A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 6. (Veszprém, 1967)

Tóth Sándor: XIII. századi építőműhely Veszprémben

radt.

41 A rekonstrukciónak ez az utóbbi részlete meglehetősen valószínűtlennek tűnik, mert a kérdéses felület megmunkálása teljesen nyers. Sokkal valószínűbb tehát, hogy ez a felület eredetileg nem állt szabadon; ebben az esetben viszont vagy arra kell gondolnunk, hogy a kő hornyához közvetlenül a falsík csatlakozott, vagy pedig arra, hogy az ív tulajdonképpen két elemből tevődött össze, tehát azon a rétegen belül, amelyhez a 39. sz. tartozott, még egy tagozott réteg helyezkedett el. Minthogy az előbbi profilmegoldás meglehetősen szokatlan volna, véleményünk szerint indokoltabb az utóbbira gondolni. Ebben az esetben természetesen az ív belső átmérője is csökkenne. A magunk részéről nem tartjuk valószínűnek, hogy a háromkaréjos pillérkötegek a kápolna összes külső sarkain jelen lettek volna; ennek ugyanis ellentmond az a tény, hogy az épen fennmaradt délkeleti sarkon a lábazat egyenes vonalú.

42 így a kérdéses kő a nyugati falszakaszon — tehát a bejárat felett — valóban feltételezhető, és a háromkaréjos pilléreket összekötő ívhez tartozhatott. Amennyire ez a felmérési rajzok alapján megállapítható, egy ilyen ív belső átmérője 2,30—2,50 m között mozoghatott, a méretek tehát — félkörív esetén — ennek a feltételezésnek nem mondanának ellent.

43 Ugyanakkor azonban arra is szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy rekonstrukciónk szerint az ikerablakokat fiankírozó pillérek közötti távolság kb. 220 cm, tehát — ha helyes az a feltételezésünk, hogy a 39. sz. egy kétrétegű ív külső rétegéhez tartozott, és az ikerablakok pilléreit legalább az egyik oldalon kiváltóív (homlokív) hidalta át — ugyanúgy elképzelhető lenne az is, hogy a szóban forgó töredék az ikerablakok tartozéka. Az elmondottak alapján nyilvánvaló, hogy a székesegyház környezetében nem eredeti helyzetben előkerülő kőfaragványok csak abban az esetben lokalizálhatok határozottan, ha a fennálló, vagy rekonstruált épületek, illetve épületrészek valamelyikével méreteikben és struktúrájukban egyaránt egyértelmű egyezéseket mutatnak. Mint láttuk, sem a bordatípusok, sem a 39. számú kő esetében nem ez a helyzet, így ezeket 174 11. Sarokleveles lábazattöredék a Bakonyi Múzeum kőtárából (34. sz.). 11. Sockelfragment mit Eckblättern aus dem Lapidarium des Bakony Museums (34). 11. Fragment du socle à feuilles de coin de la galerie de monuments de pierre du Musée Bakonyi (№ 34). 11. Обломок цоколя из лапидария Баконьского музея (34). egyelőre rekonstrukciós elemekként csak feltételesen használhatjuk. A műhely stíluskapcsolataira vonatkozólag Gyürky elsősorban azokat az összefüggéseket hangsúlyozta, amelyek a kápolnát Esztergomhoz fűzik, feltételezve, hogy a királyi műhely Veszprémben közreműködött az építkezésnél.

44 Ugyanakkor azonban felfigyel a kápolna és a ciszterci koragótika (Bélapátfalva), valamint a jaki kör összefüggéseire is.

45 Az a kör tehát, amelyben a veszprémi részletformák megfelelőit keresi, szinte az egész magyar későromán építészetet felöleli, és így vizsgálódásai inkább a kápolna hozzávetőleges datálására és általánosságban vett építészettörténeti meghatározására, mint konkrét stíluskapcsolatok rögzítésére alkalmasak. A magunk részéről — elsősorban újonnan nyert adataink alapján — megkíséreljük ezt a kört szűkebbre vonni, és így a kapcsolatokat is konkrétabbá tenni. Ehhez mindenek előtt a keltezés kérdését kell megvizsgálnunk. Gyürky a kápolna építésének megkezdését — a fenti stíluskapcsolatok alapján — az 1220-as évekre teszi;

46 Ehhez a véleményéhez — némi módosítással — magunk is csatlakozunk. A keltezés pontosabb meghatározása a felsőörsi templom és a kápolna közötti rokonság figyelembe vételével lehetséges, amelyre a templom helyreállításával párhuzamos kutatások során derült fény. A felsőörsi templom toronyaljában ugyanis ugyanolyan, homorú ívvel kiugró, körbefutó padka maradványai kerültek elő, amilyen a Szt. György-kápolnában is feltárásra került.

47 A boltozatot tartó sarokpillérek lábazatai a padkán ülnek, ami szintén megegyezik a kápolna elrendezésével. Egyezés mutatkozik abban is, hogy a saroktámok negyedoszlopai nem közvetlenül a sarokban állnak, hanem a sarokba helyezett, Felsőörsön derékszögű, a kápolnában tompaszögű, lapos pilaszterek szögletében. A Szt. György-kápolna és a felsőörsi templom toronyalja tehát a belső térképzés és struktúra szempontjából nagyfokú egyezést mutat. Ez a rokonság véleményünk szerint nem a műhely, hanem — elsősorban — a funkció azonosságából fakad. Mint említettük, a Szt. György-kápolna a középkorban káptalani gyűlésterem szerepét is betöltötte. Történeti adatok igazolják, hogy az alapításhoz közeli időben a prépost mellett Felsőörsön is voltak kanonokok,

48 vagyis ez a világi prépostság eredetileg önálló káptalannal rendelkezett. A körbefutó padka tehát véleményünk szerint mindkét esetben az adott terek másodlagos funkciójával függhet össze, ami azt jelenti, hogy a felsőörsi toronyalj is az ottani káptalan gyülekezőhelye és tárgyalóterme lehetett. Mint említettük, a két épületen azonos műhely működése nem tételezhető fel, így a rokonságot csak forma- és funkcióátvétellel magyarázhatjuk. Ez esetben pedig a prioritás kérdése aligha vitatható, hiszen Felsőörs az egész középkoron át függött a veszprémi káptalantól — prépostja rendszerint a káptalan tagja is volt, — és így mintegy a veszprémi káptalan fiókjaként tarthatjuk számon. Ez a kapcsolat azért döntő a Szt. György-kápolna szempontjából, mert a felsőörsi torony okleveles alapon keltezhető: a torony első emeletére lokalizálható Szt. Mihálykápolnát ugyanis Bertalan püspök (1226—1244) szentelte fel

49 Az elmondottak alapján feltételezhető, hogy a felsőörsi torony építésének megkezdésekor a kápolna már készen állt, vagy legalábbis javában épült. Ez mindenképpen