A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 5. (Veszprém, 1966)
Éri István: Adatok a bakonyi üveghuták történetéhez
azonban az is kiviláglik, hogy ha a munkások egy részét idegenből telepítette is, de az általa megbízott vezetőt nem „hozta" magával, hanem a pilléi üveghuta telepén élő üvegfúvó-családok egyikéből választottaki. A Gleisznereket ugyanis szintén a Pillét megalapító első generációból eredeztethetjük. Amint az már említettük, Rubner János Péter pilléi első hutamester családjának egyik nőtagja 1738-ban Városlődön házasságot kötött Gleiszner Márton „socius vitrarius"-sal. Gleiszner a következő évtizedben is itt él és dolgozik. Az 1757-es összeírásban nem találkozunk e névvel, nyilvánvaló azonban, hogy a család még időlegesen sem távozott a környékről. Valószínűleg már kezdettől fogva résztvettek a lókúti huta létrehozásának munkálataiban. A meglepően nagylétszámú család két generációjának hat férfitagjáról tudjuk kimutatni, hogy hosszabb-rövidebb ideig éltek és dolgoztak a lókúti hutában, a hetedik a már említett pilléi üvegfúvó Gleiszner Márton. Koruk szerint testvérei lehettek: András, aki 76 éves korában, 1785 végén halt meg Lókúton és Antal, aki, mint láttuk 1771-ben még csak Klyma adminisztrátora, azonban később, egyelőre számunkra ismeretlen időpontban a huta bérlője. 1777-ben, amikor első feleségét Lókúton eltemetik, már „magister vitrarius Lókutiensis"-ként említik. A huta élén áll 1785-ben is, amikor második feleségének, özvegy Jáger Jánosnénak leánya, Katalin ifj. Gasteiger János Mihállyal köt házasságot. Alighanem az ő édeslánya viszont a csehbányái hutamester — Adler Ferenc — felesége, Gleiszner Teréz (házasságkötésük időpontja: 1773). A második generáció négy férfitagja: Ferenc, aki Lókúton, aránylag fiatal korában (sz. kb. 1750 körül), 1784 táján halt meg. Ignác, akit 1785-ben még Lókúton találunk, később Pestre kerül, ahol mint kereskedő1813-ban csődbe jut. Végül két testvér, Károly és József nevével legtöbbször együtt találkozunk. Gleiszner Antal halála után ők vezetik a Lókút-óbányai, majd egyikük hozza létre a Pénzeskút-újbányai üveghutát. A család tagjai a XIX. sz. elejéig éltek Lókúton, illetőleg Pénzeskúton s hihetőleg valamennyien az üveghutánál tevékenykedtek. 114 Rajtuk kívül, a lókúti plébánia anyakönyvének bejegyzései szerint ugyancsak szépszámú hutamunkás dolgozott Lókúton. Az 1771. évi egyházi összeírásból neveik — s Gleiszneréké is — hiányoznak. Ezt a körülményt egyelőre nem tudjuk megmagyarázni, 115 igaz viszont az is, hogy a legkorábbi anyakönyvi bejegyzések sem származnak élőbbről, mint a hetvenes évek közepe, megsűrűsödésük éppen a nyolcvanas évektől észlelhető. 1770—-80 közötti időből tehát még aránylag kevés, 6—8 hutamunkásról, illetőleg családról van adatunk. 116 1780—90 között viszont már két tucatnál is több a névszerint ismert munkások száma. 117 Az adatok a következő évtizedben kezdenek megfogyatkozni, ez azonban már a pénzeskúti huta megindulásával, illetőleg az óbányai megszűnésével is összefügg, ezért később tárgyaljuk. A lókúti huta újonnan betelepített, mintegy 10—-12 üvegfúvó szakmunkás-családjáról nem tudjuk megállapítani, honnan származnak? A munkáslétszámnak mintegy harmada (beleértve Gleiszneréket is) azonban a szomszédos hutákból vándorolt ide. Négy családnévvel már Pillén is találkoztunk, kettő először Csehbányán fordul elő 1771-ben. Gleisznerék és a Riegercsalád kivitelével azonban a többiek nem egyenesen Pilléről jöttek át, hármójuk Csehbányán, egy Németbányán dolgozott korábban. A magyarországi üveggyártás történetének kutatása terén észlelhető elmaradás s éppen az írott források, névjegyzékek feltáratlansága miatt ma még az egymáshoz közeleső hutákon belül folyó szakmunkás-vándorlás kimutatása sem könnyű feladat. Köztudomású ugyanakkor, hogy a kerámia-üzemeknél ugyanebben az időben észlelhető vándorlások figyelembevétele mennyire előrevitte a technológiai, művészeti változások, hatások felismerését. Véleményünk szerint a jövőben ugyanezen szempont az üveggyártás történetének vizsgálatánál sem elhanyagolható tényező. Annak érdekében, hogy bizonyos, csupán a bakonyi huták történetének vizsgálatánál felbukkanó s más területek felé is mutató adatok e! ne sikkadjanak, megfelelő helyen utalunk is ezekre. Gleisznerék lókúti működésével valamilyen kapcsolatba hozható a Somogy megyei Szentluka (Lukafa) üveghutája is. Erről a hutáról a szakirodalom nem sokat tud, csak annyit említenek, hogy 1820-ban Lukafán, Szent-lukán és Zseliczén, illetőleg 1840 táján Szentmihályfán, Lukafán, és Szent-Lukán működött üveggyártó üzem Somogy megyében. 118 Említettük már Gleiszner szereplését 1785-ben mostohalánya, Jáger Katalin ifj. Gasteiger János Mihállyal kötött házasságánál. 119 Gleiszner az 1776-ban elhalt Jáger Ferenc (János) cseszneki braxator özvegyével kötött házassága révén mostohaapja lett Katalin mellett Jáger János (sz. 1763) későbbi szentluki üveghutásnak is. Nyilvánvaló, hogy mostohája hatására és segítségével kezdett Jáger az üveggyártással foglalkozni. 120 Nem tudjuk, ő volt-e a Festetich-család nagykiterjedésű zselicségi, az 1770-es években megtelepített 121 birtokán a huta létesítésének kezdeményezője? Az azonban kétségtelen, hogy 1795-ben már üzeme működött s hasznothajtó vállalkozásnak bizonyult. Másként nem valószínű, hogy ez évben Veszprém városának 1.500 Ftos kölcsönt tudott volna nyújtani, amely után a város még évek múlva is kamatot fizetett. 122 Jágerre vonatkozó adataink lényegében ezzel ki is merültek. Tudunk arról, hogy 1802-ben az üveghutájánál kápolnát építtetett, 123 1815-ben a bőszénfai anyakönyvben feljegyezték 154
