A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 7. (Veszprém, 1968)

Papp Jenő: A Bakony-hegység állatföldrajzi viszonyai

A Bakony talajtakarója, vizei és barlangjai A Bakony talajtakaróját két tényező szabja meg: a felszínt túlnyomóan alkotó dolomit és mészkő, továbbá tájunk középhegységi jellege. A talaj a növényzettel kölcsönösségi viszonyban van: a talajtakaró változása magával vonja a ve­getáció átalakulását és fordítva. A Bakony talajai az erdőtalajok típusába tar­toznak. A földtörténeti középkori kőzeteken, a do­lomiton és mészkövön kívül a fekete, illetve bar­na rendzina erdőtalaj számos altípusa és változa­ta fordul elő. A rendzina zömében az Északi-Ba­kony déli felében ós a Keszthelyi-hegységben ké­pez talajtakarót. Rajta jórészt különböző tölgye­siek és kisrészt bükkösök tenyésznek. A Bakony többi táján a középkötött vályo­gos és agyagbemosódásos barna erdőtalajok ural­kodnak, melyeknek ugyancsak számos változatát ismerjük. Ezeket a talajokat csak helyenként váltja fel a löszös, kavicsos, podzolos erdőtalaj. A kavicsos talajok növényföldraj zi szempontból jelentősek, mert ott különböző savanyúság-ked­velő társulások lépnek fel. Alárendelt szerepet játszanak a réti- és láp­talajok, melyek lapályok on, széles völgyekben, medencékben, stb. alakultak ki. Legkiterjedtebb a lápi talaj a Tapolcai-medencében. Réti talajok jobbára az állandó vizű patakok öntésterületén jelennek meg, termőhelyet biztosítva a kaszáló­rőt társulásoknak. Sajnos a Bakonyban sokfelé tapasztalhatjuk a talajpusztulást, az erózió nagyon különböző eseteit.. Az erózió elsősorban a múlt meggondo­latlan erdőpusztításainak és olykor a helytelen mezőgazdasági gyakorlatnak egyik eredménye. Az erózió megfékezése, megakadályozása és meg­előzése a jelen egyik legsúlyosabb erdő- és főleg mezőgazdasági feladata. * * * Annak ellenére, hogy a Bakonyban évente 600—800 mm csapadék hullik, mégis kevés a fo­lyó- és állóvize. Ennek megfelelően szegény a vízhez kötött faunája. A víztelenséget azzal indo­kolják, hogy a csapadék kevés helyen tud sédek és csermelyek alakjában lefolyni, illetve kisebb­nagyobb tavakban összegyűlni, mert a hegység főtömegét alkotó különböző mészkövek és a do­lomit a mélybe vezeti a vizet. A gyakran több száz méter mélységbe eltűnő víz a szerkezeti lej­tésiek-dőléseik irányában folytatja útját, hogy va­17 lahol a hegység peremén, bővizű karsztforrások­ban fakadjon ismét a felszínre (Tapolcafő, Gye­pűkaján, Inota). Jellemző, hogy a bakonyi nép „kúf-raak nevezi azt a sok-sok forrást, mely szerte a Bakonyban (főleg az Északi-Bakonyban) buggyan a felszínre. A „kutak" vízhozama kevés, ami közvetve utal arra, hogy a csapadék elenyé­sző hányada kerül az amúgy nagyon hangulatos forrásokhoz. Valószínű, hogy még a közelmúlt­ban is bővebb volt a források vize, és napjainkra a bányászkodás vagy éppen a helytelen erdőgaz­dálkodás apasztotta le, sőt szárította ki őket. A víz az élet egyik leglényegesebb eleme. A Bakonyban is fennáll az a visszásság, hogy bár hullik bőven csapadék, mégis viszonylag kevés marad belőle a felszínen. Emiatt különösen a nyárvégi csapadék-minimum idején a vegetáció sokfelé küzködik a vízhiánnyal, ami nyilván nem lehet közömbös az állatvilágra nézve sem. A fo­lyamat akkor tűnik fel igazán, ha a csapadék-mi­nimum idején kánikulai szárazság van, tehát a párolgással járó vízveszteség felszökik. Néha ka­tasztrofális következménye lehet a szárazsággal párosult vízhiánynak, aminek főleg a mezőgazda­ság látja a kárát, * * * Hegységünk barlangjainak4íarsztjelenségei­nek legjobb ismerője: BERTALAN KÁROLY szerint a Bakony elaggott karsztvidék. Igazi bar­lang a Bakonyban kevés van (balatonfüredi Ló­czy-barlang, tapolcai langyosvízű Tavasbarlang, kabhegyi MacskaÜk, Dudar: sűrűhegyi Ördög­lik, Ugod: bajszabarnai Pénzlik, Bakonyszűcs: Odvaskő-ibarlang, kőrishegyi Ördöglik, stb.), a kisebb üregeknek, zsomboly oknak és víznyelők­nek a száma kb. 80—85. Ezeknek azonban inkább őslénytani jelentőségük lehet, hiszen kitöltésük fossziliákat rejtegethet (pl. Veszprém: tekeres­völgyi Kőfülke, rezi Sikaliktya-barlang). A re­cens fauna barlangi specialitásokat nem tartogat­hat, mert egyszerűen a barlangok és üregek kis méretüknél fogva alkalmatlanok erre. Szokvá­nyos barlang- és üreglakó fajok szép számmal kerültek és kerülhetnek elő innen, ezek azonban az alapfauna tagjai, semmint a színező elemek gyarapítói. Állításunkat a két ismert barlangban, a füredi Lóczy-barlangban és a tapolcai Tavas­barlangban végzett faunisztikai vizsgálatok szé­pen igazolják (LOKSA 1960/ia—b). Hasonló ered­ménnyel végződött a geológiaÜag nevezetes Ko­vácsi-hegy barlangszerű bazaltfolyosójának a ku­tatása (LOKSA 1961). 257

Next

/
Thumbnails
Contents