A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 5. (Veszprém, 1966)

Nagybákay Péter: Veszprémi és Veszprém megyei céhládák

6. A céhmesterasszony fogadja a felvonulókat (Herend). 6. Die Zunftmeisterin empfängt die Teilnehmer am Aufzug (Herend). 6. La femme du maître accueille le cortège (Herend) 6. Жена цехового мастера встречает членов процессии (Херенд) Varga András az föliül irt négy forentbol megh adót harmat az negiedik forentot is megh atta." A fenti okiratból kitűnik, hogy a XVII—XVIII. század fordulóján „a veszedelem idején" a veszprémi varga céh ládája az artikulusokkal és pénzzel egyetemben elveszett Habcsics Varga András céhmesterségében és Bödögei Varga Mihály atyamesterségében. Az ügy fontosságát jelzi, hogy nevezettek „gondviseletlensége" felett a győri varga céhből kiküldött bizottság döntött első fokon és húsz forintra büntette a terhelteket, ami abban az időben komoly összeg volt. Mivel ezt az ítéletet súlyosnak találták, az ügy fellebbezés folytán a „Veszprémi Böcsületes Chehekbül Levő fogót mester emberek" elé került. Ez azt jelentette, hogy nyolc veszprémi céh vezetőiből alakított 15 tagú bizottság tárgyalta a kérdést, aminek eredményeként Varga András büntetését négy forintra mérsékelték, Varga Mihály büntetését viszont a „győri deliberatio" szerint helybenhagyták. Az okiratból sok egyéb érdekesség mellett kiderül, hogy a ládát a céhmester és az atyamester csak együtt tudták kinyitni, mert az egyik kulcs az egyiknél, a másik a másiknál állott. Érdekes képet ad ez az irat az elveszett láda kapcsán a veszprémi céhek XVIII. század eleji életéből és meglepő, hogy az egyes céhek céhmesterei még ebben az időben is nagyrészt saját mesterségük nevét viselték családi név gyanánt. A nyolc céh vezetőiből alakult 15 tagú bizottság összehívása, amely jóformán az egész város iparostársadalmát képviselte, élesen világít rá az ügy horderejére, a céhláda elvesztésének nagy jelentőségére. A céhláda magával a céhrendszerrel egyidős. A céhrendszert a társadalmi és gazdasági fejlődés szükségszerűen hívta életre, de külső megnyilvánulásaira és szervezetére a középkor vallásos szelleme nyomta rá a bélyegét. Ezért sokáig úgy tekintették a céheket, mint a kegyes, oltáros temetkező társaságokból kinőtt szakmai szervezeteket. Éppen így a céhládák használatát is az értékek megőrzésének gyakorlati szükségszerűsége magyarázza, de a középkor vallási szimbolikával teli gondolatvilágának megfelelően a céhládák szerepére is vallásos előképet találtak: az ószövetségi frigyládát. Rómer Flóris azt írja 1877-ben, hogy a céhláda „az volt ezen ipartestületeknek, ami a frigyszekrény a pusztában kalandozó Izrael fiainak". BevilquaBorsody Béla szerint a céhláda „az Úr választott népe frigyládájának polgári, középkori megfelelője". Idézi az Ótestamentumból Mózes II. könyvének a frigyládára vonatkozó szakaszait és meggyőzően állítja egymás mellé a frigyláda és céhláda funkciójának meglepő hasonlatosságát. Amiként a frigyládában őrizték az Úr által adott „bizonyságot", az Isten ujjával írt két törvénytáblát, ugyanúgy őrizték a céhládában a királyi, vagy földesúri kiváltságlevelet, a céh törvényét, rendtartását, „igazságát". A veszprémi „Tsapó ché szárnya alat kiterjedet bötsületes ifjú és feleséges legének" még 1834-ben is „igasságokat tartó ládájoknak" nevezik céhládájukat.

16 Az Úr a frigyláda fedeléről adta parancsolatait, tehát a láda volt az a tárgy, ahonnét az Úr törvényt tett. Ugyanígy a céhmester is a nyitott láda mellett élt bíráskodási jogával. A frigyláda méretére, díszes kivitelére pontos előírásokat tartalmazott a Biblia, a céhládák méretét is nagyjából meghatározta a hordozhatóság követelménye, és funkciójának jelentősége is kötelezően előírta a díszes külsőt. A frigyládát a léviták minden ünnepen körülhordozták, s a ládát fegyveresek, kürtösök és a köznép kísérte végig. A céhládát is ugyanígy — mint láttuk — fényes farsangi menetben, zeneszó mellett vitték át a céhmester házából az új céhmester házába, ahol az új céhmester bibliai módon „megújította a szövetséget", azaz ünnepélyesen felolvasta a céhlevelet. A frigyláda és céhláda analógiájában legszembeszökőbb az a közös vonás, hogy mindkettőnek bizonyos összetartó szerepet tulajdonítottak, mindkettő a „szövetség", az együvétartozás jelképe lett, egy magasabbrendűnek tartott közösség szimbóluma. 95