A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 7. (Veszprém, 1968)

Papp Jenő: A Bakony-hegység állatföldrajzi viszonyai

mészsziikla rendziinájában egyelve 19 db, 1961 szeptember 24 (PINTÉR L. 1968:180-181). Mindhárom bakonyi előfordulás beleesik a faj areáljának a keleti határába. Fosszatisan angliai éis németországi pleisztocénből került elő (Angliában ma nem él), és a Kárpát-medencében negyedkori faj (VÁGVÖLGYI 1954:263, 266). Goniodiscus ruderatus STUDER (Gastropoda: Enodontidae). — Bár hazánkban több középhegységi csigafaj előfordulását ismerjük, mégis érdemes a Bakony színező elemei közé sorolni a szóbanforgó fajt. Areal ja kiterjed a holarktikus faunaterület északi felére, déli felén (pl. a Mediterráneumban) legfeljebb szigetszerűen fordul elő. Közép-Európában jobbára szétszórtan ismerjük hegyvidéki lelőhelyeken, bár néhol síkvidékre is leereszkedik. „A Kárpátok területén szétszórtan fordul elő, de nagy területeken hiányzik, mint pl. az Északkeleti-Kárpátokban. Délnek leér a Mátráig (Kékes, Galyatető), a Bükkig (Bánkút) és a Börzsöny-hegységig (Nagyinóc). A Dunántúlról Kőszegről sorolják fel" (SOÓS 1959:78). Magam az Északi-Bakonyban gyűjtöttem: Csesznek: Gézaháza, Ördögárok, mész-szikla körüli avarban egyelve 1 db, 1957 október 31., det. Pintér (PAPP 1959:87). A faj észak-bakonyi jelenléte malakológiai szempontból erősíti meg azt, hogy hegyvidéki (montan) fajok a Bakonynak mindenekelőtt ezen a résztáján képesek megfelelő környezetet találni életfeltételeik biztosítására. A magyarországi középhegységekben (így a Bakonyban) ismert előfordulásai egyben ennek a holarktikus, Közép-Európában hegyvidéki fajnaik a déli határát jelzik. Fosszilisan számos kárpát-medencei (pl. tihanyi) felső-pliocén (mintegy 1—1,5 millió évvel ezelőtti) faunaegyüttesben mutatták ki, tehát a jégkorszak előtt már hazánkban is élt ez a faj, azaz földtörténeti szempontból preglaciális faunaelem (SOÓS 1. c). Pomatias elegáns O. F. MÜLLER (Gastropoda: Pomatiasidae) (20. ábra). — Mediterrán faj, melynek Nyugat-Európában vannak atlantikus kisugárzásai. Közép-Európában (Németország belseje, Csehország, Alsó-Ausztria, Magyarország) csak szórványosan, in288 kább szigetszerűen fordul elő. Hazánkban elevenen Tihanyból és Bérbaltavárról (Kemenesalja) régóta ismerjük, újabban AGÓCSY, KÁROLYI és PÖCS az ország délnyugati határvidékén (Örtilos, Zákány) xerotherm helyéken, AGÓCSY pedig még a DunaTisza-iközi Ócsán is megtalálta. Szubfosszilisan ellenben hazánk több pontján került elő, amiből SOÓS arra következtet (1956:17), hogy „a közelmúltban jobban el volt terjedve". Hazai ökológiai viszonyairól pedig ugyancsak ő a következőket írja (1. с): A Balkánon „határozottan melegkedvelőnek látszik, s Nyugat-Európában is meleg, napos helyeken található, így annál meglepőbb, hogy Tihanyban a félsziget északi, erdős-árnyas oldalán részben szárazabb helyen (pl. Fehérparton) sűrű bokrok alatt, de részben az ott kibugyogó forrás (Cyprián-forrás) környékén olyan helyeken él, amelyeket a forrás sziétszivárgó vize sáros-tocsogóssá tesz, s ott magán a sáron mászkál, tehát ezen a helyen határozottan hűvösség- és nedvességkedvelőnek mutatkozik." Laciniaria сапа HELD (Gastropoda: Clausiliidae). — Magashegyvidéki (montán) közép- és kelet-európai faj. SOÓS szerint (1959:69) elterjedésének központja a Keleti-Kárpátok. A Keleti- és a Déli-Kárpátok keleti hegységeiben gyakori, míg areáljának más részein (Lengyelország, Csehszlovákia, Németország, Svájc, Ausztria, Balkán, Szovjetunió európai része) többnyire szórványosan fordul elő. Hazánkban ROTARIDES találta biztos lelőhelyét a dunántúli, tehát dombvidéki Kardosfapusztán (a kaposvári járásban) (SOÓS 1. с), a Preillyricumban. PINTÉR I. (1962:84) pedig első bakonyi ós második hazai adatát közölte a Kovácsihegyről („bazaltárkok" és „Vadlánlik*") A bazaltárkokban 135 példányt gyűjtött, tehát feltűnően nagy egyedszámban került elő. Legújabban Padragkút környékén találta meg (PINTÉR L. szíves szóbeli közlése). VÁGVÖLGYI (1954: 262) negyedkorban kialakult és a Kárpát-medencébe bevándorolt (tehát nem bennszülött) fajnak tartja annak ellenére, hogy mai areáljának központja az említett Keleti-Kárpátok. Vertigo alpestris ALD. (Gastropoda: Pupillidae). — Boreo-alpesi faj, a palearktikum északi felében sokfelé előfordul, de seholsem közönséges. KözépEurópában, így Magyarországon is jégkori maradvány-faj. Mind az Alpokban, mind a Kárpátokban felhatol a fahatár fölé. ,,A Kárpátok területén nagyon ritka, a Bükkben (Hollókő) Vágvölgyi 550—750 m magasságban akadt rá, a Dunántúlon, a Tátikán pedig Pintér" (SOÓS 1959:23). Az elmúlt években derült ki, hogy a Bükkben több helyen él (Garadna- és Szalajka-völgy) (PINTÉR L. 1968:178). PINTÉR I. (1957:104) a következőket írta lelőhelyéről: „a Tátika nyugati lejtőjéről, a bazaltkövek közül vett földminta rostálásánál találtaim 6 példányát . . . További kutatásra vár az a kérdés, hogy a Tátika-vonulat reliktum-területnek minősíthető-e." Tehát PINTÉR J. nem biztos abban, hogy a faj tátikai populációja valóban a jégkorszak idején jelent meg ott. Legújabban közölte PINTÉR L. (1. c.) további bakonyi lelőhelyeit (Kovácsihegy, Rezi), és 20. Pomatias elegáns (foto Agóosy)