat felé a Kőszegihegység, északkelet felé pedig a Pilis—Börzsöny hegyvidék, ahol ugyancsak magas a montán-alhavasi fajok száma. Mindkét középhegységünk több száz kilométerre van tájunktól, nem is említve a Kárpátokat és az Alpeseket. Valószínűt299