A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 5. (Veszprém, 1966)
Petánovits Katalin. A vörsi bábtáncoltató betlehem
Ifi János fölvetette azt az ötletet, hogy mi lenne, ha betlehemezéssel szereznék meg a szükséges összeg egy részét. Az indítvány tetszésre talált, s mivel a cél komoly volt, a várható eredmény is, nem bízhatták „forrófejű" fiatalokra. Nem beszélve arról, hogy nagyobb a játékba burkolt gyűjtés erkölcsi súlya, ha „megállapodott", komoly emberek járnak házról házra a „betlehemi Kisjézussal". A legidősebbek emlékezete szerint gyerekkorukban — a múlt század nyolcvanas éveiben — is betlehemeztek a legények, és azóta állandóan. A betlehem az egyik fiatalembernél volt, amikor átvették az idősebbek a gyűjtés idejére. Nem ellenkeztek, hiszen nem állandó, csak időszakos szerepcseréről volt szó, és egy határozott célhoz kapcsolódott, amelyet az egész falu helyeselt. Az ötletet felvető Ifi János jó faluismeretére vall a gyűjtésnek ez a módja. Először is gyönyörködnek a játékban, másodsorban pedig sokan látják, gyakorlatilag az egész falu, ki mennyit adott, mert fölkerült az adakozók neve és az általuk adott összeg a betlehem papírral fedett tetejére. Nagy szégyen az, ha valaki „tehetségéhez", anyagi körülményeihez képest szűkmarkú, de dicsérendő példa, ha erején fölül adakozik. Kisebb mértékű versengés is kialakul. 1963 óta minden évben fölkerekedik a kis csoport, hogy újból és újból végigjárja a házakat. Mivel mindnyájan elfoglalt emberek, vannak változások a szereplők összetételében, mert munkájuk megakadályozza őket az állandó részvételben. Azért fönnakadás sohasincs, hiszen a faluban sokan tudják a szöveget végig, emlékeznek rá korábbi részvételükből, és a próbákra is elmennek a fölfrissítés miatt. Ezért bármelyik szereplő helyére „be tudnak ugorni". Most a póttagok is nősemberek. Pedig 1963-ig éppen a nősülés vont át nem hágható határt a betlehemezésben való részvétel elé. Ifi János volt ennek az újfajta rangosabb-komolyabb betlehemezésnek eszmei megfogalmazója, elindítója és legtörzsökösebb tagja. Ő fogja össze évről évre a kis társaságot, ő a szervező. A játékban a Beköszöntő szerepét mondja. Rajta kívül még szerepel 2 angyal, 3 pásztor. (2 fiatal és az öreg.) A betlehemezés szereplői : Beköszöntő: mindig a beköszöntőt említik először, ha a betlehemezésről esik szó. Ő a kis csoport elöljárója, mondhatni, futára. A „helyszerzésen" kívül az ő dolga a bábok táncoltatása is. Mozgékony embert igénylő feladat, mert a falu szigorú kritikus, s ha valaki nem látja el kellőképpen a feladatát, megjegyzik. A század elején fehér vászon bőgatya volt a Beköszöntőn — a 20-as évektől fehér pantalló — tűzoltózubbony, keménytetejű piros, ellenzős tűzoltósapka, oldalán tiszti vagy huszárkard, kezében egy „csikócsöngő". Amikor a Beköszöntő egyenruhában volt, akkor sohasem vette le a sapkáját, ha bement a házba. „Most Jani bácsi, mer má üdőssebbember, nem őtözött föl, csak civilruhába járt, prémesgallérú, rövidderekú nagykabátba, csizmába, bundasapkába. Azér leveszi a sapkáját, mikor bemegy a házakho. Ezt így illik" — mondja Farkas Vendel. Fontos, hogy a Beköszöntő komolyabb egyén legyen, mert a bekéretőzésnél jobban méltányolják, elküldeni sem nagyon merészelik. Fontos, hogy tudjon énekelni. Mindig a csoport előtt jár, elsőként zörgeti, kopogtatja meg a soron következő ház konyha- vagy szobaablakát, aszerint, hogy hol „világónak", hol tanyázik a család. A helyiségbe lépéskor megáll az ajtó mellett, elmondja mondókáját, majd a betlehem mögé telepszik egy székre vagy sámlira, attól függően, milyen magasra helyezték a „bötlehemet", és az angyalok, pásztorok énekére táncoltatja a soron következő „babákat". A betlehemezés befejeztekor is ő megy ki először az ajtón, s míg a többiek a ház udvarán énekelnek, addig sietve odébbáll és bebocsátásért kopogtat az utca átellenes, soron következő házánál. Angyalok: „Angyal nem lehet mindenki, csak akinek jó hangja van. Azok viszik a szólamot. Én mindig angyal szoktam lenni, mer jó a hangom. Mikor ekesztük a faluvégén az éneket, az egész falu hallotta. Csak ugy harsogott. Most is angyal vagyok. 1963-ban jó csoportunk vót, sok vót a jelentkező, lehetett válogatni közöttük. Miné jobb hangúak vannak, anná szebben szól az ének" — mondja Farkas Vendel. Ő is Ifi János a templomban is néha előénekelnek, „kántorkodok", ha az alkalmi kántor nincs ott. Az angyalok úgy öltöznek, mint a beköszöntő. A század elején még fehér bőgatya volt rajtuk, meg tűzoltózubbony, fejükön piros tüzoltósapka. A 20-as 40-es években fehér pantallót, tűzoltózubbonyt, vörös tűzoltósapkát viseltek. De az ő oldalukon nincs kard, és csengőt sem visznek. Most szürke tűzoltóegyenruha feszül rajtuk, fejükön az egyenruhához tartozó tányérsapka, bár szerintük ez nem illik az alkalomhoz. Ezért, ha van idejük, elkérik a faluban található két régi piros tűzoltósapkát. Mikor megkérdeztem tőlük, hogy miért éppen tűzoltóruhában mennek betlehemezni, azt válaszolták „mer a kösségben nincs más egyforma ruha, csak a tűzoltó. És a 3 személnek egyforma köllött. A civil élettü megkülönböztetésül, hogy nem pásztor ez, hanem angyal. Égi lény". Az angyalok viszik a „bötlehemet", meg a babákat. A belehem két oldalán faragott fogantyú. A baloldali angyal jobbkezével fogja a betlehemet, balkezében tartja a 4 babát (barna bundás pásztor, férfi, ördög, Lackó). A jobboldali angyal balkezével markolja a betlehemet, jobbjában három baba. (Fehér bundás pásztor, ördög, menyecske.) Az utcán haladtukban ők mennek a Beköszöntő után. A Beköszöntő a háziak számára szánt mondókája végeztévé 304