A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 7. (Veszprém, 1968)

Papp Jenő: A Bakony-hegység állatföldrajzi viszonyai

sökkel szemben a nagylevelű hárs (Tilia platyphyllos) és a magas kőris (Fraxinus excelsior) tud megkapaszkodni és erdővé nőni a sziklák, kisebb-nagyobb kődarabok és kőfolyások közt képződött talajon. A köves aljzat főleg a petrofil fajoknak (pl, futrinkák, csigák) kedvez. Ugyanakkor cserjeszintje változatos, ahonnan olykor fauniszitikai specialitások kerülnek elő. Kiváltképp az Északi- és a Keleti-Bakony viszonylag mély (és szűk) völgyeinek alján (Szarvad-, Márvány-, Tóth-, Hálóvetőárok, stb. — Sötiéthorog-, Gaja-völgy, stb.) a völgyoldalak zonális tölgyesei, ül. bükkösei — a lejtés és égtáji viszonyoktól függően — hirtelen vagy fokozatosan adják át a helyüket a szurdokerdőnek (Phyllitidi-Aceretum). A kifejezetten montán növények mellett gyakran itt akadhatunk rá montán állatfajokra, melyek egészében véve ugyan (az állat mozgékonysága, differenciált környezeti igényei miatt) kisebb eshetőséggel fordulhatnak elő, mégis állatföldrajzi jelentőséget kölcsönözhetnek egy-egy szurdokerdőnek. А В а к о n y n а к talán legszebb erdei a bükkösök. Legelterjedtebb bükkös állományok az Észak i - В а к о n y b a in vannak, de a Bakony más táján is gyönyörködhetünk öreg bükkösökben (pl. a Tátikán, a Keszthelyi-hegység, a Déliés a Keleti-Bakony északi—északnyugati— északkeleti lejtőin-lankáin, stb.) Mint már említettük, a bakonyi bükkösök öve 300—700 m közt van. Néhol, így pl. az Északi-Bakony nyugati részén (Durrogóstető, Iharkút környéke) leereszkedik 200 m-re, rojtosan benyomulva a tölgyesek zónájába, mezoklimatikus, geomorfológiai, esetleg edafikus tényezők közrejátszása miatt. A bakonyi bükkösök talaja üde, tápdús, csapadékigénye 600—700—£00 mm között ingadozik. Amennyiben az égtáji kitettség, a talaj, a csapadék, valamint a hűvösebb átlaghőmérséklet kedvező, úgy a bükk egyaránt képes erdővé fejlődni dolomit-, mészkő-, bazalt- és löszfelszínen. Általában a bakonyi bükkösök lombkoronája 25—30 m magasságban záródik, cönológiailag a szubmointán bükkösöknek (Melico-, ill. MelittiFagetum) sajátos kialakulási formája, néhány atlanti-sziuibmeditierrán, illír, vagy közép-európai növény fő termőhelye. A lombkoronaszintben előfordul a gyertyán (Carpinus betulus), a mezei juhar (Acer campestre), virágos kőris (Fraxinus ornus) és a hegyi szil (Ulmus scabra), bár tiszta bükk-állományok is elég gyakoriak. Ha pedig feltűnik a bükk keveredése más, termőhelyileg oda nem illő faféllévei, az inkább az erdőgazdálkodás, semmint a természet számlájára írandó. Gyepszintjéiben gazdag a koratavaszi aszepktus. A Bakonyban egyaránt elterjedt az Asperula-, Oxalis acetosella-, Melica uniflora és a Carex püosa-típusú bükkös, melyek mindenkori kialakulása elsősorban a talajviszonyoktól függ. A magasabban (450—500 m felett) fekvő bükkösökben a szubmontán fajok elmaradnák, montán bükkös zóna mégsem veszi át a helyét annak ellenére, hogy a Dunántúli Középhegységben (mindenekelőtt az Észaíki-Bakonyfoan) itt lenne erre egyedül lehetőség. A montán állatfajok igazi élőhelye — hasonlóan a vegetációhoz •— a bükkösök vagy legalábbis a b ü к к ö s - ö v. Az eddigi megfigyelések alapján azt kell megállapítanunk, hogy montán fajok aránylag kis számiban élnek a Bakonyban. Pedig éppen a kiterjedt bükkösök a maguk hűvös mikroklímájával, különösen az avar-, mohaés fatörzsszintben, továbbá a laza záródású részek és erdők közötti kisebb-nagyobb tisztások számos lehetőséget kínálnak a különböző állatcsoportok fajainak. Vagy talán a bakonyi bükkösök szubmontán jellege úgy mutatkozik meg a faunáiban, hogy még a „közönséges" montán elemek közül is több faj kihullik éppen a „szubmontán" környezeti feltételek rostáján? Vagy inkább csak arról van szó, hogy eddig viszonylag keveset gyűjtöttek a bükkösökben? A jövő kutatásai fogják végleg eldönteni, hogy a Bakonyban miért kevés a montán faj, bár valószínűleg az arányszám lényegesen nem fog változni, ül. csupán bizonyos csoportok (pl. bogarak, lepkék, csigák) esetében várható az -arányszám lényeges emelkedése. Természetesen bükköseinkben sok-sok olyan faj él, melyek egyáltalán itt élhetnek, hiszen a „szubmontán" jelleg számos fajnak kedvezőbb a „montán"^nál. Az előzőekben az állatföldrajz szemszögéből emeltük ki, hogy a bakonyi bükkösökben milyen párhuzamosság tapasztalható a montán növény- és állatfajok előfordulásában. A téma érdekes és érdemes vele behatóan foglalkozni még akár cönológiailag is. A Bakony lomboserdeivel kapcsolatban megemlítjük azt a feltűnő jelenséget, hogy — összefüggésben a klímaelemek horizontális gradációjával — a bükkös és tölgyes zóna elkülönülése nem oly szembetűnő : ellentétes ökológiai igényű erdőtársulások kerülhetnek egymással szomszédságba. Például a Déii-Bakonyban a bükkös és a melegkedvelő tölgyes közt kimarad a gyertyános261