A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 6. (Veszprém, 1967)

Tungli Gyula: Emlékezés Bocsor Istvánra születése 160. évfordulóján

hanem a reformkor egyik legkitűnőbb pedagógusa, korának egyik legkiválóbb történelem tanára is volt. Egy korabeli forrás arról tudósít, hogy a kollégium nagyterme kicsinynek bizonyult előadásai alkalmával a hallgatóság befogadására. Nemcsak az ifjúság, hanem az egész város hazafias közönségét is megragadták a francia forradalom eszméi. „A hallgatóság nagy része kinn a folyosón, a nyitott ablakok alatt állott és áhítattal szívta magába az élet mesterének mondott tudomány ékesszóló ajkairól folyó, nemzeti létünk, jövőnk iránti önbizalmat keltő igéit".

6 A történelmet 1840-ig mindenütt latin nyelven tanították az országban. Bocsor István tanári működése első évétől kezdődően (1831) ezzel ellentétben, magyarul tanít. Ezt igazolják magyar nyelvű történelmi kéziratai is. Ez az oka Bocsor történelemtanítása népszerűségének. Hazafias szellemű történelemtanításával függ össze az a lelkesedés, ahogy a pápai főiskola ifjúsága az 1848-as eseményeket fogadta. Születésének 160. évfordulóján tekintsük át ezt a rendkívüli gazdag életpályát, nem a teljesség, hanem csupán az emlékezés és a hagyománytisztelet igényével. A Veszprém megyei Enyigen született, 1807. október 18-án. Apja, Bocsor Péter, jobbágy volt. A tehetséges fiút előbb Lajoskomáromba küldi német szót tanulni, majd 1819-benapápaikollégiumbakerült. Már itt kitűnik tanulótársai közül szellemességével, kitűnő nyelvérzékével, a versírás technikájában való jártasságával. Zenét és éneket is tanul. A kollégiumban szabadabb kötetlenebb volt a tanulók olvasási lehetősége, mint a katolikus iskolákban. A könyvtárkezelésben az ifjúság is részt vett, így Bocsornak is lehetősége nyílt a tiltott könyvek elolvasására, tanulmányozására. A gimnázium elvégzése után mint publicus praeceptor (theológiát végzett, de még nem választott tanár) működik. A protestáns kollégiumokban az volt a szokás, hogy a főiskolát végzett theológusokat kinevezték a gimnáziumban tanárnak, természetes csak a legkiválóbbakat. Bocsor ezt az állást 1831-ben kapta. Sokoldalúságára jellemző, hogy a hatosztályos gimnáziumban földrajzot, matematikát, görög nyelvet, összhangzatos éneket és zenét is tanított. 1835-ben az esztétika, a francia nyelv és a neveléstan rendes tanárává nevezték ki. Könyvet is írt 1836-ban Költészettan címmel. Kiváló képességeit a főiskola tanári kara is felismerte és 1837-ben külföldi tanulmányútra küldi. Tanulmányait a bécsi és a berlini egyetemen folytatja. 1839-ben tért haza és most már mint a pápai főiskola megválasztott s kinevezett tanára, tevékenyen részt vesz az intézmény vezetésében. Már tanársága első évében megválasztották a gimnázium igazgatójának. Előadásainak központi magvát képezték a francia forradalom történetét tárgyaló fejtegetések. 1845-ben ügyvédi oklevelet is szerzett. Az első népképviseleti országgyűlésen Enying község követe volt. A szabadságharcban tevékenyen nem vett részt, a kormányt Debrecenbe nem tudta elkísérni, sőt képviselői mandátumáról is le kellett mondania betegsége miatt. A szabadságharc leverése után vagyonát elkobozták, s Pestre a haditörvényszék elé idézték. Innen szerencsésen megmenekült, majd visszavonult a politikai szerepléstől, jelezve szembenállását a Habsburg uralommal. Szülőfaluja többször felkérte a képviselői tisztség betöltésére, ám ezt a megtiszteltetést mindannyiszor visszautasította. 1850-ben ő alapította a városi Zeneegyletet, majd zeneiskolát szervezett. Létrehozta a városi kaszinót, s tevékeny szerepe volt Pápa kulturális ügyeinek intézésében. Szorgalmazta a városi óvoda és a rajziskola felállítását, ebből a célból gyűjtést kezdeményezett. Legnagyobb örömére megérhette ezen intézmények megnyitását. Életének delén köztiszteletben álló személyiség volt, ötven éves tanári működése évfordulója alkalmával a kollégium tanári kara és tanulóifjúsága meleg ünneplésben részesítette. 1882 után még néhány évig tevékenykedett, míg egyre romló egészsége, elhatalmasodott betegsége 1885-ben a sírba vitte. Említettük már, hogy tanársága első évében megválasztották a gimnázium igazgatójának. Már ekkor javításokat eszközölt a gimnázium rendtartásában: elválasztotta az elemi iskolát a középiskolától. Az elemi iskolában a latin nyelven történő tanítást eltörölte, az oktatás nyelvévé a magyart tette. A gimnáziumot 6, egymástól határozottan elkülönített osztályra osztotta fel, s ezekben az osztályokban a latin nyelv mellett a reáltudományoknak nagyobb teret biztosított. A tanításban szakrendszert vezetett be, állandó tanóra beosztást léptetett életbe. Az osztályok mindegyikébe osztálytanítót rendelt, osztálykönyveket, naplókat rendszeresített a mulasztások, a büntetések, az osztályzatok, valamint az előadott anyag bejegyzésére. Ez az oktatási rendszer a mai követelményeknek is megfelel, pedagógiai elképzelései ma is helytállóak. A fegyelem terén napjainkban is követendő felfogást vallott. Intézetében megszüntette a testi fenyítést. Hirdette, hogy: ,,... a mélyen megalázó büntetések az emelkedni kezdő önállással, nemes önérzéssel nehezen férnek meg".

7 Érdemei vannak az irodalom terén is. Egyik irodalomtörténészünk kimutatja, hogy valahányszor Jókai a debreceni diákéletről ír, adatait mindig a pápai élményeiből meríti. ,,És mégis mozog a föld" с regényében leírja a debreceni diákok búcsúztató dalát, holott a dal szövegét Debrecenben sohasem énekelték, lévén ez Bocsor szerzeménye és a pápai érettségiző diákok búcsúéneke. Dalában játékos, könnyed bájjal azt panaszolja, hogy a végzős növendékeknek itt kell hagyniuk a Dunántúl „Helikonját", Pápát.

8 A hatvanas években bírálatot ír a Pesten felállítandó protestáns főiskola tanítási rendszerét tárgyaló jutalmazott pályamunkákról. A köz érdekében bátran és élesen bírálja a „koszorúzott" dolgozatokat. Az első díjat nyert pályázatot Hetényi János készítette. Bocsor Hetényi rendszerében kifogásolja, hogy ,,.. . az oktató intézetekben legfőbb az iskolarend terve". Bocsor az elsőbbséget a jó tanításban látja. Ehhez a tanítók szakosítására van szükség, és arra, hogy egy tanító egy helyen hosszabb időt töltsön: így tudja megismerni a tanítvány képességeit, így tudja igazán formálni egyéniségét. Külön tárgyalja Bocsor az elemi és középiskola, valamint az akadémia anyagának tanítási módszereit. Az elemi iskoláról vallott felfogása ma is helytálló. Különösen áll ez a megállapítás az alapfokú számtantanításra. Szerinte ,,a csak alapszámokban, ti. 10-ig kell a számvetés négy nemét először megtanítani, úgy menni át a tízes rendszerre".

9 Az olvasásnál az írás és az olvasás egybekapcsolásának szükségességét hangoztatja. Fontosnak tartja az egyhetes tanmenet elkészítését. A középiskolai számtantanítás lényegét a logikai összefüggések felismerésében látja. „Itt apránként, kitűzve már a tudományos célt, bizonyos renddel kell végigmenni a számtanon, de egyébiránt mindenütt nehezebb példákból fejtve ki az egyetemes szabályokat, mert így lesz csak a gimnáziumi számtantanítás előkészítő a magasabb mathézisre". Különösképpen bírálja a pályamunkákban azt, hogy az anyanyelv tanításnak vázlata nem eléggé részletes, s a szerző szinte átsiklik ezen a nagyon fontos problémán. A reáliskolát jónak tartja, helyesen állapítja meg azonban, hogy a tanulókat 10—12 éves korban nem lehet logaritmusra, differenciálszámításra megtanítani, mint ahogy azt Hetényi János tervezetében akarja. Bocsor írásaiban már ott dereng — bár homályosan — a politechnikai oktatás gondolata. „Mert hisz a prakticumot úgysem itt tanulja ám a növendék. Egy gyár, egy műhely több ismeretet ad ám, mint a kathedra és az iskolai pad!"

10 A gimnázium tantervében kiemeli a reál tárgyak tanításának fontosságát, helyteleníti a latin és görög nyelv zsúfolt, nehézkes tananyagát. Nem helyesli a tanárok magas óraszámát, nevezetesen azt, hogy a pedagógusok heti 32 órában tanítsanak, 369