A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 6. (Veszprém, 1967)

Tóth Sándor: XIII. századi építőműhely Veszprémben

képzésű „falszegély" keretelte, és így a vállvonal a nyíláskeret szerkezeti felépítésében semmiféle szerepet nem játszott. Ilyen formai rendszerben a vállpárkány jelenléte nem lenne indokolt, és így — bár kizárni ezt a lehetőséget a rendelkezésre álló adatok alapján nem tudjuk — a továbbiakban nyugodtan eltekinthetünk tőle. Ez egyben azt is jelenti, hogy a 86. és 88. számú kövek elhelyezkedését egyértelműen az oldalbéllet alján határozhatjuk meg. A vállvonal szerepe azonban egyedül a szorosan vett nyíláskeret szempontjából hanyagolható el. Ezt a keretet más-más elemek vették körül kétoldalt és a záradék fölött. Az oldalbélleteket, mint láttuk, plasztikusan kiemelkedő tagozatok fogták szorosan közre, a záradék fölött viszont — legalábbis az egyik oldalon — színes kváderfalsík húzódott. Az utóbbi kiterjedését természetesen szintén meghatározta a nyílás szélessége; az ugyanis kétségtelennek látszik, hogy a plasztikus tagozatok a vállvonal magasságában nem értek véget, hanem tovább haladtak felfelé, valamilyen formában lezárva a nyílások feletti falmezőt. Nyílásaink tehát egy-egy falmező, vagy -szakasz falazatát törték át — eltekintve a keretelő tagozattól — teljes szélességben. Ez a falkivágásjelleg a keretelés módjában is erősen megnyilvánult; a kerettagozat azonban e mellett még határozott elkülönítő szerepet is játszott a nyílás negatív formája és az azt körülvevő pozitív formák között. Az eddig elmondottak többé-kevésbé egyértelműen kikövetkeztethetők magukból az elemzett kőfaragványokból. A továbbiakban viszont olyan kérdésekkel kerülünk szembe, amelyek csak hipotetikus módon oldhatók meg, és amelyeknek eldöntése olyan ismeretlen tényezőktől függ, amelyekkel csupán feltételezések formájában foglalkozhatunk. Célunk ezért a továbbiakban csak az lehet, hogy a lehetséges megoldások közül kiválasszuk a legvalószínűbbet, szemben eddigi módszerünkkel, amikor a valószínűtlen eshetőségek kizárására törekedtünk. A rekonstrukció szempontjából két kérdés megválaszolása elkerülhetetlen. Ezek: a nyílástagok számának és a nyílások külső és belső nézete közötti esetleges eltéréseknek a problémái. A nyílásokat közrefogó tagozatok formája a rekonstrukció lényegét önmagában véve nem befolyásolja, de szorosan összefügg a polichrom falazat lehatárolási módjának kérdésével, így a lehetőségek kiértékelésétől ez esetben sem tekinthetünk el. Természetesen mindhárom említett probléma szoro3. Kapcsolt nyílás háromkaréjos lezárásának darabja, az ívhátak közét kitöltő vörös színű falazókővel (4 — 6. ab. sz.). 3. Fragment des dreibogigen Abschlusses von einer gekoppelten Öffnung mit dem den Zwischenraum der Bogenrücken ausfüllenden roten Quaderstein (46 a-b). 3. Pièce de la pierre de clef trilobée d'une baie jumelée, avec la pierre de murage de couleur rouge, remplissant l'intervalle des extrados (№ 46. a-b.). 3. Часть трилопастного перекрытия проема с заполняющими пространство между окончаниями арки камнями красного цвета (46 а

—в). san összefügg egymással, és az egyik kérdésre adott válasz a másik kettőt is befolyásolja. Ez a szoros összefüggés abból adódik, hogy mindhárom tényezőt alapvetően meghatározzák a kérdéses építészeti együttes szerkezeti felépítésének leglényegesebb vonásai. Elsősorban tehát azt kell megvizsgálnunk, hogy nyílásaink az eddig nyert adatok alapján milyen építészeti környezetbe helyezhetők. Mindenekelőtt le kell szögeznünk, hogy nyílászáró szerkezet nélküli ablakokról van szó, tehát csak olyan helyen képzelhetők el, ahol a zárhatóság mint követelmény nem merülhetett fel. Nyílásaink másik lényeges jellemvonása az, hogy a keretező tagozat mindkét irányban azonos kiképzésű, ami arra vall, hogy egyik irányban sem nézhettek nehezen megközelíthető, ritkán használt terek (pl. toronybelső) felé. Ugyanez a sajátosság arra is következtetni enged, hogy az ablakok legfőbb funkciója az áttekintés biztosítása volt, tehát parapetmagassaguk az illető helyiség padlószintjéhez képest nem lehetett túl nagy. Az ablakok alatt legfeljebb 50—100 cm-es mellvédfallal számolhatunk. Ilyen adottságok mellett elsősorban zárt épülettömbhöz kapcsolódó, kifelé nyitott terekre gondolhatunk (előcsarnok, kerengő), vagy pedig olyan belső térkapcsolásra, ahol az összekapcsolt terek zárt épületkomplexumon belül helyezkednek el (káptalanterem). Semmiesetre sem jöhet számításba nyílásaink szempontjából egy templom, vagy lakóépület belső térrel közvetlenül összefüggő külső homlokzati fala. Az ablakok áttekintő funkciója viszont önmagában nem jelenti azt, hogy ezek földszinten helyezkedtek el; elképzelhető az is, hogy emeleti helyiség (pl. templomkarzat) falát törték át. Láthatjuk tehát, hogy — bár az ikerablakainkkal összefüggésbe hozható tértípusok eléggé jól körülhatárolhatók — a lehetséges variációk száma igen nagy, és a rendelkezésünkre álló adatok alapján még azt sem dönthetjük el határozottan, hogy nyílásaink milyen épülettípushoz — templomhoz, kolostorjellegű építményhez, vagy pedig másfajta lakóépülethez — kapcsolódtak. Van azonban ikerablakainknak egy olyan sajátossága, amelynek figyelembe vételével a lehetőségek köre bizonyos fokig még szűkíthető, és ez a polichromia alkalmazása. Amennyire ez az ismert példák alapján lemérhető, a polichromia egykorú építészetünkben mindig a külső élénkítésére irányul, még abban az esetben is, ha a polichrom falszövettel, vagy tagozatokkal ellátott homlokzat nem néz közvetlenül a szabadba, hanem valamilyen előtér mögött húzódik meg. Mint említettük, a ránkmaradt két vörös homokkő betét csupán az egyik falsík polichromiáját bizonyítja, és — a fenti meggondolás alapján — nagyon valószínűnek tartjuk, hogy nem is volt mindkét falsík többszínűén kiképezve. A polichromia tehát — véleményünk — szerint — amellett szól, hogy az ikerablakok külső homlokzaton helyezkedtek el, és egyben arra is utal, hogy külső és belső kiképzésük között bizonyos különbségek — a keretelő tagozatok egységes kezelése ellenére — fennállhattak. Ha feltételezésünk helyes, akkor a fenti lehetőségek közül a kerengő-, vagy előcsarnok-típusú építmények azok, amelyek leginkább számításba kerülhetnek. A rekonstrukciós problémák megoldásánál tehát elsősor166