A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 6. (Veszprém, 1967)
Entz Géza: A Veszprém megyében végzett műemléki helyreállítások tudományos eredményei
A Veszprém megyében végzett műemléki helyreállítások tudományos eredményei A felszabadulás után, főként 1953-tól kezdve nagyarányú és tervszerű műemléki munkák indultak meg és bontakoztak ki Veszprém megye területén, elsősorban a Balaton északi partsávján. Az első elképzelés még aránylag szűkebb körben mozgott. Kiváltképpen arra irányult, hogy a legsürgősebbnek látszó, szinte mentési jellegű feladatok elvégzése megtörténjék. 1957 óta az ütem meggyorsult, a távlatok kiszélesedtek. Az Országos Műemléki Felügyelőség a helyi illetékes hatóságokkal összefogva határozottan arra törekedett, hogy a megye műemlékeinek helyreállítása minél szélesebb alapon megvalósuljon. Természetesen különleges hangsúlyt kapott a Balaton műemlékekben igen gazdag északi partja, amelynek jelentősége nemcsak kulturális, hanem idegenforgalmi szempontból is kiemelkedő. így vált e vidék első kiemelt műemlékvédelmi területté, ahol lehetőség szerint teljességre törekvő kutatás alapján végezték el a műemlékek helyreállítását. A Felügyelőség munkamódszerének kialakulásához talán az itt kezdeményezett és végrehajtott konzerválások és restaurálásokjárultak hozzá a legdöntőbben. A sümegi és a nagyvázsonyi vár teljesnek mondható feltárása nagy mértékben hozzásegített a középkori várromok műemléki kutatásának kibontakozásához csakúgy, mint a helyreállítás és konzerválás módszereinek finomításához. Az utóbbi tíz évben rendszeresen sorra kerülő számos ásatás, falkutatás, kiegészítve az írott források, az ábrázolások és a tárgyi leletanyag tanulmányozásával, igen nagy mértékben tágította történeti és művészeti tudásunkat nemcsak a vonatkozó területen, hanem általában is. Az egyes műemlékek részletes történeti és művészeti ismeretén át így érkezhetünk el a települések történetéhez és átfogóbb összefüggéseihez. Meg kell említenem, hogy a Veszprém megyei műemléki feltárások tudományos eredményei általában gyorsan kerülnek publikálásra. Régészeti, művészettörténeti folyóirataink, önálló művek és évkönyvek mellett néhány éve a Megyei Múzeumigazgatóság tudományos kiadványsorozatában is lehetőség nyílik ezek folyamatos közzétételére. A Közlemények eddig megjelent öt kötetében napvilágot látott tucatnyi tanulmány után a jelen kötetben is csaknem ugyanannyi, a legutóbbi években végzett kutatásról szóló ismertetés és feldolgozás jelenik meg. A megyei múzeumi szervezet arra törekszik, hogy a régóta tervezett és szükséges Veszprém megyei műemléki topográfia elkészítését minél több részlettanulmány közzétételével segítse elő. Az elmondottakból világosan kitűnik, hogy a műemlékekkel kapcsolatos kutatások és azok feldolgozásai amellett, hogy alapját képezik a hiteles műemléki helyreállításnak, ezen túlmenően fontos tudományos eredményekhez vezetnek. Az alábbiakban ezeket kívánom röviden összegezni és értékelni. A kutatásokat történeti sorrendjükben vizsgálom s a helytörténeten túl, ahol lehetséges, általános jelentőségükre is rámutatok. A rómaiak előszeretettel települtek a Balaton északi partjára. A veteránok itt építették falusi majorjaikat, a villa rusticák egész sorzozatait, amelyek végigkísérték a mediterrán jellegű, tavat szegélyező lejtőket. A szőlőmüvelés meghonosítása is hozzájuk fűződik s így nem túlzás annak megállapítása, hogy a Balaton mai alapjellege római előzményekre tekinthet vissza. A villák sorát jelentősen gazdagította a Szentléleky Tihamér által vezetett ásatás Örvényes határában. Az I. századtól a IV. századig élő telep középfolyosós villát foglal magában gazdag leletanyaggal. Ebből emelkedik ki egy kovácsműhely felszerelése. A villát a III. században valószínűleg kultikus céllal átépítették. A tihanyi Múzeum kőtárában rekonstruált oszlopos, áttört márványkorlát az átalakítás magas művészi színvonaláról tanúskodik. — A római emlékek száma középkori ásatások által is jelentősen szaporodott. Legjellegzetesebb e tekintetben a balatonfüredi temetőkápolna romjának feltárása. Kiderült, hogy a gótikus időkben kibővített románkori templomot két római villára építették, ezek falait részben közvetlenül is felhasználták. A középkori Papsoka, majd később Siske falu egyháza tehát római villára telepedett. Ugyanezt a helyzetet sikerült rögzíteni a szigligeti-avasi, az aszófő-kövesdi és valószínűleg a felsődörgicsei templomromok esetében is. E jelenségek világosan bizonyítják, hogy a XII— XIII. században még sok római épületmaradvány magasan állhatott s szinte kínálta magát további építkezések számára. E példák további fontos bizonyítékokat szolgáltatnak ahhoz, az egyébként országosan tapasztalható tényhez, hogy a római települések és épületek igen gyakran közvetlen előzményei és indítékai középkori településeinknek és épületeinknek. 1 Már a következő korszakba vezet át a fenékpusztai későrómai tábor. A kerek külső tornyokkal ellátott IV. századi, nagykiterjedésű castrumnak az utolsó két évtizedben történt további feltárása mindenekelőtt tisztázta az ún. 2. bazilika építési korszakait. Az épületet több pusztulás után még a IX. században is használták, ami arra utal, hogy a fenékpusztai település megérhette a honfoglalást. A bazilikától délre került elő 1959-ben az az öthajós későrómai raktárépület, amelynek élete szintén belenyúlik a népvándorlásba. A castrum déli kapuja előtt feltárt későnépvándorláskori temető az élet itteni folytonosságának további új bizonyítéka 2 . A fenékpusztai település IX. századi korszaka egybeesik a zalavári szláv központ virágzásával. A mintegy húsz éve több megszakítással folyó ásatások sok tekintetben megvilágítják Zalavár szerepét. Pribina és Kocel székhelyének körvonalai nagyjából kezdenek kibontakozni, bár monumentális kőépítkezés ez időből még 8 113
