A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 5. (Veszprém, 1966)

A „Veszprém megye régészeti topográfiája, a keszthelyi és tapolcai járás” c. munka vitája

barátom emlékezett meg a Régészeti Intézetben megtartott előzetes vitán. Magam részéről inkább néhány általánosabb megfigyelésről beszélnék. Vegyük kézbe a kötetet. Címlapján Király kő őskori földvárának rétegvonalas szép felvételét látjuk, s csak később ébredünk rá arra a hiányosságra, hogy nincsen jelezve a rétegvonalak tengerszint feletti magassága. Ehhez a gondos térképhez képest a többi térképek, a faluk s környezetük térképe kifogástalanul szép grafikai megjelenése ellenére is a térképészet 200 év előtti gyermekkorát idézik: a rétegvonalak helyett a térképészetben ismeretlen szaggatott, semmitmondó jelzések. Sehol magassági adatok. Majdnem azt mondanám, hogy többet jelentene ehelyett az olyan térkép, amelyen hiányzik a domborzat jelölése, de a lelőhelyek mellett ott vannak a magassági adatok. A Kárpátmedence Középeurópa központjában fekszik, a mi könyveink, dolgozataink s különösen egy ilyen nagy vállalkozás nemzetközi figyelmet vonzanak. Ugyan mit szólnak azok, akik az ígéretes címlap nyomán kézbeveszik a könyvet? Ennyire primitív a magyar térképészet? Száz évekkel maradt el Európától? Hiába keresi indokolását az előszóban, nem talál semmi utalást erre az elmaradottságra. — Amikor szűkebb megbeszélésünkön elmondtam ezt a megfigyelésemet arra hivatkoztak, hogy az illetékesek elzárkóztak a rétegvonalas térképektől. Azt hiszem azonban, ha legfelsőbb szinten komoly magyarázattal szolgáltak volna a MTA részéről, azzal a megjegyzéssel, hogy: a) a sorozat mejelenése legkevesebb 20 év, de inkább 50 év, tehát szó sincsen arról, hogy a sorozat nyomán belátható időn belül bárkinek is kezébe juthatna egy 25 000-es térkép; b) azzal a — számunkra teljesen elfogadható feltétellel — hogy a feltüntetni nem kívánatos objektumok kimaradnak a térképből. Nem hiszem, hogy az elzárkózást fenntartották volna térképészeti szerveink. — Ha ilyen érvelés ellenére sem lehetett volna rétegvonalas térképeket használni, akkor jobbnak tartottam volna, — sőt mindenképpen jobbnak tartanám — a lelőhelyek abszolút földrajzi indexeinek közlését és sík térképen való feltüntetését. A földrajzi koordináták közlése alapján a terep bármilyen megváltozása esetén is megkereshetők a lelőhelyek, viszont még a legjobb rétegvonalas térképen feltüntetett lelőhely sem kereshető vissza későbbi időben. A jelzések 50—100 méteres pontossággal adják a lelőhelyet, néha még nagyobb eltérésekkel. Kérésem tehát a szerkesztőkhöz, hogy vizsgálják meg ezt a kérdést, s ha lehet a lelőhelyek után közöljék a földrajzi indexeket. A kötet végén levő domborzati térkép kérdése a legbonyolultabb. Itt ugyanis a színvonalas térkép alapján kijelölték — minden korra nézve egyformán — a vízjárta területeket az őskortól a népvándorláskorig, erre vetítették rá a lelőhelyeket. Ez persze sok mulatságos jelenségre vezetett: többen felhívták arra a figyelmet, hogy bizonyos korok leletlanyaga mind „vízben" van. Tudjuk, hogy a Balaton vízszintjének ingadozása milyen nagy mértékben kihatott a partvidék lapályos területeire, s hogy ez az ingadozás — ha egykor jobban ismerjük mint ma — szinte időrendi meghatározást tesz lehetővé. Helytelen tehát a legnagyobb elvizesedési területre vetíteni a korok leleteit, viszont nem tudjuk, hogy az egyes korokban hogyan is állunk a partvidékkel. Ezért javasolnám, hogy a felírást változtassák meg, s ahelyett, hogy „egykor vízzel borított terület", írják azt, hogy „időnként vízzel borított terület". A térképek után vessünk egy pillantást a szöveg és a rajzok — értvén ezen a leletek rajzait — viszonyára. A szöveg szép egyenletes nyomású, kitűnő nyomdászmunka. Ezzel szemben a rajzok közt vannak finom, szürkés, ezüstös árnyalatú rajzok, amelyek szépen illeszkednek a szöveghez, vannak viszont durvaszemcséjű, vagy durván árnyalt rajzok, amelyeknek fekete foltja kirí a környezetből. Az lenne a kérésem, hogy a könyv megjelenése, ízléses volta, esztétikája érdekében fordítsanak erre is gondot a szerkesztők és szerzők. Egy pillanatra vissztérve még a térképekre: javaslom, hogy — ugyanúgy, mint az egyetemen készült szakdolgozatoknál — a térképeken tüntessék fel a terepbejárás útvonalát, hogy világosan tudhassa a kutató, az olvasó a felkutatott területeket. Hivatkozás történt arra, hogy az erdős területekről alig van leletünk, hiszen a sűrű erdőkben aligha települtek. Ez így nagyon is egyszerűsített szemlélet. Jártam Erősdön néhai László Ferenc ásatásának területén. Ezen az erdőtől letarolt földön 50 év alatt hatalmas fák nőttek, ma sűrű erdő borítja a területet. Az erdőhatárok változása és a különböző régészeti korok társadalmainak élete között kapcsolat van, ahol ma s az utóbbi századokban erdőség terül el, korábban talán település volt. Ez a kérdés vezet át a térképeken fel nem tüntetett dűlő- és helynevekhez. Ezek sokszáz év távolából is őrzik az egykori települések emlékeit. A kötetben jónéhány dűlőnevet is találunk, ám arról természetesen nem volt szó, hogy a dűlőnév-gyűjtés teljességre törekedjék. Nyilván csak azok a dűlőnevek kerültek be — legalábbis többségükben — a könyvbe, amelyeknél lelet került elő. A dűlőnevekkel és a helynevekkel kapcsolatban jó lenne, ha utánuk rövid nyelvészeti meghatározás következnék, hogy a helynév alapján milyen népességre következtethetünk. Ez különösen államalapításunk óta, nagyjelentőségű adattal járulna hozzá a kutatáshoz. Szakdolgozatainknál az egyetem nyelvészei, 387