A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 5. (Veszprém, 1966)

Torma István: Könyvismertetés. Bakay–Kalicz–Sági: Veszprém megye régészeti topográfiája, a keszthelyi és tapolcai járás

kori és középkori épületek alaprajzai a szöveg között helyezkednek el. A kötethez a két járás területét 1 : 100.000-es léptékben ábrázoló színes térképeket mellékeltek. A 8 térkép a különböző korok lelőhelyeinek összefoglaló áttekintését teszi lehetővé. Az egyes korok legjellegzetesebb leleteit rajzos típustáblákon gyűjtötték össze (1—28. tábla). Ugyanitt találhatók a különböző lelőhelyekről, középkori romokról készített fényképfelvételek, a középkori várak korabeli ábrázolásai, alaprajzai, végül a középkori objektumokat feltüntető XVIII—

XIX. századi kéziratos térképek (29—42. tábla). A kötet kezelését a részletes lelet- és időrendi mutató, a helynevek, személynevek, történeti személynevek, XVIII—

XIX. századi térképek mutatója, továbbá a múzeumok és magángyűjtemények mutatója könnyíti meg. A külföldi kutatók számára a Bevezetést, Jelkulcsot és a tábla- valamint képaláírásokat német nyelven is közlik. Lipp V., Darnay K., Csák Á., Sági J., Darnay—Dornyay В., Sági K. és a terület kutatásába már Rómer F. óta bekapcsolódó külső, többnyire budapesti régészek munkássága révén Keszthely környéke a viszonylag intenzíven átkutatott területek közé tartozik. A rövidebb-hosszabb ásatási beszámolókon kívül a terület egészét is feldolgozó művek is napvilágot láttak (pl. Kuzsinszky В.: A Balaton környékének archaeológiája, a rómaikorról Thomas E. : Römische Villen in Pannonién). Néhány lelőhely és a köréjük csoportosuló problémák köre — Fenékpuszta, Keszthely-kultúra, Zalavár — országos viszonylatban, sőt sok vonatkozásban ezen túlmenően is a legfontosabbak közé tartozik. Ezzel szemben az alaposan átkutatott korszakok és területek mellett találhatunk elhanyagoltabbakat is. Többek között az őskor egyes szakaszaira és a középkori falukutatásra vonatkozik ez. Nemesbük, Vindornyafok és Zalaköveskút határában korábban egyetlen lelőhely sem volt ismeretes. Mindössze Vin dornyafokról került a keszthelyi múzeumba egy szórványos kőbalta. A Keszthelytől távol fekvő Vigántpetend és Kapolcs határából 1, ill. 2 lelőhelyről volt tudomása a szakirodalomnak, ill. a múzeumnak. Ezenkívül súlyos, sok szempontból pótolhatatlan károkat okozott az, hogy a keszthelyi múzeum anyaga a második világháborúban csaknem teljes egészében megsemmisült, a megmaradt tárgyak jelentős része pedig összekeveredett, azonosíthatatlanná vált. A korábbi kutatások vázolt egyenetlenségei miatt a régi lelőhelyek hitelesítésén túlmenően nagy számú új lelőhelyet is lehetett várni a településre alkalmas területek terepbejárással történő átfésülésétől. A közelebbről helyhez nem köthető leleteket figyelmen kívül hagyva, 508 lelőhelyet tartalmaz a kötet. Ezekből 195-öt a terepbejárások során fedeztek fel. Sok lelőhelyről korábban csak szórványos, esetleg korhatározásra alkalmatlan leletek kerültek múzeumba. 48 olyan korábbi lelőhelyet találunk a kötetben, amelyeknek jellegét vagy pontos korát a terepbejárások eredményeként lehetett meghatározni. Gyakran előfordult az is, hogy korábban ismert lelőhelyen további korszak emlékeit sikerült megfigyelni. A példaként említett 3 falu határából a terepbejárások után már 5, 10, ill. 2 lelőhelyet ismerünk. A csobánci középkori vár romjai mellett bronzkorvégi-koravaskori telepre utaló nyomokat is találtak (14/3. lh.). A gondos anyaggyűjtésre épülő kötet jelentős mértékben megváltoztatta a terület régészeti lelőhelyeiről, az egyes korszakok emlékanyagának jelentkezéséről és arányáról kialakított képet. A későneolitikus lengyeli kultúra pl. 15 lelőhellyel képviselteti magát, ebből csak egy lelőhelyet közöltek eddig, 6 lelőhely anyaga a Balatoni Múzeumban, ill. a MNM-ban várt a publikálásra, 8 lelőhelyet a terepbejárások adtak. A 13 késővaskori temetkezésből 8 szerepel az irodalomban (elsősorban a korszak leleteit összegyűjtő leletkataszterben), de a kötetben közölt kelta települések még mind ismeretlenek voltak. A legjobban átkutatott római kornál is az 54 településnek mintegy harmadrésze a terepbejárások eredményeként került be a kötetbe. A Balaton-felvidék nagy számú középkori romjainak többsége már évtizedek óta szerepel a szakirodalomban. Ezzel szemben a kötetben tárgyalt 46 későközépkori, legnagyobb részt oklevelekből is ismert település közül az irodalomban csupán 3 helyről említettek régészeti leletanyagot. 37 lelőhelyen először a terepbejárások alkalmával figyeltek meg települési nyomokat. A még tovább sorolható számszerű adatoknál is fontosabbak azonban azok az eredmények, amelyek néhány, eddig teljesen figyelmen kívül hagyott kérdés megoldása területén születtek. Legjelentősebb a balatoni csoport felfedezése. Ez a csoport a területükön szintén nagy számban jelentkező korarézkori tűzdelt barázdás kerámiával együtt a lengyeli és a badeni kultúra közötti időszakot tölti ki. A két csoportnak 20 lelőhelyét ismerjük a feldolgozásra került területről, ami arra enged következtetni, hogy nem véletlenül idekerült szórványos tárgyakkal, hanem meglehetősen sűrű megtelepedéssel állunk szemben. A csak a legutóbbi években megindult későnépvándorláskori telepkutatás első eredményei közé sorolhatjuk a Keszthely és Zalavár határában felfedezett telepeket (21/44., 59/21., 59/24. lelőhelyek). Ugyancsak jelentős érdeme a kötetnek az eddig általában figyelmen kívül hagyott törökkori erődítmények leírása is. A csak felszíni megfigyelésekre támaszkodó terepbejárások hitelesítése céljából a fontosabbnak ítélt 393