A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 6. (Veszprém, 1967)

Éri István: A Látrány-rádpusztai templom feltárása és állagmegóvása

м^ г 5 5. Déli-északi irányú metszetfal a románkori templomhajón és sekrestyén keresztül; a sekrestye kelet — nyugati irányú metszetfala. 5. Forschgrabenschnilt Richtung S-N durch das romanischeKirchenschiff und die Sakristei;Forschgrabenschnitt der Sakristei, Richtung О — W. 5. Paroi du fossé de recherche sud-nord traversant la nef romane et la sacristie; fossé est-ouest dans la sacristie. 5. Разрез южной и северной стены через романский неф и ризницу; разрез восточной и западной стены ризницы. 1. A templom eredetileg a lapos, jól kiégetett vörösszínű téglából falazott félköríves szentélyből (apszis) és az ennél alig szélesebb hossznégyszögű hajóból állott. Teljes hossza 11,5 m, szélessége a hajón át 7 m volt. A szentély belső tere félellipszis alakú, sugara 3, átmérője 4,2 m. A hajó belmérete: 5,9x4,7 m. Az apszist, a maradványok tanúsága szerint gömbcikkely boltozat fedte. Az É-i falrészleten fennmaradt részletek alapján téglából falazott ívsoros párkánya volt. A szentély és a hajó közötti, lépcsőzetesen kiképzett diadalív félkörívű lehetett, a nyílás szélessége 3,2 m. Az ÉK-i sarokban talált, kétsoros, habarcs nélkül — valószínűleg sározással lerakott — kövekből kiképzett lépcsőfokok jelezték a szentély és hajó közötti szintkülönbséget. Miután a hajó felmenő falai sehol sem maradtak fenn a párkánymagasságig, csak feltételezhető, hogy az ívsor ennek falain is végighúzódott. Emiatt feltételezhető ugyancsak, hogy eredetileg síkmennyezetű lehetett. (Az É-i falon kivehető boltvállak későbbi periódushoz tartoznak.) A hajó falvastagsága a lábazatnál 1 m, a szentélyé 0,9 m. A körülfutó lábazat a külső járószint fölé kb. 70 cm-rel magasodott, egy sor négyzetes, lapos homokkőlap alkotta a borítását. A kőlapok a legtöbb helyen már hiányoztak, csak a sekrestye felőli oldalon találtuk meg a maradványát (10. kép a.) A lábazat ferdén lefaragott téglasorokkal csatlakozott a 10 cm-rel keskenyebb felmenőfalhoz, melynek megerősítésére helyenként vízszintesen, hosszanti irányban beépített falkötő gerendákat építettek be (7. kép a). A falsarkokon a lábazatba lefutó, 70-80 cm szélességű falpillérek közül néhány még kivehető volt, a templom bővítésekor a Ny-i oldalon levőket levésték. A szentély K-i végén ásott szelvényben megfigyelhető volt a templom téglafalainak alapozási módja, amely meglehetősen egyedülálló. (L. 6. és 8. kép.) A homokos altalajba 1 m mélyen és 1,25 szélességben kiásott gödörbe ugyanis egy sor idomtalan homokkövet fektettek s arra három sor, ugyancsak habarcs nélkül élére állított téglasor került. Ezek közül a középső ferdén élére állított volt, a másik kettő a falsíkkal párhuzamosan húzódott. Majd ismét két, élére állított, de már a falsíkra merőleges és habarcsba rakott téglasor következett, helyenként azonban ferdén, illetőleg a falsíkkal párhuzamosan rakott sorokat is megfigyeltünk. Ezután további három sor laposan fektetett téglasor zárta le az alapozást. A külső falsík lábazatát borító kőlapok természetesen az alapozás aljáig kőfalazatban folytatódtak. Ez a különös alapozási módszer valószínűleg a homokos talaj esetleges mozgásának (vízbemosások) káros következményeit volt hivatva ellensúlyozni. A korai templom bejárata a Ny-i homlokzaton nyílt, nyomát azonban a bővítéssel kapcsolatos bontások alkalmával teljesen eltüntették, e falat általában az alapozás mélységéig elbontották. Ablaknyílások a felmenő falak lepusztulása miatt sehol nem voltak észlelhetők. 2, Az eredeti románkori templomot megfigyeléseink m