A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 7. (Veszprém, 1968)

Boros Ádám–Vajda László: A Bakony-hegység lápjainak mohaföldrajza

A Bakony-hegység lápjainak mohaföldrajza A Bakony-hegység mint zömében a MagasBakonytól a Balaton-felvidéken át a Keszthelyihegységig karsztosodó mészkövekből és dolomitból felépített hegyvidék, lápokban szegény. Ahol azonban a keleti oldalon a karsztvizek a felszínre bukkannak, a források érdekes lápréteket táplálnak. Más a helyzet a bazalttal fedett részeken. Éppen mohaföldrajzi szempontból különös érdekességűek azok a kis lápszemek, melyek a bazaltterület apróbb-nagyobb medencéiben foglalnak helyet. A Kabhegy alján az öcsi Nagy-tóban, a Balaton-felvidéken a szentbékállai Fekete-hegy kerek tavában, végül a kovácsi-hegyi (Keszthelyi hegység) Vad-tóban tőzegmohás lápok vannak. Ezekkel bővebben foglalkoztunk a Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei IV. kötetében, ezért — az ismétlések elkerülése érdekében — itt csak utalunk e tanulmányunkra, Az eddig közöltekhez hozzátesszük még, hogy az öcsi Nagy-tó lápjából kimutatott 6 Sphagnumfajt VAJDA L. a közelmúltban egy hetedikkel gyarapította. A régebben ott gyűjtött anyagában a Magyarországra nézve új Sphagnum plumulosum ROLL. fajt is megtalálta. Ezeken kívül a Bakony belsejében csupán néhány szerény forráslápot találunk. Jelentősebbek azok a láprétek, amelyek a Tapolcai-medencében, a nyugati Bakonyalján és a Bakony keleti oldalán, az egykori Sárrét folytatásában, a Séd mentén forrásokból táplálkozva alakultak ki. A Séd menti láprétek forrásai közvetlenül a dolomitból fakadnak és mészben gazdagok. A nyugati Bakonyalján, a Tapolca medencében és a Lesence-patak mentén levő források ellenben mészben szegények. A jelenséget azzal magyarázzuk, hogy a Tapolca-medence szélén tekintélyes kvarcból álló kavicsrétegek vannak és ezekből, ahol azt lösz nem fedi, mészben szegény forrásvizek kerülnek a felszínre és helyenként ezek biztosítják a láprétek vízét. A teljesen lecsapolt egykori Sárrét eredeti flórájáról vajmi keveset, mohaflórájáról pedig semmit sem tudunk. A Séd partján fakadó források körül azonban napjainkig megmaradtak a láprétek és forráslápok töredékei. Ezeknek vize hajdan nagyrészt a Sárrétben veszett el, s valószínű, hogy e rétlápok flórája valamennyit megőrzött a Sárrét egykori kiterjedt lápjainak növényvilágából. Ezek a forráslápok és rétlápok a következők: Gyulafirátót alatt, Jutás felé a mai halastavak partjain a „Miklád" láprétek, Várpalota és Öskü között a Kikeri-tó láprétjei, kis forrásláp Pétfürdő közelében a dolomitdombok alján, a Séd joibbpartján. Az alföldi viszonyokkal ellentétben jellemző ezekre a láprétekre, hogy tömeges a nyúlfarkfű (Sesleria coerulea) rajtuk s az Alföldön — a Nyírség kivételével — hiányzó csermely aszat (Cirsium rivulare) gyakori kísérője. A legfeltűnőbb jelenség, hogy a pétfürdői dolomitdombsor alján fakadó, inkább csak szivárgó forrás erében alakult ki egészen kis láprét (Mennyanthetum) benne az északias elterjedésű fonalas sás (Carex lasiocarpa EHRH.) vidrafű (Menyanthes trifoliata), partján pedig a kígyónyelv (Ophioglo&sum vulgatum). Máig sem tisztázott, hogy ez a forrás a pétfürdői hévízzel valami kapcsolatban áll-e vagy attól teljesen független forrás. A Carex lasiocarpa acidifil növény, legtöbbször tőzegmohásokban él, aminek itt semmi nyoma, a kísérő mohái csupán közönséges fajok: leginkább a Chrysohypnum vagy Campylium stellatum fordul elő. Ez közömbös faj, az Alföldön is él, erősen meszes helyeken, a Kárpátokban gyakran acidifil környezetben, tőzegmoha társaságában is. Még feltűnőbb, hogy BOROS Á. újabb kutatása (1966) nyomán a Bakony keleti oldalán a Carex lasiocarpa-n&k második termőhelye is van, éspedig a Gyulafirátót alatti halastavak melletti „Miklád" lápréteken Jutás felé. Az itt élő növények (Sesleria coerulea, Carex Davalliana

} C. Hostiana, C. lepidocarpa, Schoenus nigricans, Eriophorum angustifolium, Epipactis palustris, Orchis incarnata, О. palustris, Veratrum album, Salix rosmarinifolia, Polygala amarella, Potentilla erecta, Pedicularis palustris, Galium uliginosum, Cirsium palustre, С. rivulare) mind — a legutóbbi kivételével — olyan fajok, amelyek nemcsak a Bakonyban fordulnak elő, hanem a Duna-Tisza közére is átterjednek. A pétfürdői, egészen kis, a folyásban kialakult láprét-csíkkal 187