A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 5. (Veszprém, 1966)
Békefi Antal: Egy bakonyi szegényember élettörténete
Hát bizo, elmút az aratás, elmút a masinázás, bizon, megmondom az igazat, alig ho vvót valami kis gabonánk a hét hód fődrű. Azt móhatom, a mostani világba, mind mázsárul beszíllünk, ha cak-pakk 5—6 mázsa gabonánk vót, akkor sokat mondok. Abba a nagyon rígi világba, mikor én gyerek vótam. — De aztán kísőbb má vót ám gabonánk! Akkor má, mikor má főgyüttek a lóhúzó masinák, meg má főgyüttek a vasekék, vastaligák. Azután mëg szinte má méjebbre is tudtunk szántanyi. Mer aztán azok az apró lovak is emútak ám, amik akkor vótak, a magyar lovak, begyütt a külföldrül ëgy másik fajta lú. Úgy, hogy azok má erősebbek vótak és nagyobb lovak vótak, úgy, hogy azokat má lehetett mindenre hasznáni. Akkor má vót ám termísünk! Ugy ho, például, amikor az én apám három hódat vëtt a hét hód fődjihő, akko má vót tíz hód födünk... vót 300 zsák krumpink is ! És odáig mëg nem vót. Mer akko má megszűnt má a is, hogy a határnak ëggyik fele ugar. Ez elmaradt mondgyuk, a háború elejibe, mongyuk, kilenc-tízbe! Ugy, hogy minden talpnyi fődet fölhasznát az egísz falu, s a kinek fődgyei vótak, nëm maradt ugarba a határnak ëggyik fele se. Az állomásra állandóan, télen, össze, tavasszá nyáron, mindig állandóan fuvarozás vót. Vót oan, aki faszénné foglalkozott. Vót oan, aki faszenet nëm is rakott a kocsijáro, hanem állandóan ölfát hordott Zircre az állomásra. Mikor má Zircën lëtt az állomás, nagyobb lëtt a forgalom. A faszénnel elmentek Veszprémbe, Pápáro, messzebb is mentek, Győr felé is. Ahun é tudták annyi. No most aztán — persze — mikor ez az élet főgyütt, amire maj most mesíllek, egísz más vót az illet, mind abba a rígi világba, az én gyerekkoromba. .. Akkor má az én apámnak is vótak jó lovai. Közben osztán a fuvarozásbú jó kocsija is vót nekijje. Ugy hogy nëm vót rissz-rossz, riziga-roziga. Tudott má mennyi. Bennünket is jobban tudott tartanyi. Mind afféle ijen rossz gyerekek, összementünk csomózni, este, úgy össze, gy csomóba — oan 15 íves gyerekek vótunk. — Persze a kocsmákhó mentünk. Két ajtó vót a kocsmán : ëggyikën bementünk, a másikon mëg kikergettek bennünket: — Takarodjatok innen büdös fickók, mit kerestek itt? Hát aszta, ëggyik kollega is megfüzette a legínyáldomást. Akik mëgfizettik a legínyáldomást, oakat otthaggyták. Csak minket, akik még nëm fizettük mëg, azokat kikergettík, vagyis kizavarták. Hád osztá, hö, mondom egyszer az idesapámnak: — Idesapám, én is megfizetem a legínyáldomást, mer most má eis megfizette, mëg amaz is. Még a kocsmábú is mindig kizavarnak. Hát ëgy forintot köllött fizetnyi, úgy fizettük mëg a legínyáldomást. Gyütt a farsangutoljai mulatság, 19* még akkor kizavartak a kocsmábú, három nap tartott a mulatság farsang utoljakor: vasárnap, hetfin, kedden. Húshagyó kedd. Még vasárnap kizavartak a kocsmábú. Azt mondja az apám, mer mondtam neki, hogy kikergettek a kocsmábú engemet is: — Jó van fiam — aszongya — majd adok ëgy forintot. — Forint vót akkor is — aztán maj megfizeted a legínyáldomást, aztá nem zavarnak ki a kocsmábú. Oan hetfin má megfizettem a legínyáldomást, aztá nëm zavartak ki többet a kocsmábú. — Aztán így lassakint legínyekké vátunk. Az időssebb legínyek között vót ëgy Endre nevezetű. Az ijen fiatalokká szeretett kollégáskodni. Hát aszongya miníkünk. . . húshagyó kedden ífíl után: — No — aszongya — gyerekek — aszongya, — sorakozzatok a borotvállásra ! A rrëndëzte. Vót neki, fábú csinát oan hosszi..., ippen oan vót mind a borotva, de fábú vót (30 cm-es távolságot mutatott a kezével). — A borotválláshoz pemecs is köll! Ugyë most má divatba lípett — mer hónap bujt lëssz: — hamvazószerda -— hát ruszlit ëvëtt ëggyik is mëg a másik is, mer hát abba az időbe oan helën hordószám át a ruszli. A ruszlinak megették az az elejit, a farkát mëg, ë kkis darabot hattak, sztá nëm ám csak ëggyet, hanëm többet is : e mëg vót a pemecs. Az a fábú csinát fakés, ammëg vót a borotva. Aztá — termíszetes — amint oda köllött űni, borotváták. Ëggyik pemecsűte, a másik mëg majd mëgborotváta. Aztán akkor, termíszetes, hogy azír mëg köllött fizetni, mind afféle új legínynek, mëg kölött fizetni. Hát, csak azt számálágatták: — Júj, de nagyon kiszőrősödté, júj de nagyon szőrös vagy! Aztá még borotvákozni se köllött abba az időbe! Borotvát se hasznátam. — Júj, de randa szőrös vagy! Okvetetlen mëg kő borotványi! Avvä csak pemecsezte, mëg borotvátak. Körűbellü ëgy liter bort köllött fizetni érte. Úgy hogy összeszedtek jó kis csomó pízt, mikor megvót a borotvállás. Majdnem úgy nízett ki, mind a kódullás, ez az izé... Hogy az utósó pízt is kicsalom a zsebgyibű. — Akkor azon mind bor lëtt hozatval, azután azt közössen ott ittuk, és danútunk. De má akkor azt a nótát kezdtük danúni, ami hát abba az időbe divat yót ezënn a napon :
