A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 5. (Veszprém, 1966)

Békefi Antal: Egy bakonyi szegényember élettörténete

ciusba iskolába. Áprilisba. Szinte ősszel, mikor köllött má menni, akkor is. Hát az én gyerekkoromba például: A falu derekán laktunk, aztán a mi házunk előtt vót egy kis domb. Aztá, egy másik házná is vót eggy ijjen iskolás gyerek, mikor kigyüttünk három óra utánn az isklolábú, azonn a hegyen szoktunk csuszkáni kisszánkóva. Aztán amind ott csúszkálunk, a harmadik háztul is kigyütt egy gyerek, nagyon rossz gyerek vót a is, kigyütt mez­telláb, ümögbe, —• bizony ölig nagy hó vót — tepszibe ment csuszkányi arra a dombra. — Mondták nékijje: — Mér nëm mísz be ! Mer maj megfázó ! — Nëm pázok én mëg ! Kutya baja se lëtt nekijje. Egész sötít esteiig ümögbe, mëg aztán hajadonfejt, mëg meztelláb, tepszibe csusz­kát. Oan rossz tepszibe. Valóságos igaz, en nëm hazu­dok! No csuszkátunk, leszakadt rulunk aa kis rissz-rossz gönc is, hát bizon, az én apámnak is vót 10 gyereke, nëm tudta mindet ficsórossan tartani. Közbe aztán bizon, mikor má kezdett engemet any­nyira, hogy há most má akkora lëttem, nëm engedett az többet engemet csuszkáni, az istállóba köllött men­nem! Hat esztendős koromba iskolába kezdtem járni. Tizenkét éves koromig köllött vóna járnom iskolába. Ez lëtt vóna hat ellemi. De bizon énnékem az én apám nëm hattá kijárni a hat osztált. Mer szüksége lëtt vóna rám, és aztán elvitt az erdőre dógozni, szenet ígetni. — No most arrú a sorsrú beszillëk, hogy hugyan is vót ott az iskola. . . Imádkoztunk minden bekezdísné az iskolába. Evvë kezdődött mëg az iskola. .. .oan na­gyon szigorú nëm vót. Amúgy a taníttó goromba vót hozzánk. Az iskolába... iskolaidőm alatt, mëg azúta mindig is két taníttó vót. .. Hát bizon ëgy szobába vó­tunk ölig sokan, most má biztossan nëm tudom, de hatvanon vótunk, egísz biztos, ha nëm többen... Soha nëm vót több taníttó, csak kettő. Például ëgy főtaníttó mëg ëgy segédtaníttó. No most az iskolába bizony ëgy kicsikét a taníttó is elhanyagúta — úgy megmondom, mind amind van — azér maradtak a gyerëkëkbul is, ugyë, hogy talán jó­formán a nevit se tudja fölírnya. Maradtak ijenyëk töb­ben. Akikbe nëm vót oan az ösztön. Mer tanúni nëm szeretett ëgy gyerek se. Akárhány gyerek született a vi­lágra, tanúni nëm szeretett ëgy se. Közbe aztán, ha valamit parancsút az apa, vagyis valamit akart, hát otthunfogta a gyereket, aztán egy­szerűen tetetett vele, ú hhogy nëm is ment egísz fé télen se iskolába. Nëm törődtek vele. Ëmënt a gyerek isko­lába aztán nëm iskolába ment, hanëm ëmënt csuszkáni a kertek alá. Nëm sokat törődtek vele se a szülők majd­nem, se a taníttó. Majdnem jobb szerette a taníttó is, ha kevesebben vótak a gyerekek. így van, amind én mon­dom. Enné fogva maradt aki még a nevit se tudta föl­írnya. Nëm izéllëm én, hogy en cáfujjam a régit. Ez így vót. Én is kimaradtam a negyedik osztábú. Nígy osztált jártam. Mer eső és második osztált, ezt a főtaníttó tanította, harmadik, negyedik, ötödik, hatodik osz­tált, ezt mëg a segédtaníttó tanította. Példájul, jól meg­értsük, mit mondok! Harmadik, negyedik, ötödik, ha­todik osztál. Ez nígy osztál! Ëgy főtaníttó mëg két osztájt... Mennyit tanított az a segídtaníttó ? Akkor az nagyon rengeteg ! Ezt ne így értsük ! Hanëm ezt ugy ertsük, hogy a harmadik, negyedik, ötödik, hatodik osztájbú, akik má nagyobbakká vátak, és itt is marad­tak ë gyerekek, mëg amott is maradtak, — még annyit se tanított, mint a főtaníttó. Mer én is abba a sorba vó­tam. A negyedik osztál koromba az én apám engemet má otthun pogott, és elvitt az erdőre: szenet ígettünk. Mëg kocsivá küzdött. Mer én vótam a legidőssebb. — Nëm vót szigorú az iskola. így van ! Hát... szinte a viselet! Ugye, abba az időbe bizon nëm vót oan nagy probrëma. Egy családba vót 10—12 gyerek, vagy tizënnigy. Nëm vót nagy probrëma. Hát gondúnyivaló! Hogy bizon, volt ölig: hogy tél van és ennek nincs ruhája, ennek nincs cipője, ennek nincs csizmája. Szegínyül vótak. Az iskolábú minden nap egyszer gyühettünk ki szünetre 10 órákkor. És a szünet alatt a leányok is kü­lönb játszottak mëg a gyerekek is. Mink például ütőre játszottunk, a gyerekek. Ütőre játszottunk. Például az ütő, az oan vót, hogy ëggyik dobta föl a labdát, a má­sik mëg: oan vót nála, mind ëgy lekvárkeverő, oan lapos; avvä mëg elütötte. Amott mëg mëgin ëgy csomó gyerëk, aok mëg ekapták a labdát. На ë tudta kapni, akkor az ütött újra. Aki mëg az előbb ütött, annak mëg be köllött áni amoda. No most a labda például marhaszőrbű vót csináva. Mikor a marhákat lenyír­ták, vagy mëgvedlëtt, abbul vót a labda csináva. Oan gömbölüre vót csináva a labda, mint mikor az asszo­nyok gombócot főznek. És ez körűlbellű vót is akkora, mind a két öklöm, ez a labdánk. Bele vót varrva vagy ruhába, vagy rossz harisnyába. Vagy ho ppedig, taplóbul is csinátak labdát, télleg. És a tapló ojan vót, hogy az erdőbe a fa ódalábú nyött ki. És ezt a taplót lëvëttik a fa ódalárú, osztán ebbű faragtak késsel oan gömbölüt, labdának valót. — Szin­te szoktak csináni ebbül az ijen taplóbú gyujtótaplót, ú hhogy gyufát is spórútak vele. Játszottunk mink máskébb is: szembekötösset! A szembekötís például úgy törtínt: ëgy gyereknek be lëtt kötvel a szëme, ëgy másik mëg pedig, annak mëg a vvót a foglalkozása, hogy amin megpöccintette hun a vállát, hun a hátát, akár a fejit is megpöccinthette ëgy kicsint, annak mëg a vvót a foglalkozása, hogy ,,Ki vót az?" — Ha mëg tudta mondani, akinek be vót 288

Next

/
Thumbnails
Contents