A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 6. (Veszprém, 1967)

Vörös Károly: Inasélet Pápán a XIX. század első negyedében

Inasélet Pápán a XIX. század első negyedében 1., Az utazó, aki a XIX. század első éveiben Pápa felé közeledett, bármilyen irányból érkezett is a város határába, a szélesen elnyúló síkságon először a templomtornyokat látta meg felmagasodni: legmesszebbről a főplébániatemplom pompás kettős tornyát, majd utána a többi tornyokat: a bencésekét, a ferencesekét, az irgalmasokét. Még közelebbről a város alacsony házai közül már tömegével is kiemelkedő, impozáns grófi kastély tűnhetett szemébe. A győri úton érkező a város határába érve megcsodálhatta a kis mesterséges dombon épített érdekes Kálváriát is, és csakhamar, már átkelve a Bakonyéren, meghallhatta a melegvizű Tapolca partján télen-nyáron dolgozó vízimalmok kelepelését. De akár innen, akár az akkorra már elbontott egykori veszprémi, vagy a borsosgyőri, vagy a Halász kapu irányából jutott is be a hosszan elnyúló város utcáiba, néhány perc alatt mindenképpen a főtérre ért : a még csak néhány éve befejezett, kettőstornyú nagytemplomhoz, mennyezetén Maulbertsch pompás freskóival, s mögötte a templomépítő gróf ugyancsak újonnan épült kastélyához, melynek a térre nyíló, gazdagon díszített kovácsoltvas kapuján kétoldalt márványoroszlánok tartották a földesúri címereket. Barokk templomok, messze földön híres parktól övezett kastély, élénk vásári forgalmú főtér, gabonát őrlő vagy posztót kalapáló vízimalmok, a még a középkori város alaprajzát őrző szűk belvárosi utcákban szorgalmas kézműiparosok műhelyei — köztük, a Zsidó utca egy szerény egyemeletes épületében, a reformátusoknak száműzetéséből nemrég visszaköltözött ősi kollégiuma, — sa város szélén egy kezdetleges kőedény gyár : ezeknek emlékét vihette magával az utazó, ha éjszakára esetleg még meg is szállva a város valamelyik jelesb fogadójában, elhagyta Pápát. Néhány régi kép, térkép, máig is álló épület, öreg utcák vonala napjainkig megőrzött valamit e régi Pápa látványából. Az élet azonban, mely ebben a már 1787ben is közel nyolc és félezer lakost számláló élénk kereskedelmű és céhes iparú mezővárosban másfélszázévvel ezelőtt zajlott, úgy látszik, szinte rekonstruálhatatlanul eltűnt a múló időben. Falak, épületek, tornyok és kapuk nem elégségesek már felidézéséhez. Ehhez, úgy véljük, ismernünk kellene azoknak életét, ünnepeit és főleg hétköznapjait is, akik egykor benépesítették az utcákat, laktak a szerény hajlékokban, megtöltötték a templomokat,^— s munkájuk révén a grófi pénztár pénzesládáit. Ám ha mégis meg akarjuk ismerni ezt az életet, — ha annak csak egy kicsiny részletében is : — a XIX. század eleji Pápa főterén megállva, forduljunk most el a kastély és a plébánia impozáns épületegyüttesétől és induljunk el a kastélykert fala mellett, a Győr felé vezető úton. Itt, még a park kőkerítésével szemben húzódó házsor végefelé, a vámház tőszomszédságában lépjünk be az alacsony, náddal fedett, Preisz-féle ház kapuján. Mert ebből a szintén régen eltűnt, de már akkor is rozoga házból indulnak el azok a visszaemlékezések, melyekből az elmúlt pápai élet — ha csak töredékesen és csak néhány percre is — ismét felelevenedik előttünk. E visszaemlékezéseket az alábbiakban egy négy sűrűn kézírt kötetre terjedő kéziratból szándékozunk idézni, melyet Francsics Károly pápai születésű, ám 1827-től haláláig (1880) Veszprémben élő borbélymester hagyott ránk. Francsics a negyvenes évek végétől, már jócskán veszprémi lakosként, félresikerültnek érzett életének unalmát naplóírásban igyekezett levezetni. Ennek során összesen (végül még válogatva is) három kötetbe összemásolt naplóinak mintegy bevezetéseként további két kötetben (melyek közül sajnos a második, úgy látszik, végérvényesen elveszett) leírta élete a naplóírást megelőző, közel fél századának történetét is,-benne pápai gyermekkorának egészen legzsengébb éveiig, e Győri úti kis házig visszanyúló emlékeivel. 2., Ezek a pápai emlékek 16 évet fognak át: a kis Francsics Károly gyermekkorát, születésétől, 1804. november 30-tól 1820 végéig. Nem egyenletesen rendezett, stabil viszonyok között eltöltött gyermekkor ez. Végigkíséri és mintegy aláfesti az apa szívós harca a felemelkedésért, s ennek döntő eszközeként a meggazdagodásért. Francsics László vasi eredetű kisnemes szíjgyártó mester, aki szerény jövedelmű iparára ráunva, a napóleoni háborúk konjunktúrájában más úton próbál meggazdagodni. Mintha a kortárs Schwartner szavait példázná a spekuláció lázában szerszámait is eldobáló, műhelyét odahagyó kézművesről. Először feleségének második férje után maradt egész vagyonát vesztegeti el, árusítja ki, mígnem 1805 táján kénytelen eladni saját belvárosi, a kollégium tőszomszédságában épült kis házát is, és kijjebb költözni a Győri útra, a Vámház mellé. Ám ekkor még nem hagyja el magát : 1810 tavaszán kölcsönpénzből bort vásárol össze, részint, hogy az árak emelkedésével nyereséggel adjon túl rajtuk, részint helybeli kimérésre. Azonban rövid virulás után (ekkor költöznek át Francsicsék a szegényes Győri úti házból az előkelőbb, 4 szobás új lakásba a borsosgyőri kapunál) végül ezzel a kísérlettel is csődbejut. Az udvarról csakhamar eltűnnek a bort szállító parasztfuvarosok kocsijai s a borozónak berendezett egyik szobából a vendégek. A kezdettől fogva tőkehiányban szenvedő kisember úgy látszik nem bír lépést tartani az árak ingadozásaival, s az új lakás udvarán már őszre megperdül a városi dob. Az ipar persze azok után sem jövedelmez többet, hogy Francsics László újból visszatér hozzá. A mühelylyel közös egyetlen szobába összezsúfolódó családot ettől kezdve jórészt már csak Francsicsné és leánya házi sütésű mákos süteményei tartják fenn, melyekkel — végső szükségben megpróbált és váratlanul jól eladhatónak bizonyult áruval — csakhamar állandó keres34$