A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 5. (Veszprém, 1966)

Békefi Antal: Egy bakonyi szegényember élettörténete

térre. — Erre aztán az a randa szigorú hadnagy u mmëg ütközött, annyira megütközött, ho nnagyon bántotta, hogy a kormánt ezzé leszóta, hogy rá van szorúval a kormán a tizennyóc éves gyerekekre is, hogy a harctérre vigye. Mikor ëmënt az embër, ë kkis vártotra odahíta az a hadnagy azt a gyereket hozzájo. Azt mondja a gyereknek — mer nálunk vót mindenkiná a menázskártya, ztá, ha akármerre mentünk, mindenhun nálunk vót, a zsebünkbe vót. Aszongya a gyereknek, adja ide a menázskártyát! — Nekiadta. Egy nap nëm adott neki ennyi. Nëm adta vissza. Ezer a szóér. Randa embër vót nagyon! Oan huszonhét, huszonnyóc éves vót. A mininket majnëm úgy ëvëtt mëg. A mmihozzánk ojan goromba vót, tudja, hogy azt ëmondanyi nëm lëhet. Megfektetett bennünket tavaszkor aokou я randa szántásokon. Megfektetett. Megfuttatott, hogy csupa sarok. . . U ff ót le rúlunk a sár. Dere berúkkútunk, megvót az ebíd, fegyfervizit, mendënféle. Dílután ëggy órákkor puccossan köllött má az udvaron jelentkezni. Újra sorakozás vót. Kitút velünk büdösül. És goromba vót hozzánk, ütött, vert bennünket. Ahun csak írté, nádpácávó. Nádpácájo vót a ganénak! Mesétek, a furradalom mikor kitört tizennyóc mindenszentek előtt való nap: Például az oan hadnagy vót, hogy ez mindig abrigtúta a regrutákat. Mikor ezt a bandát kiabriktúta, akkor aokat beosztották a menetszázadba, akkorra rukkút be ëgy másik banda, azokhó tettík, úgy hogy a harctérre nëm vitték - soha. Mesétek, hogy akkor is vót neki, mikor a furradalom kitört, tizennyóc mindenszentek előtt való nap, regrutaszázadja, előtte való nap még kivezette díjelőtt, má dilután ëgy másik hadnagy vezette. Osztá arrul nëm tudott a világon senki semmit se. Mikor ez a furradalom megtörtént tizennyóc mindenszentekre, Győrbe a városba — huszonöt-harminc — kerestík. Mer mindenkit az abriktút. Csuportossan kerestík, de nëm taláták. Megpucút. — A többi tisztek osztán azok megalázták magukat, leszedték a rang|gyaikat, a honvédokká, vagyis a gyalogsággá cimborátak. Megalázkodtak. Vót nálunk ëgy cugszfürer, ëgy szakaszvezető, cibilbe vájogvető vót. Mikor má az ötven éves regrutákra vót szüksíge a kormánnak abba az időbe, a tizennígyes háborúba. Hááá! Az a szakaszvezető, cukszfürer oda lëtt tível az ötven íves rëgrutakhol. Avvä fogadta ükét: — Na, vén kurvák! — és aptyuk lehettek vóna! — Na, vén kurvák mëg[gyuttetëk? — És mingyá tëgëzte ükét. Azokat az ötven éves regrutákat. Akkor rálípett az ëggyiknek a kufferáro az ëggyik lábávol, a másikéra a másik lábávó: — Pucúljátok ki a bakancsomat, vín kurvák. De pucúljátok ki úgy, mind az istennek a bal szeme! — aszongya. A cigaretta mëg csak úgy lobogott a szájába, úgy ígett. Aszongya egyszer — de má akkor soká pucútuk ám a bakancsát: — Na jó van má! Hagyjátok! E se lëhet mondanyi, ais mijén élet vót! Randa ílet vót ais. Hanem aztán, mikor vége lëtt a mókánok! Akkor aztán húzódtak ám! Én ugyan nëm bántottam senkit, nëm is mondtam senkinek semmit. Közbe aszta, nagyon szerettem vona. . . (a kedvesemnek) levelet is írnya, katonaidőm alatt. Jaj, de nëm mertem neki irnya, azér nëm mertem, mer ëgy másik ippen ijen nevezetű leány van a faluba, hátha a kkaptya mëg a levelet. A mmëg pedig oan fénótás, bolókás vót, hátha kicsufull. így hát nëm irtam neki sémikor se levelet. Közbe aztán meggyüttem szabadságro, mer vótam idehaza katonaidőm alatt ëgy hónapi szabadságra is, tizennígy napra is ëgyszër, mëg vótam legutójjan hat héti aratási szabadságra. És annyira szemérmes vótam, hogy ... Katona vótam, ott nëm vótam szemérmes, idehaza mëg pedig hát, minekutánna le is níztek, nëm is mertem elmënnyi a szeretőmhő. Szerettem, de nëm mertem. Hát a fejembe mëg mindig benn furkát, hogy megszerettem. Hát ekerűtem ki a frontra, az olasz frontra . . . Tizenhét mindenszentek előtt való vasárnap este tiz órákkor abmars van, a győrszabadhegyi kaszárnyábú kimentünk az olasz frontra, a harctérre. Ott még jobban bántam, hogy mér nëm mentem le, mikor szabadságon vótam itthun, hozzájuk. Anyira, annyira tizennyóc Péter-Pál előtt hatod nappa ëgy íjszaka mëgsebësutem. Körösztűllűték a bal lábamat. így hát hazakarűtem az olasz frontrú. Kórházba vótam tizennyóc mindenszentek előtt való nap, mikor kitört az omlódás, mikor összeomlott a front, akkor nap írtak ki újra a csapatomhó. Először is szabadságot kaptam és a szabadságom letellíse után nëm a spitálbó, ahunnan kapom a szabadságot, hanem akkor má a káderomná köllött vóna jelentkezni Győrbe mëgin, a csapatomná. De má erre nëm adódott sor, mer vígé van a háborúnak. Má akkor aztá tovább itthun maradtam. Na aztá, hogy itthun vagyok, mulatság is vót, ez vót, az vót, így aztá lassankint megismerkedtem tovább a felesigëmmë, vagyis a kedvesemmé, aztán akkor így össze is kerűtünk. Huszonegybe, február elsejin. Hála isten, mai napig eggyüt vagyunk! Tizenkilencbe József-napkor kitört a kommunizmus. És tizenkilenc augusztus vége vót, mikor Horthy leverte a kommonizmust. Itthun vótam, itthun. Nëm bántottak senkit az itteni komonisták. Nëm bántottak sënkit se, de vótak emberek, akik persze, 294