A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 5. (Veszprém, 1966)

Papp Jenő: Természettudományi muezológia és honismeret

nek módját. Általánosságban minden tájközpontban dolgozzék egy botanikus és egy zoológus, továbbá ahol a táj jellege megkívánja, egy kőzettanos vagy egy őslénytanos. Elsősorban a hegyvidéki központok igénylik a geológusokat. Zoológus és botanikus az ország valamennyi tájközpontjában szükséges éppen azért, mert hazánk növény- és állatvilága (eltekintve a virágos növényektől és a madaraktól) részleteiben még alig ismert. A személyi feltételektől és főleg a táj kutatottságának történetétől függ az, hogy milyen speciális témával foglalkozó botanikust, illetve zoológust alkalmazzunk a szóbanforgó tájközpont múzeumában. Két példa talán jobban megvilágítja elvi állásfoglalásunkat. A keszthelyi Balatoni Múzeumban feltétlen szükséges egy ornitológus, aki a táj európai nevezetességével, a Kisbalaton madárvilágával foglalkozik. Elhibázott dolog lenne, ha a szegedi Móra Ferenc Múzeumba egy olyan geológus kerülne, aki a triász kort kívánja speciálisan tanulmányozni. * * * A személyi fejlesztés, a tájközpontok és a hozzájuk tartozó tájak kialakítása látszólag nincs közvetlen kapcsolatban a természettudományi helytörténettel. Gondoljunk azonban arra, hogy hasonlóan a régészeti, néprajzi, kultúrtörténeti stb. tehát társadalomtudományi múzeológiához, a természettudományi muzeológusok a honismereti munka motorjai. Bármennyire a nem hivatásosak vannak többségben a honismereti és helytörténeti munkában, a vezető szerep mégis a muzeológusoké. Mind szakképzettségüknél, mind érdeklődési körüknél fogva ők vannak abban a helyzetben, hogy ismerik tájuk kőzettani-őslénytani-növénytaniállattani viszonyait, a kutatások eddigi általános és speciális irányait, melyek alapján meg tudják jelölni a további teendőket. Más helyen (Papp 1965) már kifejtettük, hogy kik lesznek azok, akik vállalkoznak az önkéntes helytörténeti munkára, akik társadalmi alapot adnak a honismeretnek. A szakképzettségről és az egyéni hajlamról elmondottakat változatlanul fenntartjuk. Ez az a két tényező, melyek találkozása és kiegészülése másmás tényezőkkel tesz valakit a helytörténeti kutatás munkásává. Sok emberben megvan az érdeklődés szülőföldjének, illetve lakóhelyének természettörténete iránt. Egyegy előadást a földtörténeti múltról, növény- és állatvilágról sokan szívesen meghallgatnak. Vidéki múzeumok kiállítási tematikájában a látogatók igénylik a természettudományi mondanivalót, a múzeumhoz tartozó táj természeti jelenségeinek és múltbeli eseményeinek bemutatását. Jól szervezett előadások, szemléltető és gondolatébresztő kiállítások révén, továbbá szülőföld- és lakóhely-szeretettől indíttatva akadnak olyanok, akik ki. kívánnak lépni ebből az inkább passzív honismereti érdeklődésből és szívesen vennének részt az aktív munkában. Nem elégszenek meg pusztán azzal hogy tudomásul vesznek mások által megállapított és közzétett tényeket, hanem maguk is hozzá akarnak járulni kedvelt tájuk természettudományi megismeréséhez. Tulajdonképpen ilyenkor szokott elakadni az ambiciózus érdeklődés. Nagyon szívesen dolgoznának valamilyen természettudományi témán — de nem tudnak dönteni a téma megválasztásában. Akinek biológiai, földrajzi vagy geológiai képesítése van, az hamarabb meg tudja találni a kutatásra érdemes témát. Éppen képesítése segíti át a kezdeti nehézségeken. Akik azonban egyéni ambícióból akarnak témát választani, azoknak előbb tájékozódniok kell: milyen tudományágak, ezeken belül milyen problémák jöhetnek egyáltalában szóba az általuk művelendő természettudományi honismeretben-helytörténetben. Szerencsés esetben az egyéni ambíció felébredését egy speciális érdeklődési vágy segítette elő. Például a madarak életmegnyilvánulását gyakran önkénytelenül megfigyelhetjük, ami aztán az elmélyült kutatásra válthat át. Akármilyen élmény és indíték váltotta ki bárkiből a természettudományi honismerettel való foglalkozást, mindenképpen előnyös számára, ha kapcsolatba kerül azzal a múzeummal, amely a szóbanforgó táj természettudományi megismerését tűzte ki célul. A természettudományi helytörténet műveléséhez a természettudományi tájmúzeumok gyűjteményük, az általános és főleg a hozzájuk tartozó táj szakirodalmának rendelkezésére bocsájtásával, és nem utolsósorban az ott dolgozó múzeológus(ok) táj- és szakismeretével tudnak segítséget nyújtani. Természettudományos muzeológus hiányában a múzeumban található természettudományi gyűjtemény és szakirodalom csak megkönynyítheti az érdeklődők munkáját, de nincs aki a munkát összefogja, azt hathatóssá tegye. Tehát amíg a természettudományi múzeológia égető vidéki problémái nem oldódnak meg legalább fokozatosan, addig a természettudományi honismeret-helytörténet is csak nagyon vontatottan válhatik társadalmi üggyé. A természettudományi helytörténet nem önálló tudomány. Mint általában a honsimereti kutatás, úgy a természettudományi honismereti munka is speciálisan alkalmazza egy adott tájra az érdeklődési körébe vágó tudományokat (Papp 1965). Összesen 5 tudományágra terjedhet ki a természettudományi helytörténet: ásvány-kőzet-földtan (e három tudományágat szokták összevontan geológiának nevezni), természeti földrajz, őslénytan, növénytan és állattan (az utóbbi két tudományág együttesen a biológia). Bár a természeti földrajz nem tartozik a múzeumokban művelt tudományokhoz, a honismeret és a teljesség szempont329