A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 6. (Veszprém, 1967)

Gergelyffy András: A várpalotai vár építési korszakai I.

24. A szentély boltozata alatti XVI. századi boltozat. 24. Das unter dem Apsisgewölbe gespannte Gewölbe aus dem 16. Jahrhundert. 24. La voûte construite au XVI

e siècle au-dessous de la voûte du choeur. 24. Расположенный под первоначальным сводом святилища свод XVI века. borították, hanem a terem belső falfelületeit is. így az eddigiekhez hasonlóan szinte teljes épségben látható az imént leírt festett ülőfülkés ablak szomszédságában, attól délre egy férfialak, amely, hasonlóan a többihez, életnagyságnál kisebb. Ez esetben azonban az ugyancsak egész alak nem álló figura, hanem, az ablaknak háttal, erőteljes mozgásban ábrázolta a mester. Termünk részben a második helyiséghez hasonlóan még mindig a déli szárny területén húzódik, részben azonban már beleesik a déli várfal vonulatába. Mindkét homlokzati fala, akárcsak a második helyiségé, teljes magasságában áll. Keleti falának belső oldalán egy egyenes záródású falfülke került elő. A palota homlokzati falai csak a XVI. századi falnak a külső síkjáig állanak, ezen túl csak a jelenlegi térszint alatti, hozzávetőleg 1 m magas alsó részük húzódik tovább 2—3 m távolságig. Az ezután következő elbontott szakasz alaprajzát már csak az eredeti alapozásig vagy járószintig terjedő ásatás tisztázhatná. A főhomlokzati falban még egy, töredékesen megmaradt nyílást tárt föl a kutatás. Északi kávája még a várfalba esik, így elkerülte a bontást (11. kép). Szemöldökében még egy keretkő is maradt .A keleti homlokzati fal a nagy délkeleti saroktámpillér nyugati falsíkjában folytatódik 2—3 m hosszban, azután annak helyét is elfoglalja a támpillér alapozása. Miután képzeletben végigjártuk a palota helyiségeit, visszatérünk kiindulási pontunkra. A palota északi végződésétől csak néhány lépés választja el a vele egykorú kápolnaszárnyat, nevezetesen a kápolnahajó déli homlokzatát (12. kép). Ennek tömege, mint fentebb írtuk már, a palotától északkeletre emelkedik. Nagyjából négyzetes alaprajzú hajó, melynek csak a jelenlegi padlószintig álló nyugati és északi falát, valamint a tőle északra elterülő helyiség megfelelő falait G. Sándor Mária tárta föl 1961-ben. A kápolnahajó nyugati homlokzati falában — a jelenlegi keleti szárny belsejében — középen bejárat (13. kép), ennek két oldalán egy-egy ablak nyílt. A déli hajófal keleti szakaszán egy ablakot tárt fel a kutatás (14. kép), minden bizonnyal legalább még egy ablak nyílt ettől nyugatra is, itt azonban a barokk lépcsőház építésekor a felmenő falat elbontották (15. kép). A keleti hajófalban nyílik a csúcsíves diadalív, amely, minthogy már a XV. századi várfal területére esik, teljes magasságban áll (16. kép). A hajó északi fala ismét a jelenlegi keleti szárny belsejében húzódik, mégpdig a nyugati falhoz hasonlóan olyan helyen, ahol a későbbiek folyamán nem alakítottak ki válaszfalat, s így csak a barokk-kori padlószint magasságáig, tehát kb. 1,20 méterig áll (17. kép). Nyílást az északi falban — legalábbis eddig a magasságig — nem találunk. A fal belső oldala elé — valószínűleg a XVI. századi erődítési munkák kapcsán — köpenyfalat építettek ( 18. kép) A köpenyfalból — elbontása közben — számos XIV. századi kőfaragvány került elő, melyek közül a legérdekesebb talán egy nagyméretű kőtömb, melyből, mint Szakái Ernő kétséget kizáróan megállapította, mérmű részletét kezdték kifaragni (19. kép). Hasonló mérmű kész darabjainak töredékei a kőtárban föllelhetők. A kápolnahajó boltozatából mindössze a keleti fal előtt, a diadalív fölött feszülő belső saroktámpilléreket (20. kép) áthidaló széles heveder déli indítása maradt meg. Ez a jelenlegiemelet padlószintje alatti feltárás során került napvilágra éppenúgy, mint a diadalíven túl a szentély keresztboltozatának nyugati fele. A szentély széltében nyújtott téglalap alaprajzon épült, egyenes záródású keleti falának külső síkja a XVI. századi várfal homlokzati síkjával esik egybe. Itt még ablaka is megtalálható (21 kép), melynek keskeny és magas nyílását konkáv törtvonalú, tagozott bélletkövek szegélyezik. Az ablak záródása hiányzik, e felső rész megcsonkítása nyilvánvalóan egybeesik a szentélyt fedő keresztboltozat keleti felének elbontásával, ami értelemszerűen csakis a XVI. századi (külső) fal vonulat építésének idejére eshetett. A szentély keresztboltozatának extradoszát — mint az imént szó volt róla — az emeleti padlószint alatti kutatás tárta föl, míg intradoszának csak északnyugati sarokindítása látható (22. kép), többi részét egy alája húzott XVI. századi dongaboltozat (23. kép) fedi el szemeink elől. Ez az a dongaboltozat, amelynek gerinctáját magábafoglaló, szegmenssé szűkített folytatása a külső (XVI. századi) falvonulaton keresztül futva az imént leírt szentélyablak fülkéjét hidalja át a leszállított záradéki szinten, tehát a záradékcsonkítás XVI. századi eredetét is magyarázza (24. kép). Visszatérve a szentély eredeti, XIV. századi keresztboltozatához, a jelenleg látható sarokindítás segítségével rekonstruálhatjuk a boltozati rendszert: konkáv profilú bordákkal tagolt keresztboltozat, amelynek sarkaiban a bordák konzolosan indulnak ki (22. kép). Ezzel megegyezik a szentély északi oldalán fekvő, ugyancsak egyenes záródású, hozzávetőlegesen négyzetes alaprajzon épült sekrestye boltozata, amelynek ugyancsak a felénél valamivel kisebb nyugati része maradt meg, ez azonban már feltárva, teljes egészében látható (25. kép). A sekrestyébe a szentélyből csonkán megmaradt eredeti ajtónyíláson át léphetünk be, melynek nyugati kávája és szegmentíves záródásának nagy része ma is megvan (25. kép). A sekrestyének — a szentélyhez hasonlóan — nyugati fele teljes magasságában, míg keleti része lebontott boltozattal és visszabontott falakkal áll. Itt a XVI. századi várfalvonulat homlokzati síkjában konvex törés mutatkozik, így a sekrestye északkeleti sarka már a várkert területére esik, s csak annak járószintjéig maradt meg. 268