A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 6. (Veszprém, 1967)

Vörös Károly: Inasélet Pápán a XIX. század első negyedében

kedést űznek a városban, sőt már a környékbeli vásárokon is. Ezt a szépen fellendülő, már kisegítőket is foglalkoztató vállalkozást 1812 táján a két leánygyermek hirtelen halála és a letargiába süllyedt apa váratlan betegsége veti vissza. Ám a szívós iparosember még ekkor sem ad fel minden reményt, hogy családját — ha már csak fiában is — feljebb emelje. A jóeszűnek látszó fiút 1814-ben a helyi református „norma oskolába" adja be. Két esztendő rossz eredményei a harmadik (princípiai) év elejére világossá teszik, hogy a gyermeknek nincs kedve a rendszeres tanuláshoz. Most már csak az ipar marad számára. De mivel vézna testalkata miatt mégis kímélni akarja fiát, az öreg Francsics 1816 őszén elhatározza, hogy saját nehéz ipara helyett borbélymesterségre adja a gyereket. Négy keserves év következik, mig nem 1820 karácsonyán a fiatal Francsics immár felszabadult borbélylegényként ülhet fel egy fuvaros Szombathelyre, vándorlása első állomására induló szekerére. Pápára már csak néhányszor és akkor is csak hetekre tér vissza. S ha vándorlása 1827-benVeszprémben ugyan véget ér is, de az önállósulásig, s az apja által mindvégig hasztalanul hajszolt szerény vagyonosodásig már csak őszülő fejjel, 1853-ban fog eljutni. 3., Sem Francsics kései és rövid átmeneti jólét után ismét anyagi gondokba, majd nyomorúságba süllyedő veszprémi életével, sem még elevenen és bizonyos derűs érdeklődéssel megírt visszaemlékezéseinek, majd az öregkorral és a nyomorúsággal egyre jobban beszűkülő, egyre nyomasztóbbá és monotonabbá váló naplóinak bővebb irodalomszociológiai vagy esztétikai értékelésével nem kívánunk az alábbiakban foglalkozni. A Közlemények egy korábbi — Francsics veszprémi életét bemutató — cikkében és vándorútjának egyes állomásairól szóló feljegyzéseit ismertető közléseinkben ezt már megtettük.

1 A pápai gyermekkorról szóló feljegyzések egyes, a város és a kisvárosi kispolgári életforma történetére jellemző részleteit most közzétéve, így csupán arra kívánjuk felhívni a figyelmet, hogy a gyermekkor — más memoár-írókhoz hasonlóan — Francsicsnál is meglepő élesen megrögződött emlékei ebben az esetben milyen különösen érdekes és ma már sehonnan sem rekonstruálható részleteket őriztek meg számunkra. Adatokat a XIX. század eleje kisembereinek viseletében nemzeti elemek — kivált a német környezetben hangsúlyozott és még a kisgyermek öltözködésében is visszatükröződő — tudatos alkalmazására; a régi, városszéli háznak és kivált belsejének, vagy a jómódú borbélymester portájának szinte a bútorok elhelyezéséig menő leírását; a nevezetes pápai földrengés és a francia bevonulás eleven képét; —- s legfőképpen a kisinas keserves életének hallatlan színes ábrázolását: a legelső, legkorábbi ilyennemű memoárt irodalom- és művelődéstörténetünkben. Mert, mindaz, amit Francsics visszaemlékezéseiről szólva korábban már elmondottunk, s ami megakadályozza írójukat abban, hogy valóban irodalmi színvonalat érjen el: a valóság közvetlen, nyers, átszűretlen, tipizálatlan tükrözése, — ám írójuknak ugyanakkor már a kor irodalmán felnőtt, jó kifejezőképessége és érdeklődő pillantása — itt, gyermekkorára emlékezve, kétszeresen is jelentőséget biztosít e leírásoknak. Egyrészt azáltal, hogy a gyermekkor különösen aprólékosan és ugyanakkor mélyen megmaradt és így kiváltképpen hitelt érdemlő emlékeit a maguk tárgyi, illetve tényszerű valóságában, még mindenféle, — akár csak öntudatlan — irodalmi behatás, közhely vagy szempont mellőzésével is, szinte a fénykép tárgyilagosságával rögzítik, — másrészt azért, mert éppen ezáltal kommentálásukban is megőrzik magának a szegénységben élő, fosztogató katonáktól, vagy ostoba főnök által meggyötört, a természet csapásait is csak a maga tényszerűségében észlelő kisgyermeknek, kisinasnak egykorú, korlátozott szempontját, menten mindenféle romantikus nagyítástól, felháborodástól, vagy érzelgéstől. Nemcsak a látványnak és az eseményeknek, hanem ezek egyidejű tudati visszatükröződésének is e nyersen és retusálatlanul fotografikus ábrázolása — ha talán csökkenti is Francsics visszaemlékezéseinek irodalmi értékét, — csak növeli jelentőségét a múlt bármely szempontú kutatója szemében. A kisvárosi szegénységből feltörni akaró környezet, s ennek révén hősünk számára már a gyermekkorban is az élet sok arcát megmutató életforma, — s az ennek emlékeit reprodukáló, nem tudatos volta ellenére is jellegzetes írói szemlélet és módszer, együttesen hatnak. A gyermekkori emlékeit feljegyző Francsics sorait olvasva, Pápa napjainkig megmaradt, vagy már csak képekről ismert utcái, terei, városképei — ha talán nem is tökéletesen, — de mégis rendkívül elevenen és plasztikusan ábrázolt alakokkal telnek meg: a komolyarcú szülőkkel, a rücskösképű Sillinger úrral és családjával. (Úgy állnak előttünk, mintha egy ügyetlen vándorfestő meredtszemű, elrajzolt arcú, de ruhájukat és azok díszeit illetőleg nagy gusztussal és részletesen kidolgozott, egészében mégis kifejező portréiról néznének reánk.) Megismerkedünk, a hajdani hőstettét emlegetve utcahosszatt részegen botorkáló, hetvenkedő cigányobsitossal, a pápai borbélyok grémiumának méltóságteljes tagjaival, a zenélő borbélylegényekkel. Előttünk áll a franciák pápai bevonulása s a város felprédálása, ugyanúgy, mint az inasavatás szertartása, vagy a felszabadult segéd lakomája. Az író gyerekkoráról elmondottak ismeretében persze ez a képsorozat nem meglepő. A kisváros dolgozó kisemberének élete ez, amit látunk — és úgy, amint az visszamaradt az író emlékezetének legmélyebb rétegeiben, -háttérben mindvégiga szegényes környezetben végigélt gyermekkori hétköznapokkal, melyeknek az inasévekben legfeljebb ütlegekkel tarkított rendje elfedi a visszaemlékező előtt a ritka ünnepeket. Csak a gyermekkori új ruha, vagy a búcsúvacsora derűsebb emlékét hagyja meg, ám utóbbihoz, rakott tálak között is hozzákapcsolva a szegényes és rongyos ruházat nyomasztó élményét. 4., Alaposabban megvizsgálva, olyan élmények és emlékek ezek, melyek végülis nemcsak Francsics Károly gyermekkorára, és nem is csupán az 1800-as évek pápai életére jellemzőek, s éppen ezért az őket rögzítő e szerény visszaemlékezéseknek is csupán személyi és helytörténeti vonatkozásaiknál egyszerre jóval nagyobb jelentőséget kölcsönöznek. Mert nemcsak Francsics életútjának útravalói és emlékei ezek, hanem egy egész társadalmi réteg több, ez időtájt született generációjának is. Mindazoknak, akik országszerte ekkor: a polgárosodás folyamatát nálunk is meglendítő napóleoni korban, a feudális társadalmi és gazdasági rend kezdődő válságának időszakában (mint maguk is éppen e válságnak egyelőre még csak öntudatlan jelzései, de később már tudatos elmélyítői is) egyszerre, egyre tömegesebben indulnak el a Francsicsékéhoz hasonló szegényes kisvárosi vagy falusi házakból, omladozó s a parasztházénál semmivel sem különb kisnemesi kúriákról, iparosportákról, vagy szerény tiszttartói, tanítói vagy jegyzői lakokból, a számukra egyedül lehetséges felemelkedés : az értelmiséggé vagy a kispolgárrá válás küzdelmes útján. Széles és 1848-ig egyre tovább szélesedő 346