A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 5. (Veszprém, 1966)

Éri István: Adatok a bakonyi üveghuták történetéhez

előteremthesse. Veszprém azonban többszöri sürgetés után is csak egy év múlva tudott 1.500 Ft-ot törleszteni,

181 a hátramaradt 500 Ft-ot pedig 1802-ben csak úgy tudták kifizetni, hogy a Gasteigertől 6%-os kamatra kölcsönzött összeg kiegyenlítésére 7%-os kölcsönt vettek fel.

182 Nem valószínű, hogy emiatt Gasteigernek nehézségei lettek volna, az azonban tény, hogy éppen ezidőben Vernhardt József társával együtt ő maga is 950 Ft-ot kölcsönöz az árvaszéktől.

183 Ha Gasteiger a huta bővítéséhez egyáltalán hozzáfogott, 1802-re feltétlen be is kellett fejezze, hiszen ekkor már, a megkötött szerződések lejárta előtt, elhagyta Úrkutat. Hogy ennek mi volt az oka, nem tudjuk. Távozásának időpontja vagy 1802, vagy 1803 áprilisa lehetett. Utódja, Pfantzelt Antal az első, általunk ismert hivatalos iratot 1803 novemberében írja alá, Gasteigerről ugyancsak 1803 áprilisának végén írják, hogy Pénzeskút bérlője. Pfantzelt azonban későbbi, Úrkúton tett szolgálataiért kitüntetésért esedező beadványaiban 1802-t jelöli meg itteni működésének kezdőéveként. így pl. 1809-ben kelt könyörgő levele szerint : „. . . nékie ezen Megyében már 7 Esztendőknek lefolyása alatt volt Laktában.. ,"

184 szerzett érdemeket. Eszerint Gasteiger Úrkútról történt eltávozását és Pfantzelt odakerülését inkább 1802-re tehetjük. Az úrkúti huta új vezetőjével egyúttal az üveggyártás eddigi, patriarkálisnak mondható irányításától eltérő szellem, gazdasági következményekkel járó gyakorlat honosodott meg a megyénkbeli más üvegmanufaktúrákban is. Érdemes ezért e kérdésnél kissé elidőznünk. Az üveghutákat vezető, eddig megismert családok — Gasteiger, Adler, Gleiszner — eredetileg a XVIII. sz. első felében több hullámban megyénkbe vándorolt üvegfúvó-szakmunkások csoportjainak alighanem ezek soraiból kiemelkedett, némi tőkével, de ugyanakkor a kellő szakismeretekkel is rendelkező vezetői voltak. Életpályájuk, amennyire megfigyelhettük, szükségszerűen arrafelé irányult, hogy a földesúrnak végeredményben kiszolgáltatott, hontalan bérlői sorból kiemelkedve egy-egy városi közösség polgárai közé kerülhessenek. Ez többnyire az eredeti foglalkozás feladásával is járt, a manufaktúrákból származott vagyonukat általában kivonták a termelésből, kamatoztatni igyekeztek, másutt fektették be. A XIX. század elejétől azonban területünkön egyegy huta vezetésében a kereskedelmi tőke birtokosai jelennek meg. Ilyen Pfantzelt is, idesorolhatjuk Vernhard József veszprémi postamestert, végül a pápai zsidó kereskedő-család, Neumann-ék, több generációját. (Utóbbiak Somhegy, majd az 1860-as években újraéledt Úrkút hutái után megalapítják az ajkai üveggyárat.) E jelenséget a kapitalista üzemek létrehozására irányuló törekvések megvnyilvánulásaként könyvelhetjük el. Megállapíthatjuk azonban, hogy ezek a vállalkozások többnyire kudarccal végződtek. Okainak felderítésére itt most még nem vállalkozhatunk teljes részletességgel, csupán néhányra mutathatunk rá. Már a megye helytörténeti lexikonának szerzői felhívták a figyelmet arra, hogy a feudális földesurak nem nézték jó szemmel e műhelyek munkásainak még a mezővárosok lakosságánál is függetlenebb jogállását, ezért a megszűnt huták helyén lakókat jobbágyi sorba igyekeztek kényszeríteni.

185 A szóbanforgó munka szerzői csak céloznak arra, hogy magukkal a hutabérlőkkel a földesuraknak hasonló problémáik lehettek, hiszen részükről nyilván még sokkal erősebben megnyilvánult mindennemű függőség megszűntetésének szándéka. Azonban jogaik, főleg a manufaktúrák továbbfejlesztése, tőkeinvesztíció tekintetében korlátozottak voltak, az időrőlidőre megújított bérleti szerződéseken múllott : maradhatnak-e a bérletben, különösen azután, amikor a 24 esztendő elteltével a huta épületei már a földesúr tulajdonába kerültek át? Minthogy a birtokosok a számukra másként nem értékesíthető erdőségeik kiirtása révén szántóföldekhez, a hutához költözők egyrészének földhözkötésével jobbágyi munkaerőhöz is juthattak, a telepesfalvak létesítésének az általánostól ugyan eltérő, de végeredményben azonos eredményhez vezető módjának tekintették a huták működtetését. A bérleti díjösszegek fokozatos emelése azonban mutatja, hogy a vállalkozók hasznából való részesedés megszerzésére is törekedtek. Bizonytalanná tette a hutamesterek befektetéseit egyegy üzem bővítésébe az elsőrendű nyersanyag, az erdőkből kitermelhető fa mennyiségének korlátozása, ugyancsak a földesúr részéről. Főleg a XIX. század elején találunk arra több adatot, hogy a tervszerű erdőgazdálkodás képviselői, az uradalmi erdészetek vezetői egyre jobban tiltakoznak a gátlástalan és erdészeti érdekeket valóban mellőző írtások ellen s a földesurak számára készített beadványokban azt bizonygatják, hogy a bérleti összeg formájában biztosított haszon már nincs arányban az erdőkben keletkezett károkkal. Ez az országosan fellépő tendencia, amelyet az államhatalom szerveinek rendeletei is támogatták, elsősorban a hamuzsírégetés fokozatos megszűnését eredményezte. Az úrkúti hutánál majd találkozni fogunk az 1810-es években szóda vásárlásának adataival. A tüzeléshez felhasználható famennyiség azonban szintén csökkenőben volt s a soproni üveghutánál Österreicher balatonfüredi fürdőorvos találmányának alkalmazásával kőszéme átállított üveggyártás a bécsi kormányhatóságok intézkedése miatt kudarcot vallott.

186 Megyénkben majd csak az ajkai szénbányászat megindítása teszi lehetővé az 1870-es években az ugyanoda települt üveggyár most már földesúri megkötöttségek nélkül folyó üzemeltetését. 159