A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 6. (Veszprém, 1967)
Tóth Sándor: XIII. századi építőműhely Veszprémben
10. Ikeroszlop-lábazat töredéke Tihanyból. 10. Fragment eines Doppelsäulen-Sockels aus Tihany. 10. Fragment du socle d'une colonne jumelée de Tihany. 10. Обломок цоколя парной подпорки из Тихани. összefüggésbe tartoztak. A profilos kő formai kiképzése és a méretek világosan bizonyítják, hogy itt ugyanaz a műhely működött, amely a veszprémi ikerablakokat készítette. A tagozatok jellegéből nyilvánvaló továbbá, hogy a tihanyi kövek éppúgy ikerablakokhoz tartoztak, mint a veszprémiek, sőt, a méretegyezések alapján az is valósznűnek látszik, hogy a tihanyi ikerablakok felépítése a szerkesztés módjában és a fő méretekben szintén azonos volt a veszprémiekével. Itt tehát azzal a meglehetősen ritka esettel állunk szemben, amikor ugyanaz a műhely két egymáshoz közel eső helyen mintegy megismételte saját megoldásait, olyan pontossággal, hogy még a fő méreteket is megtartotta. Veszprémben, mint láttuk, az ikerablakok provenienciája vitatható; Tihanyban ez a probléma aligha merülhet fel. Kolostorépületről levén szó, kézenfekvő, hogy az ikerablakokat az elpusztult kerengő részeinek tekintsük, ami egyébként igazolja azt az eljárásunkat, hogy a rekonstrukció során ikerablakaink osztásainak számát kerengő-párhuzamok figyelembe vételével igyekeztünk kikövetkeztetni. Faragványaink tehát a tihanyi középkori kolostorépület építéstörténetének egy eddig teljesen ismeretlen periódusára vetnek fényt; szempontunkból azonban ennél is fontosabb, hogy — a méretek egyezése következtében — az egyes részletek a veszprémi ikerablakokba is behelyettesíthetők, és így a rekonstrukciót újabb elemekkel bővíthetjük ki. Ezzel a lehetőséggel elsősorban a lábazatok esetében kell élnünk, annál is inkább, mert a megfelelő forma jelenlétét Veszprémben is ki tudjuk mutatni, és így — a tihanyi kövek tanúsága alapján — lehetővé válik, hogy az ikerablakainkhoz tartozó töredékek számát még eggyel növeljük. A kő, amelyre utaltunk, egy jelentéktelennek látszó kis fragmentum, amelynek kérdéses provenienciája véleményünk szerint a formai összefüggések alapján határozható meg. 35 A faragvány a teljes lábazatnak csupán negyed részét foglalja magába; a talplemezen kívül csupán az alsó párnatag és a horony egy része maradt meg, egy saroklevéllel (11. kép). A rajta látható profilrész és a saroklevél kiképzése lényegében megfelel a tihanyi formáknak. Az egyezést vitathatatlanná teszi az, hogy a töredék sarkától balra, attól kb. 4 cm-re, a talplemezből derékszögű töréssel egy nyúlvány indul ki, amely töredékesen végződik. E nyúlvány felső síkja teljesen sima; egy esetleges csatlakozó profilrész nyoma nem látható. A különös részlet a tihanyi kövek ismeretében egyszerre értelmezhetővé válik: kétségtelen, hogy a veszprémi töredék ahhoz hasonló kettős lábazatból szármezik, amilyent fentebb leírtunk. Elképzeléseinket itt is igazolják a méretek: a kövön mérhető fél oldalhossz 13 cm, ami 26x26 cm-es, a tihanyi lábazatokénak megfelelő talplemezméretet ad. Mindezek alapján, úgy véljük, indokolt az a feltételezésünk, hogy a 34. számú kis töredék egykor az általunk rekonstruált ikerablakok részét képezte. Annál figyelemreméltóbb, hogy ezen a kövön egy olyan részletet találunk, amely a Szt. György-kápolna lábazatainak jellegzetes motívuma: a párnatagba belesimuló saroklevél szélei ugyanis kétoldalt 1—1 kifelé kunkorodó vonalban folytatódnak. Ez a talán véletlenszerűnek tűnő részletmegegyzés teljesen meggyőzővé válik akkor, ha a lábazatok profilmegoldását is összevetjük: a Szt. György-kápolna apszisát flankírozó belső sarokoszlopok lábazatainál ugyanazzal a jellegzetes megoldással találkozunk, amelyet a tihanyi töredékek ismertetésekor írtunk le. 36 Ezzel a kör bezárult. A veszprémi és a tihanyi ikerablakok műhelye tehát nem más, mint a Szt. Györgykápolna műhelye. így azt a korábbi megállapításunkat, hogy a Szt. György-kápolna építése egy átfogó újjáépítési program eredménye, most azzal egészíthetjük ki, hogy ezt a programot — legalábbis, ami a székesegyházat és a hozzá kapcsolódó épületkomplexumot illeti 37 — egyetlen egységes műhely hajtotta végre. Ebbe a nagy építkezési kampányba a tihanyi apátság is bekapcsolódott, amely kolostorépületének újjáépítését bízta a Veszprémben működő műhelyre. Ezeknek az eredményeknek a birtokában két szempontból is indokoltnak tűnik, hogy azokat a megállapításokat, amelyeket H. Gyürky Katalin az 1957-es ásatás publikálása kapcsán tett, újra megvizsgáljuk és kiegészítsük. Egyrészt, az a tény, hogy az ikerablakok létezése bizonyítja egy másik, a kápolna műhelye által kivitelezett építészeti egység jelenlétét azon az épületkomplexumon belül, amelyhez maga a kápolna is tartozott, új szempontokat vethet fel az ásatás során nem eredeti helyzetben megtalált kőfaragványok provenienciájának elbírálásában. Másrészt, az ikerablakok rekonstrukciójával és attribuciój ával a műhely formakincse több fontos, új elemmel bővült (háromkaréjos ív, pajzsmotívum, hullámos profil, polichromia), amelyek lehetővé teszik, hogy stíluskapcsolatait pontosabban is meghatározhassuk. Ami a kőfaragványok provenienciáját illeti, elsősorban a kiásott bordatöredékek kerülhetnek gyanúba, minthogy ezek között három különböző XIII. századi típus szerepel, amelyeknek együttes előfordulása a kápolnán belül felettébb valószínűtlen. Mint ezt már rekonstrukciós gondolatmenetünk során említettük, valószínű, hogy ikerablakaink mögött boltozott tér húzódott végig. így, bár erre további bizonyítékaink nincsenek, esetleg elképzelhető, hogy a fenti bordatípusok egyike az ikerablakokkal összefüggő térhez tartozott. 39 Egy másik gyanús faragvány a 39. számú ívtöredék, amely a kápolna rekonstrukciójával is összefüggő problémákat vet fel. Gyürky ugyanis feltételezte, hogy a kápolna külső sarkain szerinte mindenütt meglevő hármas pillérkötegeket vakívek kötötték össze, amelyek egyik maradványa a 39. sz. lenne. 40 Várnai Dezső rekonstrukciója szerint az eredeti félkörív átmérője 2,b0 m volt, és a hengertaggal és horonnyal tagozott kő belső ívelt felülete is szabadon ma173