A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 5. (Veszprém, 1966)
Vajkai Aurél: A Balaton északi partjának présházai
melléki présházak (1958) с. tanulmányomban első sorban mütörténeti szempontból tárgyaltam a szőlőhegybeli építkezést, csoportosításom alapját az egyes történeti stílusok (barokk, copf, klasszicizmus, romanticizmus) adták, s a tanulmányban a népi (paraszt) pincék és a nemesi, polgári építkezés egyformán szerepeltek. Jelen tanulmányomban földrajzilag csoportosítva mutatom be az általam felkutatott területen megvizsgált, felmért, rajzban és fényképen rögzített szőlőhegyben épületeket, a közel hatszáz átvizsgált objektum fontosabb adatait. Túlnyomórészt XIX. századbeli épületek kerülnek sorra, s a földrajzi csoportosítást az tette indokolttá, hogy az egyes szőlőhegyekben bizonyos helyi sajátosságok mutathatók ki (pl. bizonyos pincetípus elterjedésében, tüzelőrendszerben, az oromzat sajátos díszítőmódjában stb.), ép ezért célszerűnek látszott egy-egy nagyobb szőlőhegyet egységesen tárgyalni, röviden érintve természetesen a már korábban közölt présházakat is. Minden fejezetnél az egyes présháztípusok leírása után külön szólok még a tüzelőrendszerről, a homlokzat, az oromzat kiképzéséről, díszítéséről, a présház-, pinceajtók kivitelezéséről, technikájáról, díszítőművészetéről. A Balaton melléki présházakra vonatkozó helyszíni gyűjtésemet 1937-ben kezdtem és folytattam mindmáig, azonban az intenzív gyűjtés, a rendszeres terepbejárás az 1951—1955. évekre esett, s az alább bemutatandó adatok, felvételek lényegében erre az öt évre vonatkoznak. Be kell vallani, hogy ép ezek az évek voltak a legszomorúabbak a szőlőhegyek történetében, sok szőlőhegyben a gaz egészen elborította a megmunkálatlan tőkéket, a présházak javarésze már évek óta tárva-nyitva volt, s elkezdődött feltartóztathatatlan pusztulásuk. A szőlőhegyek vigasztalan képet mutat182 I. Présház bolthajtásos pincével. Balatonkenese. Tóth Lajos 1. Kelterhaus mit gewölbtem Keller. Balatonkenese. 1. Cellier avec cave en voûte. Balatonkenese. 1. Давильня со сводчатым погребом. Валатонкенеше. tak, mindenütt csak rompincébe akadt a kutató. Sok, a romépület közepéből kinőtt magas fa elárulta, hogy a romlás már évtizedek óta tartó folyamat. A szőlők különben is már a filoxéra jelentkezése óta meglehetős mozaikszerű képet mutatnak, sok a szőlő közt a szántó, a gabona, a kukorica és egyebek. 11 Népi építészünk kimagasló, pótolhatatlan értékei mentek így tönkre néhány év alatt, s a pusztulás folyamata napjainkban is tart. A korábbi tanulmányaimban közölt présházak közül már 1957—58-ban több objektum úgyszólván nyomtalanul eltűnt, ma már pontosan még a helyét sem sikerül megmutatni (pl. a kenései boronapince 1733-ból, a szigligeti Jankó Benedek féle présház 1851-ből, a badacsonyörsi kétszintes, loggiás tornácú épület 1856-ból). Valószínű, hogy az azóta eltelt közel tíz esztendő alatt ismét számos értékes népi műemlék tűnt el nyomtalanul. A szőlőhegyeket a lehetőségekhez képest rendszeresen vizsgáltam át, az évek során sok száz ízben végeztem terepjárást, minden évszakban. Természetcsen az ilyen nagy területet egyetlen kutató minden pontjában alaposan nem vizsgálhatja át, valószínű tehát, hogy a felsorolandó szőlőhegyekben még akad értékes objektum — hacsak azóta el nem tűnt. Régi présházakról az odavalósiak nem mindig tudnak megbízható felvilágosítást adni, rendszerint nem is ismerik a legrégibb objektumokat. Többször előfordult, hogy a présház tulajdonosa maga sem tudta, hogy milyen korú épülete van, figyelmét elkerülte a gerendába vésett évszám, vagy ha ismerte is, nem tudta megfejteni. 1 Ethn. 1956, 58. - Népr. Ért. 1938, 19. :i A pincék sűrűségére vonatkozólag 1. Ethn. 1956, 60. 1 Ethn. uo. — Vajkai Aurél, Balaton melléki présházak. Bpest. 1958, 10. "' A parasztpincékről és a nemesi, polgári építkezésről áttekintő képet ad művészettörténeti szempontból: Vajkai im. c Népr. Ért. 1938, 17 skl. 7 Jankó János, A Balaton-melléki lakosság néprajza. Bpest. 1902. 8 Vajkai Aurél, A parasztszőlőmívelés^ és bortermelés Veszprém-megye déli részében. Népr. Ért. 1938, 15 skl. 9 Jelen tanulmányban a kőboltozatú, kb. 50—80 cm földréteggel borított pince boltozott földpince néven szerepel. 10 Vaj kai Aurél, Présházak és pincék a XVIII. századból a Balaton északi partján. Ethn. 1956, 57—90. — Adatok a Balaton melléki szőlőhegyek népi építkezéséhez. A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei. (A továbbiakban VMMK) I. Veszprém. 1963, 171—183. 11 Népr. Ért. 1939, 89.; Ethn. 1956, 61.; Vajkai, Balaton melléki présházak, 6.