A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 7. (Veszprém, 1968)
Papp Jenő: A Bakony-hegység állatföldrajzi viszonyai
két állandó vizű patak (Eger, Séd). Az Eger-patak hosszú szakaszon (Hegyesdig) a Balaton-felvidék és a Déli-Bakony közti természetes határ. Több csermely és ér fut le a Kabhegyről és az Agártetőről, de ezek tartós szárazság idején általában kiszáradnak. Elsősoriban tőzegmoháiról nevezetesek a kabhegyi tavacskák (pl. öcsi Nagytó). Bizonyára él bennük faunisztikai érdekesség is (pl. Nematoda fajok). A kistály három hegyvidékét erdő borítja (erdősültégi foka kb. 45—50%). A hátak, hegyek, letörések északi oldalán a bükkösök részben zonálisák, részben mezoklimatikusak. Nevezetes vegetációs jelenség a bükk és a melegkedvelő tölgy erdők találkozása. A gyertyános-tölgyesek mellett jellegzetesek a genyőtés cserestölgyesek főleg a Kabhegyen. Európaszerte híres a miklóspálhegyi (fenyő—nyír kori) tiszafás. A montán-szubalpesi növényfajok közül legnagyobb hírnévnek a medvefül kanlkalin (Primula auricula) örvend (a márkói Malomhegy sziklagyepjében). A 11 színező állatfaj megoszlása majdnem egyenlő: 4 „euráziai", 4 „európai" és 3 „déli" elemet sikerült innen kimutatni. Az első zoogeográfiai analízis szerint átmeneti területnek tarthatjuk a Balaton-felvidék és az Északi-Bak ony között. Színező elemei közül ökológiailag a montán fajok vannak többségben: Triturus alpestris (21. ábra) és Bombina variegata (Amph.), Cicindela silvestris (Col.), Paleochrysophanus hypothoe (Lep.) (17. ábra). A két melegkedvelő faj : Barbitistes serricauda (5. ábra) és Phaneroptera nana (Orth.) tölgyesek napos-meleg sziéléin-tisztásain, ill. nyílt vegetációjú területeken él. Az utóbbi faj areáljának északi határába beleesik a Déli-Bakony. 4. Északi-Bakony. — A Bakony összterületének kb. egynegyedét alkotja, egyben a legjobban jellemezhető állatföldrajzi kistájunk. Jelenlegi ismereteink szerint a Bakonyalját leghelyesebb ehhez a tájhoz csatolni — bármennyire is szembekerülünk a geomorfológus vagy a botanikus álláspontjával. 25. A Keszthelyi-hegység a gyenesdiási Nagymezőről (foto Papp) 25. Das Keszthelyer Gebirge von der Nagymező nächst Gyenesdiás 25. The Keszthely Mountain viewed from the Nagymező at Gyenesdiás 25. Ксстхейскаи горная местность со стороны дьонсшдиашского Надьмезё Tájunkat a Déli-Bakony (a Várpalota—Veszprém—Ajka törésvonal), ÉNy~on a Kisalföld, Ken pedig a Zirci-medence nyugati széle és a Cuha-völgy határolja. Az Északi-Bakonyról mondhatjuk el leginkább, hogy „középhegység" A kiterjedt „hegységek" egy-egy nagyobb hegy köré tömörülnek (pl. Kőris-hegy, Pápavár, Durrogóstető). A hegyek közé az egész Bakony legbővizűbb patakjai és szurdokvölgyei vágódtak be. A hegyes-völgyes táj gyakran emlékeztet bennünket a Kárpátok bérceire. Az Északi-Bakony átlagos tengerszint feletti magassága 300—400 m (déli peremén levő Hárskút az ország legmagasabban fekvő községe: 480 —500 m tszf.), aminek közismert tektonikus oka van: az egész Bakony DK—ÉNy-i irányban (a Balaton medencéjétől számítva) emelkedik. A Bakonynak is legmagasabb csúcsa a Kőris-hegy (703 m). Négy hegye emelkedik 600 m fölé: Kékhegy (669 m), Somhegy (650 m), Papod és Hajag (646 m). A hegyek anyaga mészkő és dolomit, barna erdei, foltokban rendzina és lösz talajtakaróval. A térszínre nagyon jellemző, hogy a letörések, szurdokvölgyek, patak-völgyek és a sokszor meredek lejtőjű hegyek-gerincek néhány négyzetkilométernyi területen is sűrűn váltogatják egymást, igen változatos tájképet nyújtva a gyönyörködőknek (26—28. ábra). Éghajlata ugyancsak hegyvidéki. Ide esik hazánk legnagyobb kiterjedésű, nedves-hűvös, de enyhe telű területe. Évi csapadékátlaga 750—800 mm (a Kőris hegyé 850 mm), tenyészési periódusban (márciustól október végéig) 450—500 mm. A Bakonyban ez a kistáj kapja a legtöbb csapa297